5p
Egy friss elemzés szerint az év első felében közel 5200 társasházi lakás jelent meg a kínálatban Budapesten. Ezzel párhuzamosan a kereslet is látványosan megugrott: a január és június között eladott 2800 társasházi lakás többszöröse a válság éveiben mért értéknek. Nem meglepő, hogy ebben a felfokozott piaci hangulatban az árak is látványos növekedésnek indultak.
Kép forrása: MTI

Ahogy azt év elején jósolni lehetett, az új lakások áfacsökkentése a beruházói kedv, a csok bővítése a vásárlási hajlandóság, míg a lakásépítési költség áfa-visszaigénylési lehetősége az önerős építési aktivitás látványos fokozódását hozta.

Az első 6 hónap számai

Az OTP Jelzálogbank adatbázisa szerint az év első hat hónapjában 160 új (kétlakásosnál nagyobb) lakásprojekt értékesítése indult el Budapesten, melyek keretében közel 5200 lakás épül 2018 közepéig. Mindemellett mintegy 40, összesen nagyjából 7500 lakást tartalmazó beruházás előkészítését jelentették be, ahol sok esetben már most regisztrálni lehet az új otthonokra. „Önmagában az is újdonságnak számít, hogy a legnagyobb beruházók előre publikussá teszik, hol fognak építeni a következő 4-5 évben. Nagy versenyre lehet ugyanis számítani, így megéri minél korábban elköteleződésre bírni a céget ismerő, azt megbízhatónak tartó potenciális vásárlókat” – mondja Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci elemzője.

Az 5 százalékos áfa mellett tágult az a kör, ahol a környék keresletéhez mérten vonzó áron lehet lakást építeni. Így például idén három nagyobb és két kisebb társasház értékesítése indult el a X. kerületben, emellett egy 650 lakásos lakópark előkészületei kezdődtek meg. Ugyanígy az ugyancsak olcsóbbnak számító XVII., XVIII. és XIX. kerületekben is több nagyobb társasház jelent meg a kínálatban az eddig jellemző 3-4 lakásos sorházak mellett.

A kedvenc kerületek

A társasházépítők kedvenc városrésze viszont egyértelműen a XIII. kerület. Angyalföldön 27, Újlipótvárosban pedig egy új beruházás lakásainak értékesítése indult az idei első fél évben, összesen 1500 lakással. Ezt a nagyságrendet a XI. kerület éri még el, ám ott 26 társasházban ennek mintegy fele, 800 lakás épül.

Tíz feletti projekt emellett még a XIV., II. és III. kerületekben indult, itt azonban jellemzően kevesebb, átlagosan 15-25 lakás készül majd el épületenként. Lakásszámot vizsgálva, a XIII. és XI. kerületek után a VIII. és VII. következnek 450 új ingatlannal. Az új kínálatban idén eddig megjelent 5200-ból 1300 darab lakás 16 olyan projekt keretében épül, amelyeket korábban már értékesítettek, vagy akár szerkezetkészre meg is építettek, csak a válság miatt elhalasztották az átadásukat. Budapest minden részén találunk ilyet, de a legtöbb a XIII. kerület angyalföldi részén, illetve a VII. kerületben van.

Megépülő társasházi lakások száma (2016-os év csökkenő sorrendben). Forrás: OTP Jelzálogbank.

A beruházói és értékesítői adatközlésen alapuló OTP Budapesti Újlakás Értéktérkép szerint idén a tavalyinál közel háromszor több, mintegy 3500 társasházi lakás átadása várható a fővárosban. Ennek mintegy harmada (600-600 lakás) a XIII. és XI. kerületben készül el. Háromszáz feletti lesz emellett a XIV., IX. és III. kerület új kínálata. Valkó Dávid szerint ráadásul ez még csak a felívelés kezdete, hiszen 2017-es átadással már most 4400 lakásról van információjuk (ebből több mint ezer a XIII. kerületben), ezekre azonnal szerződni is lehet. Ez a 2010-es piaci viszonyokat idéző szám menet közben pedig csak nőhet, hiszen a most még csak regisztrálható több ezer tervasztalon lévő lakás mindezen felül értendő.

Jönnek a vevők is

A beruházók – köztük a Budapesten új lakóingatlan-fejlesztést idén eddig a II., a X., és a XI. kerületekben indító OTP Ingatlan Zrt.– magabiztosságát növeli, hogy idén január és július között a kereslet is látványosan megugrott, s az OTP Jelzálogbank adatai szerint 2800 új lakás talált gazdára a fővárosban. Ez a válság éveiben mért értékek többszöröse, s jövőre a növekedés olyan szintet is elérhet, hogy az már összevethető lehet a 2000-es évek csúcsszámaival is. Az első helyet itt is átvette a XIII. kerület a XI.-től: míg az előbbiben 650, Újbudán 450 új lakást adtak el fél év alatt; a harmadik helyen pedig Zugló áll 350 lakással.

Hat évig tartó csökkenés után megállt azonban az azonnal költözhető, eladatlan lakáskészlet felszívódása; jelenleg 350 már átadott lakásból választhat az, aki akár napokon belül költözne. Valkó Dávid szerint ez valószínűleg egy állandó minimumszint lehet a piacon, hiszen ennyi nehezen – vagy csak látványos árengedménnyel – eladható lakás óhatatlanul felhalmozódik több év alatt tervezői kényszermegoldások, vagy egy-egy nem megfelelően átgondolt koncepció miatt. A 350 már átadott lakás mellett 1600 épülőfélben lévőből lehet választani jelenleg, ebből nagyjából 450-450 a XIII. és XIV. kerületekben található.

Legyünk óvatosak

A keresleti oldalról érkező nyomás miatt az áfacsökkentés nem igazán érte el árcsökkentő hatását. Az idei átadású beruházásokban fővárosi átlagban 490 ezer forinttal kell számolni négyzetméterenként, s az eddig meghirdetett 2017-es befejezésű társasházak adatait összesítve jövőre ez akár 550 ezer forint is lehet. A piac lendülete ugyanakkor a kínálat telítődéséig, még évekig kitarthat. Az OTP Ingatlanpont szakértői arra figyelmeztetnek, hogy ez sok kisebb, lakásfejlesztőként akár tapasztalatlan céget vonz a piacra, amint azt a kétezres évek legelején is láthattuk.

A beruházók versenyében azonban, az olcsóbb környékeken, a csok előírásai miatt (azt egy összegben, a használatba vételt követően utalja csak a bank) a stabil anyagi hátterű, az építkezést nem a vevők folyamatos, szakaszos befizetéseiből finanszírozó cégek vannak előnyben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG