3p
Az építkezés 2022-ig tart, összesen 40 milliárd forintból.

Az első ütemmel elkezdődött a Testnevelési Egyetem (TF) várhatóan 2022-ig tartó rekonstrukciója. Az összesen 40 milliárd forintos fejlesztés első ütemében - melynek nettó értéke 11,9 milliárd forint -felújításra kerül, illetve befejezik az eredetileg az Országos Egészségügyi Intézet (OSEI), közismert nevén Sportkórház számára épült, ám el nem készült Alkotás úti épületet, amely a 2018. áprilisi átadása után a TF főépületeként funkcionál majd.

"A magyar kormány stratégiai ágazatként tekint a sportra, aminek egyik fontos irányvonala a megfelelő testnevelők, edzők és sportszakemberek képzése. Ennek fontos lépése a mai, ugyanis elkezdődik egy olyan fejlesztés, amelynek köszönhetően egy minden igényt kielégítő felsőoktatási intézmény jön létre" - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az esemény szerdai, a munkaterület bejárásával összekötött sajtótájékoztatóján.

Mocsai Lajos, az egyetem rektora kiemelte, a TF továbbra is a világ egyik leghíresebb sporttudományos intézete, amelyben a rekonstrukciónak és a bővítésnek hála már a feltételrendszerek is adottak lesznek a legmagasabb szintű munkához.

Épp itt volt az ideje

"A régi épületek felett már eljárt az idő, ugyanakkor a hagyományaink adottak, azokat nem szeretnénk semmibe venni. Egy olyan sportvárost kívánunk kialakítani a XII. kerületben, amely méltó ezekhez" - mondta Mocsai Lajos, aki szerint a fejlesztéseknek köszönhetően a jövő tanév végi költözés után a mostani 2500 fős magyar hallgatói létszám 3500 főre növelhető. "Épített infrastruktúrában és anyagi eszközökben is olyan feltételeket kell teremtenünk, aminek köszönhetően olyan szakembereket tudunk képezni, akik mindenhol megállják a helyüket" - fogalmazott Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

A beruházás első ütemében az Alkotás úti épület megújulása mellett a mostani Sportkórház épületei is az egyetemhez kerülnek, és azokban is elkezdődnek a fejlesztések. A TF jelenlegi, 30 ezer négyzetméteres területéhez csatolják az OSEI nagyjából ugyanekkora területét, így a Csörsz utcai sportpálya szintén 30 ezer négyzetméterével kiegészülve egy közel tíz hektáros kampuszon folyhat majd az oktatás.

A tervek szerint az első ütem jövő áprilisban fejeződik be, az egyetem pedig még jövő nyáron át is költözik az új épületekbe. Ezt követően indul majd a várhatóan 2020-ig tartó második ütem, amelyben a jelenlegi főépületen kívül minden más lebontásra kerül, hogy megépülhessen az egyaránt új, 50 méteres fedett uszoda, a vívócsarnok, tornacsarnok, atlétikai csarnok, valamint egy multifunkciós sportcsarnok.

A teljes beruházás várható befejezésének időpontja 2022.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Nagy biznisz a magánkollégium és a közösségi társasház, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 13:55
Más régiós országokban érdemesebb kiadásra lakóingatlant építeni, mint Magyarországon. Leginkább az adózás miatt.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál lassan beérik az árak a pesti agglomeráció átlagát
Mester Nándor | 2024. április 10. 19:10
Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 
Ingatlan Nagy dobás a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 14:01
Szinte egy teljes épületet kibérelt a Wizz Air a pesti Dunaparton.
Ingatlan Digitális? Nem, figitális - új fogalom született
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 18:11
Mutatjuk, mit is jelent.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Audi miatt is már egymilliós négyzetméterárak vannak Győrben 
Mester Nándor | 2024. április 3. 18:31
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az elmúlt másfél-két évben, ez vélhetően átmeneti, ugyanis a városba és környékére folyamatosan érkező új munkaerő fenntartja a keresletet és az új lakástámogatási feltételek miatt kicsit növekedhet a belső lakásmobilitás. Nagy kérdés, hogy további külső körzetekben is megjelennek-e lakóparkok és hogy a belvárosban folytatódik-e a nagyon régi épületek lakáscélú felújítása.
Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG