5p
Viszonylag közismert, hogy a NAV nyilvántartást vezet az eladott ingatlanok értékéről és ez alapján választja ki ellenőrzésre azon tranzakciókat, ahol feltételezhetően az illetékkiszabásra bejelentett érték alacsonyabb, mint a valós piaci érték. Azt már kevesebben tudják, hogy ebből a nyilvántartásból, csupán 7 500 forintos alapdíjért az adózók is kérhetnek információkat.

Pedig ez a lehetőség mindamellett, hogy üzleti előnnyel járhat, komoly adómegtakarításhoz is vezethet az adózó számára – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Szűrik a trükközőket

A NAV a hozzá bejelentett adatok alapján részletes nyilvántartást vezet az ország egyes pontjain elérhető ingatlanárakról. Az adatbázis úgy jön létre, hogy az adózók az ingatlan-átruházásokról bejelentést tesznek a földhivatalok, és végső soron a NAV felé.

Ebben a bejelentésben megjelölik az ingatlanok pontos elhelyezkedését, méretét és az illetékkiszabás alapjául szánt forgalmi értéket. Ezen bejelentések alapján a NAV lényegében utcáról utcára nyilvántartja, hogy hol milyen ingatlanárak érhetők el.

A NAV az adózók által tett nyilatkozatokat összehasonlító adatok alapján abból a szempontból vizsgálja, hogy az adózó által bejelentett forgalmi érték az illetékkiszabás alapjául elfogadható-e. Ha ezt kétségesnek látja, akkor – adott esetben helyszíni szemle igénybe vételével is – módosíthatja az adózó által bejelentett forgalmi értéket és az illetéket a bejelentett értékhez képest magasabban, de akár alacsonyabban is kiszabhatja.

Az adózó is kérdezhet

Kevesen tudják, hogy a jogszabályok alapján a NAV által vezetett nyilvántartásból az adózók is kérhetnek le adatokat. Márpedig ez komoly fegyvert adhat az adózók kezébe – mondta Fehér Tamás, az iroda vezető ügyvédje.

Az átláthatóságra mennek

Ingatlanügyleteknél sokszor fejfájást okoz, hogy a felek milyen értéket jelentsenek be forgalmi értékként a NAV felé az illetékkiszabás alapjául. Ez korántsem csak olyankor merül fel, amikor a felek – kevéssé jogszerűen – a szerződésben írt értéket eltérítik a tényleges vételártól, hanem egyéb olyan esetekben, amikor a tényleges vételár valamiért nem tükrözi a valós forgalmi értéket. Ebből a szempontból az ingatlanok piaci árának előzetes lekérdezése nagyon jó kiinduló alapot jelenthet.

Mindenkinek praktikus

Meglepő lehet például, de a lekérdezések alapján sok alkalommal tapasztalható, hogy az összehasonlító adatok alapján kinyerhető forgalmi érték alacsonyabb, mint az adózó által bejelentett érték, azaz legtöbbször a kialkudott vételár. Ilyen esetekben a kialkudott vételár forgalmi értékként történő bejelentésével a vevő az indokoltnál magasabb illetékfizetési kötelezettségnek teszi ki magát. Ez az illetékkülönbözet szintén megspórolható lehet az előzetes adatbázis-lekérdezéssel.

A lekérdezés az IG01 jelű NAV formanyomtatványon egyszerűen, akár elektronikusan, ügyfélkapun keresztül is elindítható. A lekérdezés költsége viszonylag kedvező: a 7.500 Ft-os alapdíjon kívül egy részletes lekérdezést ingatlanonként 110 forintos díj, az „alaplekérdezést” (amely a helyszíni szemlén felvett adatokat nem tartalmazza) ingatlanonként 25 forintos díj terhel.

Az adóhatóság az adatokat a díj teljes megfizetésétől számított 8 napon belül, elektronikusan vagy papíralapon (100-nál több ingatlan esetén kizárólag elektronikusan) bocsátja rendelkezésre. A lekérdezést szűkíteni lehet pl. időszak-, érték-, irányítószám- vagy helyrajzi szám-intervallum alapján, és meghatározott ingatlantípusok és –altípusok adhatók meg (pl. garázson belül teremgarázs, csónakgarázs, stb.).

Néha nem lehet kikerülni a kérdezést

Fehér Tamás szerint, kifejezetten hasznos a lekérdezés, ha olyan ügyletet szeretnénk illetékkiszabásra bejelenteni, ahol ellenértéket nem vagy a forgalmi értékhez képest csak alig fizetünk. Ilyen lehet például egy ingatlanajándékozási ügylet. Ha ilyenkor a megajándékozott az adatbázisból előzetes lekérdezést végez, úgy egy későbbi adóhatósági ellenőrzés és az ebből eredő számos komplikáció elkerülhető lehet.

Ha ajándékba luxusvillát kap, mindenképpen nézzen utána!

Szintén érdemes ehhez az eszközhöz nyúlni azon esetekben, amikor az áfafizetési sajátosságok befolyásolják a tényleges forgalmi érték nagyságrendjét.

A vállalkozások közötti ingatlan-átruházás esetében sokszor nem egyértelmű, hogy a nettó (áfa nélküli) vagy a bruttó (áfával növelt) értéket kell-e forgalmi értékként megjelölni. Egy előzetes lekérdezés erre a dilemmára is választ tud adni.

Üzleti lehetőségek a lekérdezés nyomán

Nem utolsósorban komoly üzleti potenciált és az alkupozíció megfelelő kialakítását teszi lehetővé, ha valaki egy ingatlanügyben úgy kezd el tárgyalni, hogy már eleve ismeri az összehasonlító piaci adatokat. Mind az ingatlan meghirdetésekor, mind pedig a tárgyalások során rendkívül hasznos lehet látni, hogy az adott utcában, az adott környéken milyen áron kelnek el az ingatlanok.

Próbálja ki, ha gyanakszik a partnerére

Míg az ingatlanérték-adatbázis létrehozatala és fenntartása erős fegyvere az adóhatóságnak arra, hogy az ingatlan forgalmi értéke után járó illetéket megfelelően tudja megállapítani, addig az a lehetőség, hogy az adatbázisból az adózók is lekérdezéseket végezhetnek, a sokat emlegetett úgynevezett „szolgáltató közigazgatás” egyik megnyilvánulása és rendkívül komoly lehetőségeket tartogat mind az adózók, mind az üzletemberek számára.

Ráadásul a lekérdezés 7.500 Ft-os alapdíja kevés esetben fogja az adózókat elrettenteni ezen szolgáltatás igénybe vételétől.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG