4p
Évente 40 milliárd forintos kárt okoz az aszály Magyarországon, négyszer akkorát, mint az árvíz. Egy komolyabb szárazságot hozó évben pedig akár 400 milliárd forintos is lehet a kár. Az időjárás egyre szélsőségesebb, a hazai földek öntözésének szintje azonban az 1950-es éveket idézi, pedig volt, amikor a mostani területek háromszorosán is pótolták a vizet a gazdák.
Egy mezőgazdasági munkás megtörli arcát egy öntözőpisztoly mellett a Fejértó Szövetkezet dohányföldjén, Ófehértón 2015. július 6-án. MTI Fotó: Balázs Attila

40, vagy akár 400 milliárdos is lehet a kár

Mintegy 40 milliárd forintnyi kárt okoz az aszály évente Magyarországon - mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese az M1-en. Láng István hozzátette, ehhez képest a belvíz 15, az árvíz 10, a helyi vízkár pedig körülbelül egymilliárd forintnyi kárt okoz évente.

Ez főként azért van így, mert az aszály egy lassú, elhúzódó folyamat és nagy területet érint - magyarázta a szakember az MTI összefoglalója szerint. Hozzátette, 2012-ben a rendkívüli szárazság miatt az átlagos érték tízszeresét, több mint 400 milliárd forint kárt okozott az aszály.

Úgy öntözünk, mint az '50-es években

Miközben az aszály ilyen jelentős károkat okoz, a magas költségek miatt alig öntözik termőföldjeiket a hazai gazdák. Egy korábbi összeállítás szerint az összesen megközelítőleg 110 000 árutermelő gazdaságból 2200, azaz két százalékuk rendelkezik vízjogi engedéllyel, és nekik is csak a felük öntözte földjeit 2015-ben. Az összes, mintegy félmillió mezőgazdasági termelőnek ez mindössze öt ezrelékét teszi ki.

Hány liter víz kell egy kiló búzához?

Átlagosan egy kilogramm búza előállítása 1500 liter, egy kilogramm kukorica 1000 liter és egy kilogramm szója 1800 liter vizet igényel.

A Földművelésügyi Minisztérium által összeállított Magyarország Élelmiszergazdasági Programja 2016-2050 című dokumentumban az áll: hazánk mezőgazdasági területének csupán 1,8%-án történik vízpótló öntözés. A vízjogilag engedélyezett területből (közel 170 ezer hektár) a ténylegesen öntözött terület mindössze 130,4 ezer hektár volt 2014-ben. Öntözésünk jelenleg az 1950-es évek szintjének felel meg, ami az 1970-es évek „öntözési csúcsának” harmada.

Az elmúlt húsz évben mezőgazdasági területünknek még a legaszályosabb években is csak 2%-át öntöztük, ami jóval az uniós átlag (8,7%) alatti szint. Magyarországon az öntözés döntően szántóterületen folyik, az öntözött gyümölcs, szőlő- és gyepterületek aránya alacsony.

Mi kellene az öntözés felpörgetéséhez?A minisztérium összeállítása szerint egyebek mellett
  • valamennyi állami és nem állami tulajdonú csatornát, létesítményt üzemképes állapotba kell hozni és karban tartani
  • meg kell teremteni a jogszabályi és finanszírozási hátterét annak, hogy egy nem állami tulajdonú csatorna tulajdonosa is köteles legyen a vizet továbbszállítani
  • meg kell teremteni a hatékony mezőgazdasági öntözés feltételeit, növelni kell az öntözhető területek arányát
  • ki kell alakítani egy mezőgazdasági öntözési katasztert, amely lényegében a mezőgazdasági vízkeresletre, az öntözési és halgazdasági vízigényekre vonatkozó minden fontosabb információt rögzítő rendszer.

Pedig az egész gazdaságnak nagyon fontos lenne

A hazai mezőgazdaság GDP-ből való közvetlen részesedése az elmúlt években stabilan 4 százalék körül alakult, míg a vele szorosan együtt mozgó élelmiszeriparral együtt a GDP mintegy 7 százalékát tette ki. Relatíve kis súlya ellenére a mezőgazdaság teljesítményének jelentős ingadozása ugyanakkor érdemi hatással van a GDP alakulására.

Egyes évek között, az ágazat gazdasági növekedéshez való hozzájárulása akár +/- 1 százalékpont között is változhat, ami még nemzetközi összevetésben is kiugróan magas ingadozást jelent. A magas volatilitáshoz érdemben hozzájárulnak a hazai mezőgazdaság szerkezeti sajátosságai. Az időjárási feltételeknek szorosabban kitett növénytermesztés magas súlya jellemzően növeli a kibocsátás változékonyságát, amit tovább súlyosbít a rendszeres öntözés alatt tartott területek relatíve alacsony részaránya - olvasható az MNB szakértőjének szakcikkében, amelyet a Privátbankár.hu publikált.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG