6p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Erős októbert tudhat maga mögött a hazai ingatlanpiac. Közel 14 százalékkal több lakás cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Míg vidéken 200 ezer forint alatti négyzetméteráron lehet panelt találni, addig Budapesten jóval 300 ezer forint felett árulják ezeket az ingatlanokat. Milyenek a tipikus vevők és milyen ingatlanokat keresnek mostanság? A Duna House legújabb elemzése.

A Duna House becslése alapján októberben 12 246 adás-vétel történt, ami a tavalyi év októberéhez képest 13,5 százalékkal több tranzakciót jelent. Évek óta jellemző tendencia, hogy az esztendő második felében érezhetően alacsonyabb a tranzakciószám, mint az első félévben. Ez idén is megmutatkozik, március óta októberben zajlott a legkevesebb adás-vétel, az idei év májusi rekord értékéhez képest 1 609, szeptemberhez képest pedig 1 393 ingatlannal kevesebb tranzakció történt. Ugyan erősen indult az október is, a hónap második felében – valószínűsíthetően az ünnepek és iskolai szünetek miatt – erős visszaesés következett be. Az októberi adatok alapján, a tavalyinál erősebb IV. negyedévre számít a Duna House.

Számolj velünk!

Segítünk megtalálni a legjobb lakáshitelt és lakástakarékot gyorsan és egyszerűen!
A bankok legjobb ajánlatait itt találhatod >>

200 ezer alatt a panel négyzetméter ára vidéken

Panellakást a keleti országrészben 219 ezer forintos átlagos négyzetméter áron lehetett októberben vásárolni. Az ország nyugati felében ennél alacsonyabb, 192 ezer forintos átlag négyzetméterár volt jellemző. A fővárosban ugyanezen lakástípus átlagos négyzetméter ára Budán 417-, Pesten 323 ezer forint volt. A tégla lakások átlagos négyzetméter ára keleten 252-, nyugaton 221 ezer forint volt. Tégla lakást a fővárosban a pesti oldalon lehetett legkedvezőbb négyzetméter áron vásárolni (410 ezer Ft/m2). A budai oldalon 585 ezer forint körüli négyzetméterár volt jellemző, míg a belvárosban ezért a típusért több, mint 600 ezer forintot kellett fizetni négyzetméterenként (606 ezer Ft/m2).

Legyen lakható!

Októberben országos szinten a jó állapotú lakásokat keresték leginkább, Nyugat-Magyarországon a vásárlások 50 százalékát, Kelet-Magyarországon pedig 49 százalékát tette ki jó minőségű ingatlan. A fővárosban sokkal kisebb volt a különbség a jó (34%) és nagyon jó (33%) állapotú lakások aránya közt. Budapesten volt a legmagasabb a lakható állapotú lakások aránya (23%), és ugyan itt volt a legtöbb, felújítandó lakásba fektető vevő (10%) is. Októberben országos szinten, szinte minden ingatlan kategóriában 2 százalék volt az irányár változás. Egyedül a budapesti háztulajdonosok engedtek kevesebbet az első irányárból (1%). Legtöbbet a fővároson kívüli házakra lehetett alkudni (6%), a további helyszíneken, minden lakástípusra egyaránt 4 százalék volt az alku átlagos mértéke.

Hónapok óta a XIII. kerület iránt van a legnagyobb érdeklődés Budapesten. Szeptemberhez képest az amúgy is kiemelkedően magas érték valamelyest tovább nőtt, így októberben kereken az érdeklődők 19 százaléka jelölte meg számára lehetséges jövőbeni lakhelynek. A XIV. kerület ugyan továbbra is nagyon keresett, az elmúlt hónaphoz képest mégis majdnem 2 százalékkal kevesebb volt iránta az érdeklődő. Sokan költöznének továbbá szívesen a XI. kerületbe (16,5%) és a VI. kerületbe (15,1%) is.

Kik a vevők?

Budapesten legnagyobb arányban a 30-40 éves korosztály (33%) vásárolt ingatlant, de a legmagasabb értékű ingatlanokat nem ők, hanem a 40-50 éves korcsoport vette (átlag 30,6 millió forint). A fővárosi vevők legnagyobb része beosztott (34%), ők 21,5 millió forintot költöttek átlagosan a lakásukra. Budapesten a befektetők aránya 42 százalék volt októberben. Csak úgy, mint Budapesten, vidéken is a 30-40 évesek (31%) és a beosztottak (49%) aránya volt a legmagasabb a vevők között, a befektetési szándék azonban sokkal kevésbé volt kiemelkedő (28%), közel ennyien voltak, akik nagyobb lakásba költöztek (27%), a vevők 24 százaléka pedig első lakását vásárolta.

Vevők Budapesten

A vevőkhöz hasonlóan, az eladók között is 30-40 éves korcsoport volt jelen legnagyobb arányban a fővárosban (34%). A legtöbb eladó vállalkozó volt (37%) októberben. Az eladók 44 százaléka nagyobb lakásba költözött, de magas volt az örökölt ingatlant értékesítők aránya is (27%). Előbbiek 52 négyzetméter körüli lakást adtak el, átlag 22,7 millió forintért. Az örökölt ingatlanokat pedig 22 millió forint felett értékesítették, átlagos méretük 60 négyzetméter volt. Vidéken az eladók kora igencsak vegyes képet mutatott októberben, csak a 20-30 évesek aránya maradt alacsony (5%). Sok volt a beosztott (33%), de nyugdíjasok (29%) és a vállalkozók (27%) is nagy arányban voltak jelen. A fő eladási ok a nagyobb lakásba költözés volt (32%), ami miatt 64 négyzetméter körüli lakásokat adtak el, átlag 13,5 millió forintért. Az örökölt ingatlanok aránya 27 százalék volt, míg kisebbe az eladók 25 százaléka költözött.

Vevők vidéken

Mi megy el hamar a fővárosban?

Budán, tavaly októberhez képest, a 40-60 négyzetméteres ingatlanok népszerűsége nőtt legtöbbet, 2017. októberében a tranzakciók 41 százalékát ez a méret adta. Pesten is erre a méretre volt a legnagyobb az igény, de itt tavaly óta a legnagyobb, 9 százalékos növekedés a 60-80 négyzetméteres lakásokat érintette. Budán az átlagos négyzetméter árak magasabbak, mint Pesten, a 600 ezer forint feletti kategóriába sorolható az értékesített lakások 23 százaléka.

Pesten ennek aránya csupán 14 százalék, ez egy év alatt 4 százalékos növekedés. Budán 7 százalékot csökkent a 40 millió forint felett értékesített lakások aránya 2016-hoz képest, amellyel párhuzamosan sokat emelkedett a 20-30 millió forint közötti otthonok aránya. Pesten találni még néhány százaléknyi 10 millió forint alatti lakást is, de a Duna ezen oldalán is az egyre magasabb értékek felé tolódnak az arányok. Vidéken (Közép-Magyarországi régió nélkül) a nagyobb méretű (60-120 m2) lakások iránt nőtt a kereslet, a 20-60 négyzetméter közötti ingatlanok aránya pedig csökkent.

Lakás 40 millióért

Pest megyében tavalyhoz képest a 40-60 négyzetméter közötti, és a 160 négyzetméter feletti otthonokat keresték legnagyobb arányban. A négyzetméter árak ugyan továbbra is a legtöbb esetben elmaradnak a fővárosi értékektől, egyre több otthont vásárolnak magasabb négyzetméter áron, mint egy évvel korábban. Idén októberben vidéken a 10-15 millió forint között értékesített ingatlanok aránya volt a legmagasabb (34%), míg 2016. októberében az 5-10 milliós ingatlanok domináltak (39%). Pest megyében 11 százalékot nőtt a 40 millió forint feletti lakások aránya.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Közel felére esett vissza a lakásépítési kedv a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 13:18
Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Kádár-kocka küzd a luxusnyaralóval a Tisza-tónál
Mester Nándor | 2024. április 17. 18:47
Idén várhatóan tovább növekszik a Tisza-tó népszerűsége. Az ok igen prózai: még mindig jóval olcsóbb, mint a Balaton vagy a Velencei-tó környéke, egy-két ottani kistelepülésen használható a Falusi CSOK és ha nyaralót keres valaki, akkor javuló és bővülő szabadidős és kiskereskedelmi szolgáltatásokra számíthat. Az ingatlankínálat egyre színesebb, már a luxus is megjelent – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mi az a hatalmas, ami a Duna Plaza mögött épül?
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:49
A Futureal Csoport kezd egy óriásberuházást. 
Ingatlan Nagy biznisz a magánkollégium és a közösségi társasház, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 13:55
Más régiós országokban érdemesebb kiadásra lakóingatlant építeni, mint Magyarországon. Leginkább az adózás miatt.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál lassan beérik az árak a pesti agglomeráció átlagát
Mester Nándor | 2024. április 10. 19:10
Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 
Ingatlan Nagy dobás a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 14:01
Szinte egy teljes épületet kibérelt a Wizz Air a pesti Dunaparton.
Ingatlan Digitális? Nem, figitális - új fogalom született
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 18:11
Mutatjuk, mit is jelent.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Audi miatt is már egymilliós négyzetméterárak vannak Győrben 
Mester Nándor | 2024. április 3. 18:31
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az elmúlt másfél-két évben, ez vélhetően átmeneti, ugyanis a városba és környékére folyamatosan érkező új munkaerő fenntartja a keresletet és az új lakástámogatási feltételek miatt kicsit növekedhet a belső lakásmobilitás. Nagy kérdés, hogy további külső körzetekben is megjelennek-e lakóparkok és hogy a belvárosban folytatódik-e a nagyon régi épületek lakáscélú felújítása.
Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG