4p
Budapest belső kerületeiben pörgött a legmagasabb fordulatszámon az ingatlanpiac az elmúlt két évben. Egy kivételével a vidéki járások sem panaszkodhatnak.
A térkép interaktív formában itt érhető el >>>>

Budapest belső kerületei az elmúlt évek befektetési célú lakásvásárlásainak elsődleges célpontjai voltak, így nem csoda, hogy a VI-VII-VIII. kerület messze kiemelkedik a mezőnyből. [lásd térkép: 1] Ez az adásvétel bővülésére és annak volumenére is igaz - írja elemzésében az OTP Ingatlanpont.

A járások tekintetében szemre jól elkülöníthető, nagyobb csoportot alkotnak a magas forgalmú fővárosi kerületek [2], az átlagos bővülést mutató megyeszékhelyek [3], vagy éppen a minden tekintetben az átlag alatt lévő – de még így is csupa pozitív mutatóval rendelkező – vidéki járások.

Az OTP Ingatlanpont a grafikonon kielemezte az adásvételek számbeli növekedését az elmúlt két év távlatában. A mórahalmi járás kivételével, ahol kismértékben szűkült a piac, minden térségben bővült a forgalom. Mivel a fellendülés leginkább a hagyományosan olcsóbb, így piacképesebb, ugyanakkor általában jól ki is adható panellakásokat érintette leginkább, a forgalombővülésben élen a lakásállományon belül nagy lakótelepi részarányt mutató járások (pl. Budapest XX., Budapest XXI., Komlói járás, Várpalotai járás) vannak.

A Komlói járásban két év alatt közel a duplájára nőtt az adásvételek száma. Eközben a Kisalföld nagyvárosaiban, Győrben, Mosonmagyaróvár és Sopron környékén már visszafogottabban növekvő, de még mindig pozitív a tranzakciószám két évvel ezelőttihez mért aránya.[4]

A forgási sebesség tekintetében – ami azt mutatja, hogy száz lakásból egy év alatt hányat adnak el – Erzsébetváros vezet. Itt az érték 7,6 százalék volt, vagyis minden tizenharmadik lakás gazdát cserélt tavaly a kerületben. Két másik szomszédos, a fő befektetési célpontot jelentő Budapest belvárosi kerületben is közel 7 százalékos az eladott ingatlanok aránya.

A lista másik végén a kisforgalmú, főleg vidéki, községekkel teli, kisváros-központú járások állnak, például a Sellyei, Bátonyterenyei, Sárbogárdi és Szécsényi járások. Tehát a nagyobb városokban nem csak a lakások száma, de ezen belül az eladottak aránya is magasabb. A kistelepüléseken kevésbé érezhető a fellendülés, mivel azokat a befektetési célú vásárlási hullám elkerülte.

A négyzetméterárakat tekintve is nagy a szórás országszerte, továbbra is létezik a nyugat-kelet lejtő, azaz az ország nyugati fele hagyományosan drágább a keleti országrésznél. Nyolc budapesti és a Balaton-parti üdülőövezetben fekvő fonyódi járásban lépték át tavaly a 300 ezer forintos átlagárat. A megyeszékhelyek közül Győr volt 2015-ben a legdrágább 244 ezer forinttal. Az a 14 járás pedig, amelyben az eladások négyzetméterre vetített átlagára az 50 ezer forintot sem érte el, jobbára Észak-Magyarország területén található.

Most érdemes beszállni

„A családtámogatások intézménye, az emelkedő átlagkereset, a befektetők, a takarékoskodó és hitelfelvételben gondolkodó vásárlók, valamint a gombamód szaporodó építkezések együtt indukálják a piac pezsgését” – véli Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A szakértő szerint az ingatlanforgalom emelkedő üteme még legalább 2-3 évig kitart.Az idénre becsült 150 ezres tranzakciószám után középtávon a válság előtti 170-190 ezerre állhat be az adásvételek éves száma.

„Noha az eddigi adatok alapján idén is kétszámjegyű árnövekedési ütem jövőre már egyszámjegyűre mérséklődhet, a pozitív irány az árak tekintetében is évekig kitart még. Akár a magyarok és külföldiek befektetési célú vásárlását, akár az újingatlan piacát, vagy a használtlakások forgalmát nézzük, mindenképpen jó üzleti lehetőség a mostani ingatlanpiaci boom meglovagolása, amibe vállalkozói szellemmel még érdemes beszállni”- mondja Valkó Dávid.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Miskolc egy zsebbevágó mutatóban nagyot domborított
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 08:44
A Borsod-Abaúj-Zempléni megyeszékhelyen a legolcsóbbak az albérletek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG