3p
A nyersanyagpiaci árak folyamatos csökkenése mellett alacsony, stabil inflációval számolhatunk az elkövetkező időszakban. Mivel Magyarország különösen érzékeny az élelmiszerek és az energiahordozók árcsökkenésére, nálunk defláció is lehet - jósolták szerdai tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászai szerint ebben a környezetben a globális felzárkózó régió jegybanki alapkamatai egy év múlva valószínűleg alacsonyabbak lesznek a jelenlegi piaci várakozásnál.

Más árak is esnek

Magyarországon korábban a rezsicsökkentés csökkentette jelentősen az inflációt.

A ház elemzői hangsúlyozzák, hogy jóllehet a figyelem középpontjában jórészt a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta meredek árzuhanása áll - a Brent hordója 2010 óta először 85 dollár alá süllyedt -, ám egyéb árupiaci termékek árai is csökkennek. Az S&P GSCI nyersanyagpiaci árfolyamindex például azt jelzi, hogy az agrártermékek ára május óta átlagosan mintegy 25 százalékkal esett.

A Capital Economics számításai szerint e legutóbb árupiaci árcsökkenések a feltörekvő gazdaságok energiahordozó- és élelmiszer-árinflációját a szeptemberben mért 4,5 százalékos éves ütemről a következő hónapokban 2 százalék körüli szintre mérséklik. Ez a térség teljes árukosarára számolt éves inflációból - amely a ház becslése szerint szeptemberben szintén 4,5 százalék volt - 1 százalékpontot faraghat le.

Nálunk ezek miatt különösen nagy baj lesz

A cég szakértői szerint ugyanakkor a hatás nem egyenletes a globális felzárkózó csoporton belül. Az élelmiszerek és az energiahordozók együtt több mint 50 százalékos - más országokénál jóval nagyobb - súllyal vannak jelen például Magyarország, Törökország és India inflációs termékkosarában.

A csökkenő árupiaci termékárak a Capital Economics londoni elemzői szerint akár a deflációs kockázattal kapcsolatos aggályokat is erősíthetik olyan feltörekvő gazdaságokban, amelyeknek inflációs kosarában jelentős a súlya az élelmiszeripari termékeknek és az energiának, és a fogyasztói árak máris csökkennek éves összevetésben. A cég szerint ebben a tekintetben "kirívó" Magyarország és Lengyelország helyzete.

Rövid ideig tarthat


Más nagy londoni házak sem zárják ki, hogy a magyar gazdaságban defláció alakulhat ki, bár a konszenzusos várakozás ezt csak rövid távra valószínűsíti.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai a negatív - tizenkét havi összevetésben mínusz 0,5 százalékos - szeptemberi infláció ismertetése után közölték, hogy az idei év egészére most már enyhe deflációt várnak Magyarországon: felülvizsgált előrejelzésük szerint az átlagos infláció 2014-ben mínusz 0,1 százalék lesz. A cég szakértői korábban 0,1 százalékos átlagos inflációval számoltak 2014-re. A JP Morgan londoni elemzőinek rövid távú új előrejelzése szerint a defláció várhatóan kitart novemberig. A ház korábban azt várta, hogy az infláció már októberben visszaemelkedik a pozitív tartományba.

A cég az idei év végére szóló tizenkét havi magyarországi inflációs prognózisát 1 százalékról 0,4 százalékra csökkentette, és 2015 egészében 1,8 százalékos átlagos inflációt vár az eddig valószínűsített 2,4 százalék helyett. A jövő év végi tizenkét havi inflációra szóló becslését a ház 2,8 százalékról 2,6 százalékra módosította.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG