2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ezúttal a vidéki társasházak és lakásszövetkezetek járnak jól, a Széchenyi 2020 keretében lehet pénzt szerezni.

 

 

Április végétől két ú pályázaton, a Széchenyi 2020-as kiírás keretében juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz vidéki társasházak és lakásszövetkezetek – szúrta ki a Házfórum.hu szakmai portál.

A pályázatok célja az épületek lakó- és közösségi funkcióinak erősítése, a vidéki és a pest megyei leszakadó települések felzárkóztatása az épületek energetikai, közösségi és szociális jellegű rehabilitációjával.

A pályázatok területi korlátozása mellett fontos kitétel, hogy a társasházak és lakásszövetkezetek csak a helyi önkormányzat konzorciumi partnereiként vehetnek részt.

Kizárólag a vidéki települések számára nyitott a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” névre keresztelt pályázat, amely egyébként három célterületen kínál támogatást: az épületek energetikai fejlesztését szolgáló külső és belső korszerűsítések, a településképet meghatározó épületek külső felújítása, a közösségi terek és szolgáltató központok felújítása.

A 26,88 milliárdos keretösszegből a maximális támogatási összeg 50 millió forint, a legmagasabb támogatási intenzitás pedig 95 százalék. A támogatási kérelmeket 2018. április 20-ig adhatják le az önkormányzatok.

Kifejezetten a szegényeket célozza

A másik, április 29-ével induló „A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében” című felhívás célja az alacsony iskolázottsággal és magas munkanélküliséggel küzdő településrészek integrált szociális jellegű rehabilitációja.

A pályázat 1300 millió forintos keretéből segítik majd az épületek és környékük lakhatóbbá tételét, az épületek szociális és közösségi funkcióinak erősítését. A 2016. június 27-ével záruló pályázaton csak pest megyei társasházak és lakásszövetkezetek indulhatnak Budapest és Érd kivételével. Ezen belül a leszakadó, illetve leszakadással veszélyeztetett városrészek részesülhetnek támogatásban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Közel felére esett vissza a lakásépítési kedv a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 13:18
Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Kádár-kocka küzd a luxusnyaralóval a Tisza-tónál
Mester Nándor | 2024. április 17. 18:47
Idén várhatóan tovább növekszik a Tisza-tó népszerűsége. Az ok igen prózai: még mindig jóval olcsóbb, mint a Balaton vagy a Velencei-tó környéke, egy-két ottani kistelepülésen használható a Falusi CSOK és ha nyaralót keres valaki, akkor javuló és bővülő szabadidős és kiskereskedelmi szolgáltatásokra számíthat. Az ingatlankínálat egyre színesebb, már a luxus is megjelent – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mi az a hatalmas, ami a Duna Plaza mögött épül?
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:49
A Futureal Csoport kezd egy óriásberuházást. 
Ingatlan Nagy biznisz a magánkollégium és a közösségi társasház, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 13:55
Más régiós országokban érdemesebb kiadásra lakóingatlant építeni, mint Magyarországon. Leginkább az adózás miatt.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál lassan beérik az árak a pesti agglomeráció átlagát
Mester Nándor | 2024. április 10. 19:10
Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 
Ingatlan Nagy dobás a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 14:01
Szinte egy teljes épületet kibérelt a Wizz Air a pesti Dunaparton.
Ingatlan Digitális? Nem, figitális - új fogalom született
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 18:11
Mutatjuk, mit is jelent.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Audi miatt is már egymilliós négyzetméterárak vannak Győrben 
Mester Nándor | 2024. április 3. 18:31
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az elmúlt másfél-két évben, ez vélhetően átmeneti, ugyanis a városba és környékére folyamatosan érkező új munkaerő fenntartja a keresletet és az új lakástámogatási feltételek miatt kicsit növekedhet a belső lakásmobilitás. Nagy kérdés, hogy további külső körzetekben is megjelennek-e lakóparkok és hogy a belvárosban folytatódik-e a nagyon régi épületek lakáscélú felújítása.
Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG