Hirdetés
Hirdetés

Hiába az elszálló árak – dübörög a lakáspiac

2017. augusztus 06., 08:20

A harmadik legjobb hónapot hozta össze a július.

A Duna House aktuális Tranzakciószám Becslése szerint országosan 12 951 ingatlan adás-vétel bonyolódott le júliusban. Ezzel júniushoz hasonló forgalom zajlott az ingatlanpiacon az év hetedik hónapjában is, amikor a tranzakciók száma megközelítette a 13 ezres értéket, és amellyel a harmadik legerősebb hónap lett az idei évben, ezt közölte a Duna House a Privátbankár.hu-val.

Tavaly ugyanekkor már mérséklődött a piac, akkor a mostani szinttől 15 százalékkal kevesebb adás-vétel zajlott. Összességében idén 87 617 ingatlaneladást becsült a Duna House, amely már alig, mindössze 3 százalékkal marad el a tavalyi év első 7 hónapjától.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Az egyik ország kurdjai visszavonulnak, a másiké győzelmesen törnek előre

Az egyik ország kurdjai visszavonulnak, a másiké győzelmesen törnek előre

Míg az egy hónapja függetlenségi népszavazást tartó iraki kurdoknak úgy tűnik, ki kell üríteni és fel kell adni a 2014 óta szerzett területeket, a szíriai kurdok, szövetségben a szunnita arabokkal, elképesztő területeket szereztek vissza az Iszlám Állam gyorsan zsugorodó utolsó darabjából.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • október 16
    Fogyasztói árindex (év/év) - szeptember
    Netflix - 2017 Q3
    október 17
    KSH: Építőipar - augusztus
    MNB: Havi fizetési mérleg -- augusztus
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - október
    ZEW index - október
    Fogyasztói árindex (végleges) - szeptember
    Morgan Stanley - 2017 Q3
    Goldman Sachs - 2017 Q3
    IBM - 2017 Q3
    október 18
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - szeptember
    ILO munkanélküliségi ráta - augusztus
    Fed Bézs Könyv
    eBay - 2017 Q3
    American Express - 2017 Q3
    október 19
    KSH: Keresetek - január–augusztus
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. szeptember végi helyzetéről
    GDP (év/év) - 2017 Q3
    GDP (negyedév/negyedév) - 2017 Q3
    SAP - 2017 Q3
    Philadelphiai Fed index - október
    Friss és tartós munkanélküli-segélykérelmek alakulása
    PayPal - 2017 Q3
    Philip Morris International - 2017 Q3
    Verizon Communications - 2017 Q3
    október 20
    Daimler - 2017 Q3
    General Electric - 2017 Q3

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?