5p
Egyre kisebb a használt és az újépítésű lakások közötti árkülönbség - legalábbis ezt mutatják az elmúlt két évre vonatkozó adatok. Egyelőre mindenki arra vár, hogy a 2017-ben átadható új ingatlanok milyen hatással lesznek a használt lakások piacára. A szakértő azonban óva int: bár mindenki az árak csökkenésére számít, a hatás akár átmeneti is lehet, az érdemi esés pedig elmaradhat.
Új építésű, eladó lakások. Mellette egy már lakott, új társasházi épület a főváros IX. kerületében. Kép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Jóval kisebb lett az új és a használt lakások közötti árkülönbség az elmúlt két évben. Budapesten egy 50 négyzetméteres új lakást egy használt lakás 130 százalékáért lehet megvenni a novemberi átlagárak alapján, pedig két évvel ezelőtt még a használt lakások másfélszeresét kellett érte adni. A vidéki nagyvárosokban most novemberben 150 százalékos, korábban pedig kétszeres volt a szorzó. Azaz a fővárosban és vidéken is záródik a lakáspiaci árolló - derül ki az ingatlan.com több mint százezer hirdetésen alapuló elemzéséből, amelynek eredményeit a Privátbankár.hu-nak is eljuttatta a cég.

Talán normalizálódik

Látótávolságba került az eddiginél kiegyensúlyozottabb lakáspiac: az utóbbi két évben jelentős drágulást elérő használt lakások után az új lakások szegmense is megkezdte a felzárkózást, és egyre nagyobb szerepet kap a hazai ingatlanpiacon.

Az új lakások piacának élénkülése több dologból is világosan látható. Bár nemzetgazdasági szinten a beruházások a harmadik negyedévben 9,3 százalékkal csökkentek, a lakásépítéseket és -felújításokat is magában foglaló ingatlanügyletek területén 8,6 százalékkal nőtt a beruházási teljesítmény. Ez összefüggésben van azzal, hogy az új lakásokra kiadott építési engedélyek az idei első háromnegyed évben a triplájára nőtt - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely több tízezer hirdetés alapján vizsgálta meg, hogy miként alakult az árolló, azaz a használt és új lakások közötti különbség az elmúlt két évben.

Feltűnő a visszaesés

A budapesti piacon az ingatlan.com adatai szerint november végi átlagos négyzetméterárak alapján durván 29 millió forintba került egy 50 négyzetméteres új lakás, ami egy ugyanekkora használt lakás árának 130 százalékának felelt meg. Korábban jóval nagyobb volt a különbség: tavaly novemberben egy használt lakás árának a 139 százalékáért, durván 25,5 millió forintért lehetett megvenni egy ekkora új fővárosi lakást. 2014-ben pedig az új lakás közel 22 millió forintba került, ami akkor 150 százaléka volt egy használt lakás árának.

Balogh László, az ingatlan.com szakértője azt mondja, hogy az árolló csökkenésével párhuzamosan a kínálat is jelentősen nőtt. Ha a 2014 november végi szintet vesszük alapul, akkor az új lakások kínálata azóta 60 százalékkal nőtt, a használtaké pedig 51 százalékkal emelkedett.

Vidéken markánsabbak a különbségek

A vidéki megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban még nagyobbak a különbségek, ha az árakat nézzük. Az ingatlan.com elemzése szerint idén november végén egy új 50 négyzetméteres lakás 17,4 millió forintos átlagára a használtak másfélszeresét jelentette. Ezzel szemben 2015 novemberében egy használt lakás 173 százalékát, 2014-ben pedig közel a dupláját kellett kifizetni ugyanezért.

“Országos tendenciának tűnik a használt és az új lakások közötti árkülönbségek csökkenése, azonban ez nem változtat a tényen, hogy az új lakások vásárlóinak türelmesnek kell lenniük. A napokban eladott tíz új építésű ingatlanból kilencet csak 2017-ben vagy 2018-ban fognak tudni átadni a beruházók.” - értékelte a folyamatokat Balogh László.

Mindenki kivár, türelmes

Az ingatlan.com szakembere az árolló záródásáról azt is elmondta, hogy annak elsősorban az elmúlt két évben bekövetkezett használtlakás-piaci forgalom- és áremelkedés az oka, az új lakások piaca ugyanis még a nagy boom előtt áll.

A 2016-os ingatlanszezon gyakorlatilag véget ért: az árak idén már nem nőnek tovább, és ahogy az lenni szokott az év utolsó hónapjában a kereslet is érezhetően visszaesett. A használt lakások piacán korábban 150 ezer adásvételt várt a szakma, ám lehet, hogy ezt a szintet nem sikerül elérni. “Legfőképp azért, mert a vásárlók kivárnak: sokan arra kíváncsiak, hogy a 2017-ben átadásra kerülő új lakások lejjebb tudják-e nyomni a használt lakások árait. Emiatt néhány ezer lakásvásárlás átcsúszhat a következő évre.” - mondta a szakértő.

Koránt sincs vége

Ugyanakkor Balogh László szerint korai temetni a használt lakások piacát, mert a visszafogottság könnyen átmeneti lehet. A jövő év első felében várhatóan még nem kerülnek átadásra nagy tömegben új lakások, így ezek még nem fogják tudni csökkenteni a használt lakások árait sem.

Az ingatlan.com szakértője szerint a tavaszi hónapokban - márciusban és áprilisban - számottevően felfutó kereslet pedig alig érezhetően, de még tovább növelheti a használt lakások árait. “2017 egyértelműen az új építésű lakások éve lesz az ingatlanpiacon, ami egyben azt is jelenti, hogy a használt lakások árai vélhetőleg már nem emelkednek olyan drasztikus ütemben mint az elmúlt két évben” - foglalta össze várakozásait Balogh László.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Miskolc egy zsebbevágó mutatóban nagyot domborított
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 08:44
A Borsod-Abaúj-Zempléni megyeszékhelyen a legolcsóbbak az albérletek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG