8p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Budapesten és a nagyvárosokban egyetlen év alatt 20 százalékkal emelkedtek a használt lakások árai, a piac azonban konszolidálódik - több időbe telik eladni egy lakást, mint tavaly. Az új lakásoknál is hasonló volt a drágulás, de ebben a szegmensben igazából még csak most jön az igazán látványos élénkülés - a beruházók gondolkodhatnak, mivel csábítják el a vevőket a többiektől.
Új építésű, eladó lakások. Mellette egy már lakott, új társasházi épület a főváros IX. kerületében. Kép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Nincs olyan ingatlanpiaci szegmens, ahol ne lett volna növekedés 2016-ban, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb lett a piac 2015-höz képest - derül ki az ingatlan.com több mint 100 ezer ingatlanhirdetés alapján készített éves összefoglaló elemzéséből. Balogh László vezető gazdasági szakértő szerint hogy 2015-ben nagyon látványos volt az élénkülés, főként a használt lakások árában, a kínálatban és a keresletben is, ami áthúzódott az idei évre is, de 2016-ban kiegyensúlyozottabbá vált a piac.

2016 első hónapjaiban az átalakított Családi Otthonteremtési Kedvezmény iránti érdeklődés, valamint a 2015-ből megmaradt piaci lendület miatt a kereslet és az árszint jelentősen emelkedett, ám június második felében visszafogottabbá vált a piac. Augusztusban és ősszel azonban újra lendületet kapott a lakáspiac, főleg a használtaké.

Mennyi idő alatt lehet eladni egy lakást?

A piac konszolidálódása abból is látszik, hogy 2015-ben szinte elkapkodták az eladó lakásokat, ugyanakkor 2016-ban átlagosan két-három héttel hosszabb idő, 80-100 nap kellett egy lakóingatlan eladásához. A szakember szerint az árazás kulcskérdés az eladási idő szempontjából: akadtak 2016-ban is olyan lakóingatlanok, amiket alig néhány óra alatt eladtak, de voltak olyan - egyébként piacképes - lakások, amelyek csak 6-8 hónap alatt találtak vevőre, ezek jellemzően túl voltak árazva. “Reális áron meghirdetve, amely még így is magasabb az egy évvel korábbinál, körülbelül 3 hónap alatt eladható egy-egy lakás” - tette hozzá.

Emelkedés mindenütt

A teljes lakáspiac összes fontos mutatója emelkedett éves összevetésben: a használt és új lakások is drágultak, közben a kínálat is bővült, a kereslet pedig szintén nőtt. Mindez azt mutatja, hogy a válság éveiben mélybe süllyedt ingatlanpiacon a 2014-ben indult élénkülés 2015 után 2016-ban is folytatódott. Az ingatlan.com adatai szerint a magánszemélyek több mint dupla annyi lakóingatlant hirdettek meg eladásra idén mint 2015-ben, tehát a kínálat számottevően nőtt.

Növekedés jellemezte az egész országot: a fővárosban, a megyei jogú városokban és a kisebb városokban is több mint a duplájára nőtt a feladott lakáshirdetések száma. Közben pedig a kereslet is növekedett tavalyhoz képest, az ingatlan.com adatai szerint 18 százalékkal.

Eddig a használt lakásokat keresték a csokosok

Idén november végéig több mint 24 ezer csok-igénylést fogadtak be a bankok, a támogatások többségét 2016-ban használt lakásokra kérték. Balogh László szerint a használt lakások áraira nem volt jelentős hatással a csok, ugyanakkor az igénylők számára segítséget jelentett abból a szempontból, hogy könnyebben tudták finanszírozni a piaci áremelkedésből adódó többletet. Jövőre azonban változhat a helyzet, mert piacra kerül az elkészült új lakások első hulláma, így azok nagyobb arányt képviselhetnek a támogatási rendszeren belül.

---- Mekkorát dobott az árakon az Airbnb? Így drágultak a lakások az országban ----

Budapest: ki hajtotta fel az árakat?

A használt lakások országos piacán az árak jelentősen nőttek. Budapesten december végén a használt lakások átlagos négyzetméterára 456 ezer forint volt, ami 20 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben, mindez a kínálat 38 százalékos növekedésével párhuzamosan ment végbe.

A különböző lakástípusokat nézve a fővárosi téglalakások négyzetméterára 19 százalékkal 499 ezer forintra, a budapesti panellakásoké pedig 16 százalékkal 334 ezer forintra emelkedett. Mérsékeltebb, de még mindig két számjegyű áremelkedés következett be a budapesti családi házaknál is, az átlagos négyzetméterár 11 százalékkal 320 ezer forintra emelkedett.

Az áremelkedésben 2015-höz hasonlóan 2016-ban is fontos szerepet játszott a lakáshotelek elterjedése. “A legfelkapottabb kerületekben a befektetési céllal vásárlók hajtották felfelé az árakat, így aki magának keresett lakást, kénytelen volt magasabb árat fizetni. A lakáshotelként hasznosított lakóingatlanok 2015 után 2016-ban is jelentős - éves szinten akár 5-10 százalékos - hozamokat produkáltak a tulajdonosoknak" - mondta Balogh László.

Osztrák meló, egyetemi élet - így mentek fel az árak vidéken

A nagyobb vidéki településeken is drágulást ment végbe. A megyei jogú várásokban a használt lakások átlagos négyzetméterára 19 százalékkal 228 ezer forintra emelkedett éves szinten, a kisebb vidéki városokban pedig 13 százalékkal 169 ezer forintra nőtt.

Balogh László elmondta, hogy a különböző országrészekben eltérő mértékben emelkedtek az árak. Győrben az év végén 296 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár a használt lakásoknál, ami 7 százalékos áremelkedésnek felel meg.  A visszafogottabb drágulás azzal magyarázható, hogy Győrben a tízezer lakosra jutó új lakások száma a legmagasabb az országban, így az új lakások elszívták a kereslet egy részét a használtak piacáról. Sopronban viszont 12 százalékkal 338 ezer forintra nőtt az átlagár, ami elsősorban az Ausztriában ingázók által támasztott kereslettel magyarázható.

A nagyobb egyetemvárosokban is drágulás volt az ingatlan.com adatai szerint: Pécsen 11 százalékkal 201 ezer forintra, Szegeden 16 százalékkal 231 ezer forintra, Debrecenben 13 százalékkal 278 ezer forintra, Miskolcon pedig 18 százalékkal 154 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. Az árak az idei évben csak a kisebb településeken, községekben stagnáltak.

A szakember szerint a használt lakások piacán még lehet növekedés a jövőben: 2016-ban ugyanis nagyjából 150 ezer adásvétellel lehet számolni, ami elmarad a válság előtti 170 ezer feletti csúcsértékektől. A forgalom mellett az árak esetében is van tere a növekedésnek, főként nagyobb városokban és Budapesten.

---- Most jön az igazi robbanás az új lakásoknál ----

Boom előtt az új lakások piaca

A használt lakások piacához képest 2016-ban még jóval visszafogottabb volt az új lakások piaca. “Kereslet lenne irántuk, főként azért, mert a válság idején és az azt követő években alig épültek lakások. Fontos azonban, hogy az új lakások megjelenése nem megy egyik napról a másikra” - mondta Balogh László. Hozzátette, hogy bizakodásra ad okot, hogy az új lakásokra kiadott engedélyek száma az idei év első kilenc hónapjában meghaladta a 21 ezret, ami két és félszerese az egy évvel korábbi adatnak. Mivel 2015-ben is alacsony volt az új lakások kínálata, ezért ezen a téren jelentős bővülés történt.

Az ingatlan.com adatai szerint országszerte 40-60 százalékkal több új lakást kínáltak vásárlásra a beruházók az idei évben. Ezen a téren a következő két évben lesz az igazán látványos a bővülés, a 2015-ben és 2016-ban megkezdett, valamint a következő hónapokban induló beruházások eredményeként 2018 végéig legalább 15-20 ezer új lakás megjelenésével lehet számolni a piacon. Balogh László közölte, hogy a lakásátadási hullámok következtében 2017-ben és 2018-ban a tervezőasztal mellől értékesített új lakások aránya egyre inkább csökkenni fog. A várható élénkülésben pedig a csok egyre fontosabb szerepet játszhat.

Ingyenes bútor vagy olcsó garázs: így versenyeznek a vásárlókért

Az új lakások árai részben a mérsékelt kínálat és a fokozott kereslet miatt 2016-ban tovább emelkedtek. Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára 12 százalékkal 612 ezer forintra nőtt tavaly december vége óta. A megyei jogú városokban 20 százalékkal 347 ezer forintra nőtt az ár.

Az ingatlan.com prognózisa szerint az új lakásoknál egyelőre nehéz pontos előrejelzést adni az árak alakulására. A kínálat bővülése ugyanis versenyhelyzetet teremthet a beruházók között, ez pedig a használt lakások áremelkedését is lefékezheti. Lesznek azonban olyan fejlesztések is - főleg Budapesten - ahol a kereslet magas szintje lehetőséget ad a további áremelkedésre. Az árversenyen kívül ugyanis számtalan eszköz áll a beruházók rendelkezésére a versenyben: rugalmas fizetési feltételekkel vagy magasabb műszaki tartalommal, ingyenes konyhabútorral, esetleg kedvezményes áron biztosított garázzsal igyekeznek majd a fejlesztők magukhoz csábítani a vásárlókat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Kádár-kocka küzd a luxusnyaralóval a Tisza-tónál
Mester Nándor | 2024. április 17. 18:47
Idén várhatóan tovább növekszik a Tisza-tó népszerűsége. Az ok igen prózai: még mindig jóval olcsóbb, mint a Balaton vagy a Velencei-tó környéke, egy-két ottani kistelepülésen használható a Falusi CSOK és ha nyaralót keres valaki, akkor javuló és bővülő szabadidős és kiskereskedelmi szolgáltatásokra számíthat. Az ingatlankínálat egyre színesebb, már a luxus is megjelent – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mi az a hatalmas, ami a Duna Plaza mögött épül?
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:49
A Futureal Csoport kezd egy óriásberuházást. 
Ingatlan Nagy biznisz a magánkollégium és a közösségi társasház, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 13:55
Más régiós országokban érdemesebb kiadásra lakóingatlant építeni, mint Magyarországon. Leginkább az adózás miatt.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál lassan beérik az árak a pesti agglomeráció átlagát
Mester Nándor | 2024. április 10. 19:10
Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 
Ingatlan Nagy dobás a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 14:01
Szinte egy teljes épületet kibérelt a Wizz Air a pesti Dunaparton.
Ingatlan Digitális? Nem, figitális - új fogalom született
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 18:11
Mutatjuk, mit is jelent.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Audi miatt is már egymilliós négyzetméterárak vannak Győrben 
Mester Nándor | 2024. április 3. 18:31
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az elmúlt másfél-két évben, ez vélhetően átmeneti, ugyanis a városba és környékére folyamatosan érkező új munkaerő fenntartja a keresletet és az új lakástámogatási feltételek miatt kicsit növekedhet a belső lakásmobilitás. Nagy kérdés, hogy további külső körzetekben is megjelennek-e lakóparkok és hogy a belvárosban folytatódik-e a nagyon régi épületek lakáscélú felújítása.
Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG