3p
Az árubemutató utazásokra is alkalmazni kell az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések szabályait - egyebek mellett ezt az előírást is tartalmazza a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló kormányrendelet, amely június 13-án, pénteken lép hatályba.

A februárban hozott kormányrendelet illeszkedik a március 15-én hatályba lépett új polgári törvénykönyv (ptk) szabályaihoz.

Be is kell jelenteni

Tavaly év végén jelent meg az a kormányrendelet, amely szerint januártól a termék forgalmazása céljából szervezett utazást vagy rendezvényt (annak helyét és időpontját) is be kell jelentenie a kereskedőnek. Részletek

Mi a különbség?

A jogszabály megkülönbözteti a távollévők között kötött, illetve az üzlethelyiségen kívül kötött szerződéseket. Az előbbi lényege az, hogy a felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak.

Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződést pedig nem a vállalkozás üzlethelyiségében ütik nyélbe. Ebbe a körbe tartozik az a szerződés is, amelyet a vállalkozás által szervezett olyan út során kötöttek meg, amelynek célja a termékek vagy szolgáltatások fogyasztó számára történő értékesítése vagy népszerűsítése.

Mit kell tudnia a vevőnek?

Mindkét fajta szerződésre igaz az, hogy ha a vállalkozás a szerződéskötést követő kapcsolattartáshoz telefonos ügyintézést biztosít, az nem lehet emelt díjas hívás.

Továbbá a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon tájékoztatni a fogyasztót a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, a vállalkozása nevéről, székhelyének postai címéről, telefonszámáról és az elektronikus levelezési címéről is. Ugyancsak közölni kell a termékért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás - adóval megnövelt - teljes összegét.

Így lehet felmondani a szerződést

A rendelet melléklete tartalmazza azokat a mintákat, amelyeket a fogyasztó elállási, illetve felmondási jogáról át kell adni a fogyasztónak. Így a vállalkozás és a fogyasztó közötti áruvásárlási szerződéstől az utóbbi 14 napon belül indoklás nélkül elállhat.

A szolgáltatási szerződést pedig annak kezdetétől számítva, 14 napon belül - ugyancsak indoklás nélkül - felmondhatja a fogyasztó. Az elállást, illetve felmondást követő 14 napon belül kell a vállalkozásnak visszatérítenie a vételárat - illetve a szolgáltatás ellenértékét - beleértve a fuvarozási költséget is.

Építkezne? Itt is változik valami

Ugyancsak június 13-án lép hatályba az a kormányrendelet, amely a magánszemélyek által kötött építési szerződésekre állapít meg szabályokat. Amennyiben magánszemély fogyasztó köt építési szerződést egy kivitelezővel, akkor a szerződésnek tartalmaznia kell a megrendelő nyilatkozatát arról, hogy az aláírástól számított 14 napon belül kívánja-e megkezdetni a kivitelezést.

Amennyiben ez hiányzik a szerződésből, akkor azt úgy kell értelmezni, hogy a kivitelező - az aláírástól számítva - 14 napot követően lát munkához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG