3p
Néhány év alatt másfél-kétszeresére emelkedett albérletárak Magyarországon. A Habitat for Humanity éppen ezért átfogó kormányzati reformot sürget.
MTI Fotó: Marjai János

Egy 50 négyzetméteres albérlet ára a fővárosban az átlagkereset közel 70, egy vidéki nagyvárosban pedig majdnem 60 százalékát teszi ki – ez a példa jól szemlélteti az elmúlt években az ingatlanpiacot jellemző drasztikus áremelkedés hatásait. Különösen súlyosan érinti ez azokat, akik minimálbérből gazdálkodják ki a lakhatásukat. A Habitat for Humanity Magyarország ingatlanpiaci gyorsfelmérése szerint egyes településeken már a legolcsóbb 40-50 négyzetméter közötti lakás is elviszi egy minimálbéres fizetés mintegy 80 százalékát.

Hasonlóan nehéz helyzetben vannak az otthonuktól távol, a felsőoktatásban tanulók: megélhetésük sokszor még rendszeres családi támogatás és diákmunka mellett is alig biztosítható. Számukra a havi 15 és 50 ezer forint közötti diákhitel sem jelent megoldást. A hiányzó bérlakások illetve megfizethetetlen albérletárak miatt sokan nem tudnak oda költözni, ahol munkát találnának. A szabályozás és a jogérvényesítési rendszer hézagai miatt ugyanakkor a bérlő mellett a lakástulajdonos is problémákkal szembesülhet, mivel a jogviták, a kártérítési ügyek csak hosszadalmas és igen költséges procedúrák során rendezhetők.

„A ma Magyarországon bérelt lakásban élők anyagi és jogi problémákkal egyaránt szembesülnek. A szabályozás hiányosságai miatt a piaci viszonyok alig átláthatók, a bérlők hatékony védelme gyakorlatilag lehetetlen. A jelenség rendszerszintű, közvetlenül 600 ezer embert érint – ennyien laknak a becslések szerint magánbérlakásban – közvetetten pedig sokkal többet: mindazokat, akik egy jól működő bérlakásszektor hiányában nem jutnak hozzá megfelelő otthonhoz. A Habitat arra kéri a kormányt, hogy átfogó intézkedésekkel, fenntartható rendszer kialakításával tegye a bérlakást biztos és megfizethető lakhatási formává. Petíciónkkal nemcsak a jelenlegi állapotokra szeretnénk rávilágítani, hanem együtt-gondolkodásra, társadalmi párbeszédre kívánjuk ösztönözni a jogalkotót, szakértőket és minden érintettet.” – mondta Szegfalvi Zsolt, a Habitat forHumanity Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Habitat for Humanity Magyarország online elérhető petíciója három irányelv mentén javasol megoldást a hazai bérlakáshelyzet problémáira.

A lakásbérlők és -kiadók nagyobb biztonságát jogaik és kötelességeik pontos törvényi meghatározásával, a viták rendezésének megfizethetővé, gyorssá és hatékonnyá tételével, a felek jobb tájékoztatásával, valamint az ügyletek legális keretekbe foglalásának ösztönzésével biztosítaná.

Új adózási szabályokkal biztosítaná a bérlakások megfizethetőségét, emellett nonprofit lakástársaságok és lakásszövetkezetek megalakítását és kormányzati támogatását sürgeti.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Miskolc egy zsebbevágó mutatóban nagyot domborított
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 08:44
A Borsod-Abaúj-Zempléni megyeszékhelyen a legolcsóbbak az albérletek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG