Hirdetés
Hirdetés

Betörés, rablás, autólopás: mitől ér majd többet a lakásod?

2017. április 04., 20:30

Az otthontérkép.hu összevetette a bűnözési adatokat a kínálati átlagárakkal, és arra jutottak: a települések többségén belül azokon a részeken van jelentős árnövekedés, ahol folyamatosan javulnak a bűnözési mutatók, tehát kevesebb vagyon elleni bűneset történik.

Budapesten a betörési toplistát évek óta a középső budai kerületek (kivéve I. kerület) uralják, s bár mindegyikben 30-50 százalékkal csökkent a regisztrált esetek száma, a lakosság számához viszonyítva magas vagy nagyon magas ezek aránya. A három éve folyamatosan az élen álló Újbudán 2014-ben 561, 2016-ban csupán 288 betörés volt, miközben az egy négyzetméterre számított kínálati átlagár 375 ezer forintról 531 ezer forintra emelkedett.

Mester Nándor, az otthontérkép.hu vezető elemzője szerint az elmúlt évekre jellemző, hogy az ingatlanok és környékük biztonságosabbá válnak, s ez végső soron megjelenik az árban is. A bűnesetek csökkenése és az árak növekedése mögött – több más tényezőn kívül - az is áll, hogy erősen nőtt az új, zártabb kialakítású társasházak és lakóparkok száma. A fejlesztők által beépített modernebb, jobb védelem, a rendezettebb és az odatelepült vállalkozások miatt dinamikusabb környezet, valamint a közterületek hatékonyabb ellenőrzése a megújuló körzetekben visszatartó erejű - véli a szakember.

Hirdetés

A Belváros a kakukktojás

A Belvárosban a lakossághoz képest mindig is sok volt a betörés, 2016-ban tovább nőtt az esetek száma, s már a nagyon magas veszélyeztetettségi kategóriába került, miközben a 2014-es 514 ezer forintos kínálati átlagár 862 ezer forintra emelkedett. Az itteni új építkezések, tetőtérbeépítések és felújítások további drágulást vetítenek elő, s ez nyilvánvalóan a jövőben még inkább vonzza a rossz szándékú látogatókat - magyarázza a szakember.

Nem csak a bűnözés számít - ez vidéken is jól látszik

A megyeszékhelyeken a fővároshoz képest jóval kevesebb az új lakásberuházás, azonban a vagyon elleni bűncselekmények száma – egy-két kivételtől eltekintve – itt is folyamatosan csökken. Érdekesség, hogy 2014 és 2016 vége között Miskolcon 20-40 százalékkal kevesebb betörés és rablás történt, a kínálati átlagár kb. 10 százalékkal magasabb most, mint 2014-ben. Ezzel szemben az ingatlanpiacon is nagyon beindult Győrben ugyanebben az időszakban 55-ről 146-ra emelkedett a betörések száma, miközben a lakások átlagos kínálati ára 20 százalékkal lett magasabb a már három éve is magas bázishoz képest.

Ennyit számít, ha rendet tesznek egy kerületben

Józsefvárosban kiemelkedik az ezredfordulón nagyon elhanyagolt, akkor még egyes napszakokban veszélyes Corvin negyed, ahol 10 éve folyamatos ingatlanfejlesztés zajlik: több ezer lakás sokszáz ezer négyzetméternyi iroda és egy pláza is épült, megújulóban vannak a kiskereskedelmi egységek, és hotelek, apartmanházak nyíltak. A lakásbetörések száma az elmúlt három évben ötödére, a gépjárművekkel kapcsolatos eseteké tizedére esett.

Az utóbbi tíz évben a lakosság mintegy 40 százaléka kicserélődött, ám hiába van csökkenőben a rablások és a garázdaságok száma, a beköltözők többen vannak, mint a távozók, így e két bűncselekmény típus még mindig magas a lakosok számához viszonyítva. A kínálati átlagár a 2012-es 207 ezerről 2016-ra 442 ezer forintra ugrott, ez pedig – egyebek mellett – a rendezett, folyamatosan felügyelt környezetnek is tulajdonítható.

A Corvin sétány Budapest VIII. kerületében, a Józsefvárosban. MTI Fotó: Honéczy Barnabás
A Corvin sétány Budapest VIII. kerületében, a Józsefvárosban. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

A néhány utcával arrébb lévő - szintén rossz adottságokkal indult - Magdolna negyedben az elmúlt 10-12 évben semmiféle jelentősebb magánberuházás nem volt, ugyanakkor 2007 ősze és 2010 vége között speciális bűnmegelőzési programot végeztek. Civil szervezeteket telepítettek be, kisvállalkozás fejlesztési program indult, bérlői bevonással épületfelújítások kezdődtek és több közteret is megújítottak. Mostanra a foghíjtelkek zömét felvásárolták, több, közepes méretű lakásberuházás indult vagy van előkészületben. A fejlesztők egyértelműen a „nagy szomszéd” jótékony hatását említették, amikor a beruházás életképességét kellett megindokolni.

Józsefváros egészében 2014-ben 192, tavaly csupán 51 lakásbetörés volt, miközben a kínálati átlagár 232 ezer forintról 409 ezer forintra hízott. Ha sikeresen folytatódik a rehabilitáció, akkor újabb ingatlanfejlesztők jelenhetnek meg, s ezzel tovább javul a korszerű lakások kínálata, ami a szegényebb réteg kiszorulását, a befektetési célú vásárlások növekedését hozhatja – jósolta az otthontérkép.hu vezető elemzője.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

A pénztártól való távozás után – te mersz reklamálni a boltban?

A pénztártól való távozás után – te mersz reklamálni a boltban?

Bár egy friss felmérés szerint valamivel jobb lett a magyarok fogyasztói tudatossága, nemcsak a vásárlók, de a kereskedők se tudják mindig, hogy mi a teendő a reklámació során. A szabályozás évek óta nem változott, mégis kevesen vannak, akik tudják, meddig élhetnek jogaikkal. Az élelmiszerekkel, ruhákkal és cipőkkel van a legtöbb baj.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • április 24
    Fogyasztói bizalmi index
    KSH: Kiskereskedelem (második becslés, február)
    IFO üzleti hangulatindex
    Alcoa (2017 Q1)
    T-Mobile USA (2017 Q1)
    április 25
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció (20 mrdFt)
    McDonald's (2017 Q1)
    Újlakás értékesítések és építések
    április 26
    Daimler (2017 Q1)
    PepsiCo (2017 Q1)
    Twitter (2017 Q1)
    Boeing (2017 Q1)
    április 27
    Lufthansa (2017 Q1)
    Fogyasztói bizalom (végleges)
    EKB kamatdöntés
    Fogyasztói árindex
    Microsoft (2017 Q1)
    Alphabet (2017 Q1)
    április 28
    KSH: Foglalkoztatottság és munkanélküliség (január–március)
    KSH: Ipari termelői árak (március)
    Fogyasztói árindex
    Munkanélküliségi ráta
    Ipari termelés
    Fogyasztói árindex
    GDP (Q1)

Szavazás

Ön szerint hogyan kellene hívni a 2018-as költségvetést?