2p
197 millió forint adóhiányt okozott a költségvetésnek az a három siófoki lakos, akik sorozatos balatoni ingatlanértékesítések kapcsán elfelejtették bevallani és megfizetni az adásvételekből származó bevételük alapján keletkező adót.

Telek, építőanyag, munkások, vevő - minden megvan, mit felejtettünk el?

Egy testvérpár és egyikük felesége 2008-tól sorozatosan vásárolt siófoki építési telkeket, amelyeken társasházakat építettek, majd az elkészült lakásokat értékesítették. Az ingatlanok eladásából származó bevételeiket azonban részben eltitkolták a NAV elől, részben pedig fiktív számlák felhasználásával minimalizálták. A NAV Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága által folytatott személyi jövedelemadó-vizsgálat során derült fény a csalók tevékenységére.

Házkutatás a könyvelőnél is

A pénzügyi nyomozók többlépcsős akciót hajtottak végre. A gyanúsítottak lakóhelyén és a könyvelőjüknél tartott házkutatások során begyűjtötték a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható számlákat, adásvételi- és vállalkozói szerződéseket, illetve az egyéb kapcsolódó iratokat. Megtörtént a gyanúsítottak kihallgatása, jelenleg az ingatlanokat vásárló vevők tanúkénti kihallgatása zajlik.

55 millió a széfben - megtérül az okozott kár

A nyomozás eddigi adatai alapján feltárt csaknem 200 millió forint kár a revizorok és a pénzügyi nyomozók együttműködésének köszönhetően teljesen egészében megtérül, ugyanis az egyik elkövető által bérelt banki széfből sikerült 55 millió forintot lefoglalni, a gyanúsítottak tulajdonában lévő két építési telket, kilenc új építésű lakást és nyolc gépjárművet pedig zár alá vették.

A beszerzett információk alapján az elkövetők a csalássorozatot üzletszerűen követték el, így a minősítő körülmény miatt akár tíz év börtönbüntetésre is számíthatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG