A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2009. június 26. 10:46-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Bajnai Gordon szerint a Fidesz sem gondolja komolyan, hogy hatalomra kerülése esetén visszacsinálja a kormány összes válságkezelő intézkedését, mert az összeomláshoz és államcsődhöz vezetne. Erről a miniszterelnök a Pannon Lapcsoport tagjainak, az Axel Springer által kiadott megyei napilapoknak, az Inform Média napilapjainak és a Szabad Földnek adott interjúiban beszélt, amelyek pénteken jelentek meg.
A kormányfő a Pannon Lapoknak úgy fogalmazott: most, amikor végre - súlyos áldozatok árán - az ország rátért a felelős gazdálkodás útjára, nagy hiba lenne megint visszafordulni a felelőtlen költekezéshez. Ez játék a tűzzel - vélekedett.
Közölte: a kormány számításai szerint mindaz, amire a Fidesz azt mondja, visszacsinálja, összességében a GDP hat százalékával növelné a hiányt, vagyis jövőre összesen ez már tíz százalékos lenne, ami egyenlő volna az összeomlással. "Finanszírozhatatlanná válna az ország. Azt gondolom, ezt ők sem gondolják komolyan, ez csupán egyfajta kampányüzenet" - nyilatkozta.
A Szabad Földnek annyit fűzött hozzá, hogy bár a cselekvés felelőssége a kormányé, minden parlamenti párttól elvárható, hogy ne veszélyeztesse az ország megítélését, és egyensúlyát ilyen kiszólásokkal.
A miniszterelnök szerint a válságkezelés része a közbiztonság javítása is. Több interjúban is benne van, hogy a bűncselekmények által legfertőzöttebb csaknem 300 településen folyamatos lesz a járőrözés. Bajnai Gordon azt mondta, érezni fogják az emberek, hogy vigyáznak rájuk.
Fontosnak tartja az is, hogy a rendőr is érezze: amíg jogszerűen jár el, érvényt szerez a törvénynek, addig ez a törvény rá is vigyáz.
Magyarország sorskérdéséről
A Pannon Lapok azon kérdésére, tart-e a Fidesz fenyegetésétől, hogy hatalomra kerülve elszámoltatja az előző kormányokat és akár büntetőjogi felelősségre vonást is kezdeményez, azt válaszolta: teljesen tiszta a lelkiismerete. Szavai szerint egyébként is elég nagy baj lenne a demokráciával, ha egy kormánynak félelemmel kellene kormányoznia. "Ha pedig bűncselekményről tudnak, tegyenek feljelentést. Most, azonnal. Miért gondolják, hogy a független bíróság előtt jobb pozícióban lesznek, ha egyszer kormányra kerülnek?" - kérdezett vissza a kormányfő. Szinte mindegyik interjúban szó van arról, hogy a kormány milyen lépéseket tervez roma-ügyben.
Bajnai Gordon úgy látja: ezen a területen hosszú évek kitartó, egyfelé ható munkájára van szükség, amit azonnal el kell kezdeni, mert ez Magyarország egyik sorskérdése. Véleménye szerint már középtávon meg kell teremteni az integráció lehetőségét a roma közösség számára, mert ha ez nem sikerül, felborulhat a magyar társadalom és gazdaság.
"Hiszem, hogy a roma-kérdés megválaszolásához gazdasági válaszok is kellenek. Fontos aláhúzni, hogy a társadalmi és gazdasági integráció az érintettek számára lehetőség és kötelezettség is egyben. A társadalmi szolidaritás kötelesség azok iránt, akik nehéz helyzetben vannak. De számukra felelősség is, hiszen nekik is tenniük kell azért, hogy felemelkedjenek" - mondta a miniszterelnök.
A kormányfő kitért arra: ez a folyamat nagyon hosszú, a kérdés összetett, de nem szabad elkövetni az elmúlt évek hibáit. Beszélni kell róla értelmesen, felelősen és őszintén, hogy ne csak az indulatok jelenjenek meg az utcán, torz ideológiákkal támogatva - nyilatkozta.
A megaprojektek kritikája?
Bajnai Gordon a Sukoró határába tervezett King´s City-ről - szálloda- és szórakoztató központ - azt mondta: kizárólag olyan fejlesztés jöhet létre, amely nem terheli a tavat és környékét a még elfogadhatónál nagyobb mértékben. Egyetértett azzal, hogy sok, egymásnak ellentmondó információ, félinformáció került napvilágra a beruházással kapcsolatban. A tisztánlátás érdekében vizsgálatot kértem a pénzügyminisztertől, hogy történt-e szabálytalanság a beruházás ügyében az eljárás, vagy a területszerzések során - olvasható az interjúban.
Az M6-os autópálya tolnai megyei szakaszára tervezett négy alagutat és öt völgyhidat magában foglaló tervről úgy vélekedett: ha most tennének elé egy ilyen tervezett beruházást, akkor biztosan nem hagyná jóvá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha valaki már ebben a fázisban kerül oda, mint most ő, akkor két dolgot tehet: leállítja, és gödör lesz a helyén, vagy megépíti, és lesz belőle egy használható autópálya. Megjegyezte azt is, valószínűleg még mindig olcsóbb befejezni, mint visszabontani.
"Általában én is úgy gondolom, hogy súlyos baj van a beruházások előkészítésének a rendszerével. Részben a kellő felügyelet hiánya, részben - mondjuk ki nagyon nyíltan - a korrupció vagy más, például helyi érdekek miatt. Ezek közül én a korrupciót tartom a legnagyobb problémának Magyarországon" - mondta a miniszterelnök.
Bajnai Gordon a családi állapotára vonatkozóan is kapott kérdést. Az Axel Springer szerint nem kevés fejtörést okozott a protokollszakértőknek azzal, hogy ki kísérje protokolláris utakra. Erre a miniszterelnök azt válaszolta: egyszerű a megoldás, nem kell protokoll utakra menni. "Én csak egy-két napos hivatalos utakra utazom, nagyon szigorú és sűrű programbeosztással. A nemzetközi kötelezettségeimet egyedül látom el, dolgozom" - tette hozzá a kormányfő.
Drága Ata Ataiszovics!Nekem nincs szükségem szellemi vezérre,sem gyurcsi papa sem törpojáca nem vezérem,ugyanis én önálló lény vagyok,azt hiszem el amit látok és nem pedig azt amit a polgári sörök ülésen mondanak..........TCS-vel egyet értek,több pozitívum történt 75 nap alatt,mint előzőleg 7 év alatt.
Bokrosnak sokkal könnyebb volt megvalósítani elképzeléseit,hiszen sem az EU sem pedig az IMF nem pofázott bele a gazdaságpolitikába,de ezt majd a nép nagyvezére is meg fogja tapasztalni jövőre.......
A fényévekkel jobb jobbos tollforgatók-röhejes,minden újságíró hovatartozásához szerint ferdít,csúsztat-ez a pártatlan újságírás,tájékoztatás............
Határolódjon el mindegyik párttól,szüntesse meg a kiváltságokat-ingyen utazások,filléres villany és gázdíjak,nyugdíjbamenetel-kedvezmény max.5 év stb.. stb.. Kedvezményt csak a gyerekeknek!
Bajnai úr bábként tartja felszínen a maszop érdekszféráját az ország 20 éve legnehezebb legkritikusabb gazdasági terheinek időszakában. Bajnai úr nem tehet mást, mint anno Bokros, lenyomja az ország lakosságát az ország gazdasági teherviselésének szintjére.
Csakhogy közben nagyon gyámoltalanul lépik meg a bokrosihoz hasonló, gazdaságélénkítő, de inkább fenntartó intézkedéseket. Na nem azt amit a fidesz hazudik, mert azt majd jó ha a válság után, az IMF-el és az unióval hosszasan egyeztetve 2003 felé tud lépni valamit abból amit eddig elhintett.
Inkább arról beszélek, hogy a munkavégzés feltételeinek sokoldalú javításáért tehetnének többet és a magyar termékek nyugatit lemásolt protekcionista védelméért, a kereskedelmi hálózatokat is kész tények elé állítva. Ez szinte nem pénzigényes, ezekkel kellene kezdeni, de már késésben vannak.hozam
Minden tiszteletem Bajnai úré, ahogy én látom, három hónap alatt többet tett az országért, mint Medgyesi és Gyurcsány urak, de azért ezek az intézkedések mégiscsak tűzoltó jellegűek, az előző kormányok kifejezetten hibás és felelőtlen magatartásának következményeit célozzák felszámolni. Amire az ország eléri a sokat ócsárolt FIDESZ-kormányzás végén elért pénzügyi mutatókat, tíz-húszt árhullám még le fog vonulni a vén Dunán, erre akár nagy összegben hajlandó vagyok fogadni is.
Talán kellene adni egy esélyt másoknak is. Az ország tele van 140 feletti IQ-val rendelkező emberrel. Csak szándék kérdése, hogy akarják-e őket használni valamire, vagy nem. Ha Orbán Viktor teszi meg ezt, ő lesz a nyerő, ha más valaki, akkor ő. Csak könyörgöm: pártpolitikusok ne hozzanak érdemi döntéseket. Ceausescu már meghallt, ő volt a világ esze, ne akarjon senki a nyomdokaiba lépni, mert akkor a hosszú cicit a következő 50 évre bevehetjük nemzeti jelképeink közé.
Akadozik! "Gondolkozik”, az ember képtelen ellenőrizni folyamatában mit írt, mert a kurzor és az éppen leírtak hosszabb időre tűnnek el, mint látszanak.
Az oldal görgetése szintén ilyen. Egyszer megy, aztán hosszabb szünet.
Lassan ez is lesz olyan sz@r, mint az origóé. …de úgy is fogtok járni, aztán cseszhetitek a nézettségi mutatóitokat, meg az eladható reklámfelületeiteket.
Kedves Chubby !
A jobboldalnak nem kell bértollnok , mert fényévvel jobbak , mit a liberálbolsik .
Szerintem önről sem feltételezik , hogy bármelyik pártirodára járna okításért . Önöknél a "közösségi házban " tartja az eligazítást a "szellemi vezető " . ... , vagy Bolgár György olvassa be az ATV-n az épp esedékes irányvonalat .
96!
"2. Csökkentették a 25%-os áfakulcsot. 25%-ra növelték az áfát."
No-no! A 12,5%-os ÁFÁ-ból azért 25%-osat csináltak!!!
(Előbb 12,5-ről, 15-re, majd 20-ra, s most 25-re! Igaz, zömében a kenyér- és a tejtermékek esetében a 12,5%-ról csak 18%-ra emelték -egy 20%-os kitérő mellett- az ÁFÁ-t az elmúlt 7 évben!)
99!
Forradalmat vársz a Fidesztől?
Erőszakos hatalomátvételt?
Sajnos a labda az MSZP-SZDSZ kezében van. Amíg nem akarják, vagy el nem jön a 2010-es választás időpontja, a Fidesz nem tehet mást, demokratikusan, mint felemeli szavát a folytatódó MSZP-SZDSZ kormányzás hibái ellen.
2010-től, ha a választók nem dőlnek be megint gyurcsányi hazugságok politikájának, amit most Bajnai újrakezdett, akkor lehet majd számonkérni a kormányzás felelősségét a Fideszen, addig ez olyan gyurcsány féle "csúsztatás", összemosás, hazugság, s nem több!
Már a Fidesztől is kezd betelni a pohár. Az, amit az utóbbi időben nemzetinek nevezve művelnek, az kérem gyomorforgató.
És csak várnak, várnak, hibás alkotmányra, bűnbandára, fűre fára hivatkozva.
Minden széthulló család, megnyomorodó ember felelőssége őket is terheli!!!!!!!
Kedves főfoglalkozású fideszes bértolnok,ataiszi!
Valamennyien tudjuk,hogy te egy jól fizetett fidesznyik vagy,akinek mindíg mindenben van véleménye és persze mindenkinél okosabb vagy,hiszen előző este pici főnöködtől megkaptad az utasításokat.....
Tudod drága barátocskám én nem járok semmilyen okításra semelyik pártirodába,egyenes a testtartásom,nincs gerincferdülésem se balra se jobbra..............ellentétben veled,hiszen a te járásod eléggé egy oldalú,mindíg a jobblábodra sántítasz.Nem is volna baj,hogy állandóan firkálgatsz,csak már kezdik unni a fórumozók a bajnai és gyurcsánycsótánykomcsizásod,úgy gondolják ,hogy ennél többre nem futja neked sziporkázó elmédből....
Ataiszi!
SZerintem maga az egyetlen ezen a fórumon, aki csótányozik, meg bolsizik. Ehhez képest maga egy olyannak, aki magát másképp gondolkodónak tartja, hogy az őszödi beszéddel van egy szinten a stílusa. Ráadásul nagy nemzeti gondolkodásában elfeljetett megtanulni a magyar helyesírást.
Elárulná, hogy miért nevezi azokat, akik nem foglalkoznak politikával, és mindkét oldal tevékenységét, kommunikációját elítélik, liberálbolsinak? És miből gondolja, hogy azok, akik itt egyetértenek egy dologban haverok, vagy elvtársak?
Ahhoz képest, hogy válság van és állítólag hetente ülésezik a parlament, megint ugyanúgy adott magának három hónap szünetet pártunk és kormányunk, mint amikor tavaly elkezdte a kalandos és kalandos kisebbségi kormányzást, ami föltette a koronát az "odacsinál-visszacsinál" ámokfutásra.
A hét év főbb eredményei:
1. Bevezették a 13. havi nyugdíjat. Elvették a 13.havi nyugdíjat.
2. Csökkentették a 25%-os áfakulcsot. 25%-ra növelték az áfát.
3. Bevezették a vizitdíjat. Eltörölték a vizitdíjat.
4. Bevezették a kórházi napidíjat. Eltörölték a kórházi napidíjat.
5. Leszavazták a főbírót. Megválasztották a főbírót.
Bár sokmindent visszacsináltak, mégis az az érzésem, hogy az mszp odacsinált a padló közepére és képtelen maga után kitakarítani.
Ennél már az is jobb lett volna, ha hét évig semmit sem csinálnak. Kisebb sz..arban lennénk.
Kedves chubby !
Ha megnézem a 84,85,87,88,89,90-es beírásokat , és olvasom az önét , abból nem az következik , hogy itt a liberálbolsik olyan nagyon okosak , intelligensek , és gerincesek lennének .
Hittérítés ?! Hát szerintem az ön és NORMÁLIS haverjainál , már az is óriási eredmény lenne , ha megtanulnának emberi hangon írni .... .
Nekem úgy tűnik , hogy Gyúrcsány fönökük vulgáris öszödi beszéde , csak számunkra elfogadhatatlan , az önök szóhasználata és gerince pont azon a szinten van ... , nem véletlen , hogy teljes mértékben azonosúlni tudnak a az MSZPSZDSZ politikájával .
A viz, a termőföld, stb. még eladható. Bajnai érti a dolgát. Én meg
elvagyok a napi 400.000.-Ft jövedelemmel. Bár be kell osztanom, az
igaz. Ti amúgy hogy vagytok ?
Fletó
Kedves közös "barátunk "ataiszi!Légy oly kedves és huzzál már a tiéidhez,hetiválasz,magyarnemzet fórum-ott sok szerettel várnak téged,megtalálhatod a nagy össznépi jobbos összeborulást.A privátbankárfórum a NORMÁLIS emberek gyülekező helye.Nem kell a fideszes észt osztanod,hiszen abból nekteek is kevés van,az pedig kell a jövő évi plakátháborúra.Fogadd el,hogy vannak másképp gondolkodók,nem kell őket neked,mint hivatásos hittérítő megtérítened.
84,85,86-os NÉVBITORLÓ Bajnaicsótány !
Ahogy nézem már készül a liberálbolsi büszkeségnapi felvonulásra .
De ha ennyire büszke arra , hogy meleg , akkor miért az én nevemet használja ?!
Bár ha jól látom , akkor nem csak az én nevem használja . Egyenes "gerincű " , mint az elvtársai ....
Drága Ataiszikém már hogy a TURULOS! egyem a nyári arany töködet Téged nyilván háTURUL csinált egy svábhegyi beteg szamár tavotta zsírral jó vastagon kenve, azért ragaszkodsz húsz körömmel a H TURULHOZ. Na szebb jövőt jóbarát.