A cikkben szereplő információkat utoljára 2009. június 25. 07:02-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Egy szélerőművekből álló világméretű hálózat amerikai kutatók számítása szerint az egész emberiség áramszükségletét fedezni tudná. Most először mérték fel a szélenergia globális potenciálját.
Michael McElroy, az amerikai Harvard Egyetem kutatója és munkatársai számításaik elvégzéséhez egy olyan modellt alkalmaztak, amely a Földet 50x66,7 négyzetkilométer területű, száz méter magasságú egységekre bontotta. Minden olyan egységet kizártak, amely sűrűn lakott területekhez esett közel vagy erdős, illetve nagyrészt hóborította vidékeken helyezkedett el. A tengerpartok mentén húzódó, ötven tengeri mérföldig terjedő szélességű, maximum kétszáz méter vízmélységű sávokat beszámították.
A kutatók arra jutottak, hogy a szélenergia potenciálja jócskán meghaladja a szükségleteket: szélkerekek segítségével elméletileg világszerte akár 1,3 millió terawattóra áramot is lehetne termelni évente - írta a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de) az Amerikai Tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.
2006-ban a világ áramfogyasztása a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint 15666 terawattóra volt, ez a megadott potenciál mindössze 1,2 százaléka. A tanulmány szerint Oroszország rendelkezik a legnagyobb lehetőséggel, szélpotenciálja 140 ezer terawattórának felel meg.
Az értekezés rámutat arra, hogy csupán egyfajta megújuló energiaforrásra támaszkodva is kielégíthetőek lennének az emberiség szükségletei. A Föld által elnyelt napenergia körülbelül egy százaléka átalakul széllé.
Ez a találmány az országot gazdagitaná és ez őket nem érdekli. Pontosan -- bocs Attila a hun ... az Inter Solár kiállitáson és Münchenben mutatta be a Harsányi Tóth Miklós --- jegyezzük meg a nevét -- elektromos szakember. De csak azért találta ki a rossznyelvek szerint , mert az asszony már nyúzta a sok áramszámla miatt. 1200 kiállitó volt . A Harsányi önkormányzat ingyen telket adott neki --- nem a kormány -- de kellene 100 millió az üzem felépitéséhez , és 150 millió a géppark megvásárlásához ! Két igazi , --- megérdemelt BKV jutalmon --- mulik hogy ismét világhirüek legyünk ! Ennél nyilván fontossab hir -- hogy Gyurcsány és Dovreb Klára felvonult a Meleg fesztiválon . Szegény Gyurcsány gyerekek, milyen normális család lehet ez is !! nem ??
21-es OvO ! Lehetettlen vársz a politikusainktól !! Miért nem érted már, hogy szinte SEMMIHEZ nem értenek !! Tölteléknek kellenek az egy -két gondolkodónak . --és csak végrehajtó szerepet adnak nekik -. Komolyan !azt látják csak -- van aki már 20 éve --- hogy ha nem különcködök , kur--va jól megélek az évi 25-30 millióból. Képtelenek godolkodni és nem mernek magyarok lenni. Ennyi ! Globálisan a zsidó tanácsadok keverik őket elég szépen !! Lásd Solyom László , Gyurcsány Ferenc !! Bajnai Gordon ..stb .. Miközben 100 milliók ellopását fedezik . nap mint nap, nem érdekli őket olyan globális --- magyar találmány -- mint a -- napelemes cserép --! és azért se adnak , akárcsak innovációs pénz erre se , mert fogalmuk sincs , mi ez ! A hannoveri kiállitáson 130 országot érdekelt és 14 ország konkrét megrendelésekről tárgyalt a magyar mérnökkel! Vélemény a magyar idióta kormányról ??
Kedves jó barátunk,Francisce Mentovich! (Arany János és Szász Károly)
Fejen ne találjon egy halálos kavics, (Fente Levente)
Sőt a gondok felé még csak ne is konyíccs, (Arany János és Szász Károly)
De szorult helyzetekben magadon segíts. (Fente Levente)
Hanem legyen élted az üdvtől otromba, (Arany János és Szász Károly)
Kívánom én neked"öreges"koromba. (Fente Levente)
Gyönyöreid háza sose düljön romba, (Arany János és Szász Károly)
Öleljen át vígság:s essél a karomba. (Fente Levente)
Miképpen Aeneás bujdosott Trójából: (Arany János és Szász Károly)
Úgy jöjjön elő élő"kis"a pólyából; (Fente Levente)
Legyen élted szép fa,mit nap s szellő ápol, (Arany János és Szász Károly)
Majd szivárványszínű csendes eső csápol. (Fente Levente)
Fa,melynek gyökerén nem rágódik féreg, (Arany János és Szász Károly)
Józanságot és csak szeretetet mérek, (Fente Levente)
Mert a barátság és szerelem testvérek, (Arany János és Szász Károly)
Belőlük földnek millió ikret kérek. (Fente Levente)
Sose törjön félre kedved csizmasarka, (Arany János és Szász Károly)
S ne tapossa össze,vadult birka-marha, (Fente Levente)
Ne legyen életed rövid,mint nyúl farka, (Arany János és Szász Károly)
Fuss barátom fuss,mert ravasz lány a szajha. (Fente Levente)
Boldogságod fénye legyen szép szivárvány, (Arany János és Szász Károly)
Hisz jő az idő,csak a végét kivárván, (Fente Levente)
Ne bántson a métely,se másféle járvány, (Arany János és Szász Károly)
Tekintsen rád sötét halál félve,árván. (Fente Levente)
Élj soká,barátom,becses kontentumod (Arany János és Szász Károly)
Szeretni jót,rosszat bár azt szörnyen unod, (Fente Levente)
S ha végtére elér emberi fátumod, (Arany János és Szász Károly)
Isten ad halált,és vele a dátumod. (Fente Levente)
Ezeket szörzötték egy hideg szobában, (Arany János és Szász Károly)
Arany és nagy Fente rímeik javában, (Fente Levente)
Továbbá Szász Karli,gondolván magában, (Arany János és Szász Károly)
Jó költők bandában,-járván Ugandában. (Fente Levente)
elentsék,jelentsék,tovább jelentsék,aki a legtöbbet hazudozza összevissza az győz.Forró gőz áztassa"Fente basa" hasa tájékát,és árnyékát a sötétség vegye magába,mert a gyáva száz vékát csak dugva fonogatja.Írok,írok,nincsen neki foganatja,bár mondatoknak témáját a foga adja?Tehetetlen magyarok,ti kábultak!Rányúltak eszetekre és átmosták izlésük szerint,a politika elit?Politika érti a dolgát,rabszolgát faragtak emberből,s állatból...Magyar csinálj állatkertet házadból,majd szarvak között bőgeted éhező életed?EZEK NEM VERSEK.Idehaza rosszabbul mennek dolgaink?Idestova ébren dolgoznak álmaink,s szegényebbé forgácsolódnak céljaink?Ördöngős rögös utakon,az árokban kutatom szennyünknek mocskosságát.Lelkünknek tisztaságát már homályos ködök borítják,s szorítják magyar ember szakadozó országát?Baloldalról naphosszat Orbánoztok,Viktorunkkal a jó katonánkkal elég sokat foglalkoztok.Jobbról balra fogjunk össze,és kérjük meg az amerikai Obamát:kérjük,kérjük,ahol érjük.Én azt nem hiszem el,hogy Obama ma ne tudná ellátni Magyarország elnöki feladatát.Ő udvarias politikus,tehát a felkérésre nem mutatna nekünk jó nagy fikuszt az orrunkra.Holnapra rászállok minden fórumra,mert ló rumra háromra részegedjék le,de ne engedjék vágtatni józan emberek között a megbokrosodott,házhoz honosodott állatot.Sikamlós,omlós rossz szöveget nyeldesünk lefelé gyomrunkba,mert mi elcseszünk jót,mikor két ballábbal cselezünk ész nélkül,és orrunkba akasztott karikák hullahoppot táncoltatnak velünk a nagytőkések kedve szerint.-Fente te megint túllőttél a célon,ezért vékony törések keletkeztek életed süllyedő hajóján."Anemjóját",ne hajolj át oda,hol szálloda száll oda a vendégekért.Írásaim végeként,az én küldetésem véget ért.Van aki tanul,és van akit tanítanak.Én soha nem arra a mondatra figyelek amit írok,mindig a következőre előre összpontosítok.Sziasztok.
Az írástudok és általában a müszaki szakik kizárólag csak arról tudnak beszámolni ami van,
ami már müködik és a piacon adásvétel tárgya!
De, elképzelhetö-e olyan zöld, alternativ megoldás mely másabb mint pl. a nap ereje
vagy a szélereje vagy hullámok ereje vagy a bioenergia!
1 1x-rü válasz erre= van= napi 1pár Tw zöld+alternativ energia!
Csak az adminisztrációs akadályokat és finanszirozást kell megoldania a hon és a város atyáknak!
Mert, úgy ahogyan írtam volt ha, a hon és a városatyák érdekelve lennének 1%-ban akkor
már jóval Szent Pista elött törvényt írtak volna és nemzeti ügynek kiálltótták volna ki a zöld energia ügyet!
De, mivel a hon és a városatyák nincsenek érdekelve személyesen ilyen kifizetödö üzletiágban,
akkor hát ha nem tudnak és nem akarnak segiteni - amit tudunk tenni hátráltatni és akadályozni!
Az adófizetö polgár úgysem járatos a bürakrácia útvesztöiben, ezért nem is tudja meg azt az egysszerü axsziomát, azaz azt az emberi tulajdonságot: az irigység és a kapzsiság nagy úr a háznál!
A mindenkori kormányok attól az 1szerü felismeréstöl vezéreleve; a miniszter felteszi a kérdést:
ki(k) tömi fel az államkasszáját a polgár vagy a millárdos korporáció!?
a kis és közepes vállakozok? vagy épp a milliárdos korporációk!
Azért is részesitik elönybe a milliárdos korporációkat az adófizetö polgárokkal szemben a legkülömbözöbb adókedvezményekkel!
Az *AdHoc-elmélet vagy struktura I.-II.* épp arra írodott, hogy kellö idöben segitséget kapjon a feltaláló!
Mert egy találmány akár kontinentális, globális jelentöségü is lehet, ám!
A pártkatonáknak erre is kéne gondolniuk, néha!
Figyelem,figyelem!Pártokban a fegyelem egyhangúságra neveli a politikát.Pártokon belül az egy vélemény nem segít lelemény,leleményes kényes ország sorsán.Alázóan a nép előtt esnétek hasra,ha éreznétek politika komoly súlyát.Nép által vasra veretni és éltetni bérből a minimálból,azokat kik kitalálták,kicsi szájból kimondták a kemény megszorításokat.
Kérem a tisztelt politikusokat ne sokat politizáljanak.Álljanak a lábaikon és inkább játszanak.Ne késsenek,gyerünk tekézzenek,de minket madárnak ne nézzenek.Mennyit rímelünk. Mi lenne velünk ha politika nem létezne,vagy őszintébb lenne?Feletébb szomorúak lehetnénk,s magunkat a disznóollba terelhetnénk?
Jelzáloghitellel terhelt házakon,és más okon keresgélve,gondokat komolyan véve eljuthatnak emberek a lerongyosodott hajléktalanságig?Alapvetően szegénység érthetően látszik,tarthat még jó sokáig,akár megbolondulásig?Másik:Szégyen-éhségtől,a megalázott érzéstől szenvedő felfordulásig?Miért jó gazdag millió,milliárdosoknak az őket körbevevő"fegyveres bárdosoknak"látni a lassúból gyorsuló szegényes eredményes emberi vergődést?Erő,kést sem kell használni,és sokan belevesznek ha sokan az igazság mellett eleveznek?Tehetősebbek akiknek van adakozzanak,hozzanak ki magukból még többet,csak csöppet legyenek segítőkészebbek.Első összefogás anyagiakon alapuljon,kedvezően alakuljon,s ne ki az ablakon egy szűk rétegnek a közösből.Özönből,pénznek a szórásából,a kegyetlen feneketlen zsák forrásából az egész országnak juthatna bőségesen,elég rendesen.Annak a tudatnak,és benne vannak uraknak,úr-nak a szándékossága,butasága,drága országunk legatyásodása,magyarság eladása...az állampolgárok becsületes szolgálása,nem keveredhetett volna össze az összefogott illetékesek,vétkesek kifosztásával.Jaj,jaj,az a baj,nem a vétkesek lettek kifosztva!Na,ez itt most jól meg lett mondva,de hány helyen elrontva?Azért Baloghné 100 millió mögött nagyot nyögött,nyöghetett,igaz messzire nem szökhetett vele.
Itteni magyar,magyarán hír.Nem sok jóval bír:Dr.Seffer Istvánnak már a nevét sem merik megemlíteni?Kell tovább ferdíteni a"Királynő"tiszteletére,kis életére?Kisérletére ember legyen büszke,hisz tüske se mindig fájdalmasan szúr.Tűr a magyar,tűr.(Folytatás Bodnár bunda?)Kár.-RTL-en,MÓNIKÁBAN MOSTANÁBAN NEM VEREKEDNEK,HELYETTE SIPÁKOLNAK,TAKNYOSKODNAK.GUSZTUSTALAN.ÚGY SZIPOGNAK,HOGY ENGEM TOVÁBB MEG NEM FOGNAK.-
Egy kivül álló, egy laikus írt is egy erre való *business-rules; azaz üzleti-szabályt* melynek a neve:
*AdHoc-struktura I és II.-rész* De, a mai világot a korporativ korporációs érdekek mozgatják és nem
a *természetes személy; a feltaláló érdeke*!
*
Ha, a mai magyar politikai és gazdasági elitnek lenne vagy lett volna legalább
1%-t biztosittó állandó jövedelme a zöld, alternativ enegiából, akkor még mielött Vajk,
azaz Szent István tronra lépet volna törvényt hoztak volna pl. a szélenergáról is!
Elöbb a finanszirózási feladatókat és adminisztrációs akadályokat kell, kéne megszüntetni
és akkor valamivel könyeben és járhatóbb lenne az út!
Mikor megszületik az ötlet valakinek a fejében van kihez, mihez fordulni s, nem a feltaláló kelljen kilincseljen!
Ha, a mai magyar politikai és gazdasági elitnek lenne vagy lett volna legalább
1%-t biztosittó állandó jövedelme a zöld, alternativ enegiából, akkor még mielött Vajk,
azaz Szent István tronra lépet volna törvényt hoztak volna pl. a szélenergáról is!
Elöbb a finanszirózási feladatókat és adminisztrációs akadályokat kell, kéne megszüntetni
és akkor valamivel könyeben és járhatóbb lenne az út!
Mikor megszületik az ötlet valakinek a fejében van kihez, mihez fordulni s, nem a feltaláló kelljen kilincseljen!
Ha, a mai magyar politikai és gazdasági elitnek lenne vagy lett volna legalább 1%-t biztosittó állandó jövedelme a zöld, alternativ enegiából, akkor még mielött Vajk, azaz Szent István tronra lépet volna
törvényt hoztak volna pl. a szélenergáról is! Elöbb a finanszirózási feladatókat és adminisztrációs akadályokat kell, kéne megszüntetni és akkor valamivel könyeben és járhatóbb lenne az út!
Kevesen emlékszünk már rá , de azért vagyunk még egy páran . Kapolyi elvtárs a 80.as évek végén inditott egy eocén programmot a bicskei térségben, 3 milliád usa dollár hitelből, amiből a Magyar állam soha egyy fiilért se látott, csak az adósságot. A bicskei erőmű , és a program ebek harmicadján tünt el. Amásik nagy huzása a szovjet államadósság - 6 milliárd dollár- lenyulása volt Hujber et.vel együtt. Amiből szépen megépűlhetett volna a 4.es metró . Na, így én is lehetnék az ország egyik leggazdagabb embere. Utóirat: mi meg itt csesztetjük egymást a neten.
Ha Görögországnak , vagy Izraelnek annyi jó folyója , annyi jó termőfödje lenne, mint nekünk, akkor európai m.gazdasági nagyhatalomak lennének. Mi meg ezekkel a csodálatos kincseinkkel szinte nem tudunk mit kezdeni!!!! Hazánkba évente 16000 köbkilóméter viz folyik be, és 24000 k.km távozik . Reméllem, mire a tiszta viz ára meghaladja az olajét, addigra észbe kapunk. (vagy nem)
Kérek mindenkit holnap vasárnap 10-11 óra között legyen itt.Egy mély megrázó,világosan magyarázó szinte őszinte történetet mesélek Fogarasy Mariannról.Ma mi arról emberek nem tehetünk,hogy nem a rímeimmel,hanem"Bekemmel"hozzák összefüggésbe.Mariann beleült a jó meleg ülésbe?Az érzelmek nem mindig engedelmeskednek,ha kell,ha nem,sokat szerelmeskednek.
Van egy látomásom,látomásom,
holnap lesz majd vallomásom.
Addig kertem ásom,kertem ásom:
Megszokásból folyik már mártásom.
Kamu az egész mo.szági szélenergia dolog! Ha igaz lenne, hogy Mo.szág ennyire akrná a mgujjuló energiát,akkor már rég neki kellett volna állni A SZÉLERŐMŰVEK , és más dolgok gyártásának . Ám ezt nem lehetett, mert a kapolyi- hujber energiamaffia nem engedte. A gyártást úgy értem, hogy le is gyártani, mivel -állítólag- aluminium nagyhatalom vagyunk. Ezt haarsogták 40 évig. Tudjuk nagyon jól, hogy az öko - beruházások nemcsak energiát váltanak ki, de az iparnak is jó lehetőségeket nyujtanak. Észak-görgországi rokonaimnál látom, miden kis eldugott faluban, mnden házon minimum vizmelegítő kollktor van. Az Evrosz völgy béli öntözésről nem is beszélek, mer hülyét kapok: ingyen viz, olcsó áram!!!
"Ha valaki 2008 elején ránéz a Magyar Szélenergia Társaság honlapjára, kiderül, a szélerőmű-telepítési engedélyeket kérő társaságok a lehetséges 330 MW helyett jelenleg csak 112 MW teljesítménnyel járulnak hozzá a magyar villamosenergia-termeléshez. A magyarországi kvótakeret majd felét, 161 megawattot négy kisebb vállalkozás birtokolja, amelyek valójában a Callis Energetikai Zrt. érdekeltségébe tartoznak. A cégadatokat tanulmányozva egyértelmű az összefüggés a társaságok között, hiszen mindegyiknek azonos a címe. Ismert nevek nincsenek, érdekes viszont, hogy 2007-ben egy offshore cég bukkan fel a tulajdonosok között. A szélenergia-biznisz majd minden szereplője állítja, hogy Kapolyi László, a honi energetika egyik jelentős alakja, a szocialista országgyűlési frakció tagja áll a callisos fiúk mögött. Ezzel az állítással csupán az a baj, hogy semmi bizonyíték nincs rá, a kapcsolatot pedig Kapolyi és mindenki más is tagadja.
A szakmában csak brókercégként elkönyvelt vállalkozási csoport nemrégiben egy kapavágás nélkül eladta 161 megawatt kapacitásra szóló engedélyét (az összes kvóta közel felét), illetve az ezeket birtokló cégeit az Iberdrola elnevezésű spanyol, szélerőművekkel foglalkozó multinacionális vállalatnak. Az indok az volt, hogy a világon tapasztalható szélenergia-piaci boom miatt a gyártók csak kétéves határidőre vállalják a szélerőművek szállítását, és még így is csak emelt áron. Ha igazak azok a - szélerőművesek körében terjedő - hírek, hogy egy kvótával rendelkező, átlagosan 2 MW-ot termelő torony 150 millió forintért cserél gazdát, akkor a Callis több mint 12 milliárdot kaszált az üzleten. Igaz, Uhlmann Attila, a Callis ügyvezetője az egyik újságnak azt nyilatkozta, hogy voltak nekik is költségeik."
"A szélenergia-kvóták 2006-os kiosztása az eddigi visszajelzések szerint nem volt hatékony, emellett átláthatatlan módon, a korrupció gyanúját is felvetve valósult meg."
Kedves Hebron Rózsa !
Ön valószínűleg a Marsról érkezett , ezért nem tudja , hogy Magyarországon nincs olyan sanyargatási , kifosztási forma , amit az MSZPSZDSZMDF ne vezetne be !
2007-ben a Gyúrcsány , Veres és Bajnai elvtársak eladták a magyar szélenergia termelési kvótát egy Dán cégnek . Ha valaki olyan aljas tettre készülne , hogy szélerőművet akarna üzemeltetni , akkor tőlük kell engedélyt kérnie . Úgy egyébként az engedélyezett mennyiség negyedét termeljük most ... ,
.... De nem gond mert 2010 áprilisa előtt a vizet is eladják .
Mindenek előtt az olajlobbi hozzájárulását kellene kérni, hogy bármiféle hatástanulmány / cikk / elemzés / próbaüzem történjen nem olaj- vagy gázalapú enrgiaforrásokkal. Nehogy már változás történjen, és ők ne kaszálhassanak!