3p
Az Otthon Centrum szerint országosan 14-16 ezer lakás épülhet idén. Továbbra is élénkülőben van a vállalkozói lakásépítés is: jelenleg félezer négy vagy több lakásos projektben hirdetnek eladó lakásokat országszerte. Budapesten elsősorban a XIII. és XI. kerületben, vidéken Győrben és Debrecenben zajlanak a legnagyobb beruházások.

A lakásárak idén tovább drágulnak; a legnépszerűbb kerületekben és városokban 5-10 százalékos áremelkedés várható főleg a társasházi lakásoknál. Az új építésű ingatlanoknál pedig elsősorban az alacsonyabb árfekvésű külső kerületekben számít 5-10 százalékos drágulásra az Otthon Centrum.

Egyre nagyobb a lakásépítési kedv

A becslés szerint 2016 végéig összesen mintegy 25 ezer építési engedélyt adtak ki és az épített lakások száma elérte a 10-12 ezret. A legtöbb engedélyt Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon adták ki. Várakozásaink szerint 2017-ben lakást elsősorban Budapesten, a fővárosi agglomerációban, a vidéki régióközpontok és megyei jogú városokban és környező településeken, valamit a Balaton partján keresnek majd a vásárlók.

A vállalkozások által épített új lakásokat elsősorban Budapest néhány kerületében (II. III. VI. VII. VIII. IX. XI. XIII. XIV.) és a megyeszékhelyeken adják át nagyobb számban az év folyamán, míg az egyéni építtetők a főváros környékén és a vidéki városok közeli településeken építkeznek majd leginkább. 2017-re az épülő új lakások száma elérheti a 14-16 ezret.

Országosan mintegy félezer új lakásprojekt

Az Otthon Centrum felmérése szerint Budapesten 338 projektben, közel 21 ezer lakás jelent meg online hirdető felületeken, ezek az elkövetkező néhány éven belül fognak felépülni. A legtöbb beruházás továbbra is a XIII. és XI. kerületben található. Az építkezések a két kerület szinte összes városrészét érintik, de a XIII. kerületben Angyalföldön, a Béke utca és Rákosrendező közötti sávban indult a legtöbb projekt, a XI. kerületben pedig a Madárhegy és Sashegy térsége a legnépszerűbb a fejlesztők körében.

A pesti oldalon Zugló a projektek számában a II. kerülettel holtversenyben szintén dobogós, ugyanakkor itt a projektek többsége már kifutóban van, az épülő lakásoknak mindössze 35%-a köthető le. A pesti belvárosban elsősorban tetőtér beépítések és a még megmaradt foghíj telkek beépítése zajlik. A legmagasabb fajlagos árak néhány luxuslakás projektekre jellemzőek. A listavezető az V. kerületi Palazzo Dorottya (1,76 millió Ft/m2), a II. és XII. kerületi villákban már 1,25-1,35 millió Ft/m2 fajlagos áron elérhető a luxus. A legkedvezőbb áron a külső pesti kerületi projektekben kínálják az otthonokat, helyenként már 300 ezer Ft/m2 áron vásárolható újépítésű lakás.

Vidéki régióközpontjainkban és a megyei jogú városokban 163 projekt jelent meg online hirdetőfelületeken, amelyek az elkövetkező néhány éven belül fognak felépülni. A legtöbb Debrecenben és Győrben, itt zajlik a vidéki vállalkozói lakásberuházások közel harmada,  a hat régióközpontban, valamint Sopronban található a beruházások közel három-negyede. A maradék tizenhat megyei jogú városban összesen 45 társasházi projekt jelent meg.

Az említett projektekben, a nagyobb városokban, összesen 4400 lakás építése van folyamatban, melynek 56 százaléka köthető le. A legtöbb lakás Debrecenben épül (1100 darab), míg Győrben és Sopronban 550-550 új építésű lakást hirdetnek. Az árak 200-500 ezer forint között alakulnak négyzetméterenként; a drágább városok közé tartozik Debrecen, Győr, Sopron, míg a legkedvezőbb árfekvésű lakásokat Nagykanizsán és Tatabányán hirdették.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG