3p
A tartós hőség nagyon megviselheti az ember szervezetét, ez pedig kifejezetten veszélyes lehet közlekedés esetén.
A hőség megviseli a szervezetet. Készüljünk fel rá!

A napokig tartó hőség mindenkit kivétel nélkül megvisel, fiatalokat, időseket, egészségeseket és betegeket egyaránt. A kánikulai forróság még a frontokra kevésbé érzékeny emberek szervezetét is megterheli, természetesen egyénenként eltérő mértékben.

Ezért vigyázzon

Sokan nem tudják, de a hőségben sokkal kockázatosabb közlekedni - hívja fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság. A szokatlanul nagy melegnek sokszor van szerepe a közlekedési balesetek bekövetkezésében. A járművezetők a hőségben általában kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek sok esetben türelmetlenebbek, hajlamosabbak az agresszív és durva szabályszegésekre. Gyakori jelenség a lobbanékonyság, a kiszámíthatatlan, szeszélyes magatartás.

A közvetett hatások között figyelembe kell venni, hogy a légkondicionáló készülékkel nem rendelkező gépkocsik vezetői sok esetben nyitott ablakokkal és a sebesség fokozásával próbálnak a hőség ellen „védekezni”. Ezzel semmilyen szabály ellen nem vétenek, de nem szabad elfelejteni, hogy a nyitott ablak szintén fokozza a balesetveszélyt.

A nyári hőségben a gyalogosokra is jellemző a figyelmetlen, bágyadt közlekedés, kevésbé néznek körül, mielőtt lelépnek az úttestre. A tartós melegben a közlekedés résztvevői között is jelentősen megnő a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tompaságot, közönyösséget, másoknál pedig fokozódó ingerlékenységet válthat ki. A közlekedők körében ilyenkor fokozottan jellemző a koncentráció hiánya, mely a reakcióidőben is jelentkezik. A reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak.

Tartsa be a szabályokat

A balesetek megelőzése érdekében a legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok megtartása, azonban a megváltozott időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás is kiemelten fontos. Felhívjuk a figyelmet, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé.

Ha feltétlenül szükséges elindulni, akkor vezessenek mindig kipihenten és gyakrabban álljanak meg pihenni, felfrissülni, ilyenkor végtagjaikat kicsit nyújtóztassák ki, mely bizonyítottan megkönnyíti a további járművezetést. Fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen hűtött ásványvíz, vagy üdítőital a gépkocsiban! Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot! A napon álló gépkocsit indulás előtt szellőztessék ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG