4p
Mennyit lehet alkudni? Melyek a legnépszerűbb kerületek? Hol, mennyibe kerülnek az ingatlanok? Itt vannak a legfrissebb adatok.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A Duna House becslése alapján októberben 11 842 ingatlan adás-vétel történt. Tavaly ugyanebben a hónapban a közvetítő közel azonos, (11 692) forgalmat becsült. Az egészéves tranzakció mennyiség így 114 565, amely 34 százalékkal nagyobb mennyiség, mint tavaly az első 10 hónapra becsült forgalom. Az októberi Keresletindex 86 százalékpontot mutat. Ez a 2015-ös év legalacsonyabb szintje, amely egy júniusban indult folyamatos, lassú csökkenés eredménye.

Hol, mennyi egy lakás?

Októberben Kelet-Magyarországon 147 ezer, nyugaton 161 ezer Ft/m2 áron vásárolták a panellakásokat. Ugyanezt a főváros pesti oldalán 280-, a Budain pedig 288 ezerért vették. A téglalakásokért keleten 171, Nyugat-Magyarországon 192 ezret fizettek a vevők négyzetméterenként, a fővárosban Pesten 286-, Budán 433-, a Belvárosban pedig 486 ezer forintot adtak ki.

A Duna House által közvetített ingatlanok közül Pest megyében volt a legmagasabb, 7 százalék az újépítésűek aránya, de a vidéken eladott ingatlanok közül is 6 százalékot tettek ki. Ugyanezt Budapesten csak 3 százalékban vásárolták, viszont felújítandót ugyanitt 8 százalékban, ami az országos arány duplája.

A legnépszerűbb fővárosi kerületek

Közel minden ötödik potenciális vásárló nyilatkozott úgy, hogy Budapestre tervezett vásárlásának lehetséges lokációja a XIII. kerület lehet.  Alig marad el a XIV. és a VI., VII., kerületek, melyeket a vevőjelöltek kb. 18 százaléka választana. A budai oldalon a legerősebb érdeklődés a XI. kerület iránt volt.

Legkisebb érdeklődés a déli kerületek iránt mutatkozott, ezen belül is a XIII.-at jelölték meg a legkisebb arányban (2 százalék).

Nem áll az alku

A lakások esetén mindössze átlag 1-2 százalékos árcsökkentésre volt szükség, hogy felkeltse a vevők érdeklődését, de a családi házak esetén is csupán 3-4 százalék volt októberben ez az érték. A vevői alku sem volt túl nagy, Budapesten a panelra 3 százalék, téglaépítésű lakásra 4 százalék, családi házra pedig 7 százalék. Vidéken a lakásokra csupán 1-1 százalékkal volt magasabb az alku, mint a fővárosban, családi házaknál pedig kevesebb, mindössze 6 százalék. Egyedül Pest megyében tudtak a házakra 8 százalékot alkudni a vevők.

Októberben a fővárosi vevők 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy befektetési céllal vásárolt ingatlant. Átlag 24 millió Ft-ot adtak ki lakásonként. Nagyjából minden ötödik vásárló első lakását vette, 56 m2 körüli méretet kerestek 18,5 milliós vételi ár közelében. A vevők 35 százaléka volt vállalkozó, akik átlag 30,5 millió Forintot költöttek ingatlanonként. Vidéken a fővárosinál alacsonyabb volt a befektetők jelenléte a piacon, de 23 százalékkal így is a második legnagyobb csoport volt.

A vevők több mint negyede nagyobb lakásba költözött, átlag 17,6 milliót költöttek 112 m2-es új ingatlanjukra. Első lakását a vidékiek 22 százaléka vásárolta 10,1 milliós átlagon. Vidéken a vevők közel fele beosztottnak vallotta magát, 10,3 milliót költöttek átlagban 74 m2-es ingatlanjaikra.

Kinőtt lakások

Budapesten az eladók 40 százaléka vallott úgy a Duna House értékesítőknek, hogy az értékesítést követően nagyobb lakásba szeretne költözni. Kisebbe azonban csak az eladók 16 százaléka vágyik. Az eladók negyede örökölt ingatlanjuktól vált meg, átlagosan közel 19 millió forintos bevételre szert téve. Vidéken is sokan költöznének nagyobb ingatlanba, hiszen az eladók közel harmada nyilatkozott így az értékesítés okáról. Ugyanitt az eladók 28 százaléka adta el örökölt ingatlanját 8,3 milliós átlagon. Kisebbe az eladók 23 százaléka vágyik, ők 16,4 millióért váltak meg átlag 111 m2-es ingatlanjaiktól.

Vidéken csökkent a 150 ezer Ft/m2 ár alatti lakások aránya a 2014. év októberével összehasonlítva és nőtt az e fölöttieké. Ezzel együtt, míg tavaly az 5 millió Ft alatti ingatlanok aránya 20 százalékot tett ki, idén ez megfeleződött és a 10-20 millió Ft közöttieké nőtt inkább.

Átrendeződött piac

Pest megyében jelentősen nőtt a 20 millió fölöttiek aránya az egy évvel korábbihoz képest, 18-ról 30 százalékra, ezen belül a 40 millió felettieké 2-ről 5 százalékra. Budán teljesen átrendeződtek egy év alatt a megvalósult tranzakciók paraméterei. 250 ezer Ft/m2 alatt drasztikus a piac csökkenése és a vételek inkább 350 e Ft/m2 fölött zajlik. Ezen belül a 400 ezer fölöttiek aránya 27-ről 38 százalékra nőtt. Érdekes még ugyanitt, hogy a két legkedveltebb vételi ársáv a 15-20 millió Ft közöttieké (29 százalék) és a 40 millió Ft fölöttieké (27 százalék). A pesti négyzetméterárakban hasonló a helyzet, nőtt a 350 e Ft/m2 aránya 10-ről, 23 százalékra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG