3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A növekedést 2015 második felében a használt lakások adásvétele generálta, az új lakások értékesítése továbbra is stagnált. Az árak nagyot ugrottak, de még mindig csak Budapesten haladják meg a válság előtti szintet.

Az árak is rohamosan emelkednek

A tavalyi év első kilenc hónapja adatai alapján 17 százalékkal több adásvételi szerződés köttetett, mint az azt megelőző évben. A használt lakások árainak 2014 első negyedéve óta tartó emelkedése 2015 harmadik negyedévében megtorpant, az árindex a második negyedévhez képest 0,4 százalékkal csökkent.

A lakáspiaci forgalom alakulása

Azonban a tavalyi első két negyedév áremelkedése miatt azonban az árak szintje így is jelentősen meghaladta a megelőző év azonos időszakáét, a harmadik negyedévben egy átlagos használt lakás 11,2 százalékkal került többe, mint egy évvel korábban.

Az új lakások áremelkedése a tavalyi első három negyedévben folyamatos volt, a harmadik negyedévben 10,5 százalékkal került többe egy új lakás, mint egy évvel azelőtt. Ezért is érthető, hogy tavaly január-szeptemberben csak 1800 újlakás-értékesítést regisztráltak, ami a 84 ezer eladott lakásnak csak két százaléka.

A lakáspiaci árak alakulása – tiszta árváltozás (2010=100%)

11,1 millió egy átlagos használt lakás - van még feljebb is?

A 2015. I–III. negyedévben eladott használt  lakások  átlagos  ára 11,1 millió forint volt, 800 ezer forinttal több, mint 2014-ben. Az eladott lakások átlagára Budapesten 1,8 millió forinttal nőtt, így egy használt lakás átlagos ára 16,3 millió forintra emelkedett. Ugyanez az érték a megyeszékhelyeken 10,1, a városokban 9,2, míg a községekben 6,1 millió forint volt, mindegyik kategóriában meghaladja az egy évvel korábbit.

Az általános emelkedés ellenére az árak csak Budapesten haladják meg a 2008. évi szintet, a többi településen még az – alacsonyabb – 2010-re jellemző értéktől is elmaradnak.

A városokban lakás, vidéken ház

A tavaly eladott lakások 30 százalékát Budapesten, további 23 százalékát a megyeszékhelyeken értékesítették. A fővárosban az eladott lakások mintegy háromnegyede többlakásos társasházakban, további csaknem ötöde lakótelepeken volt, itt a családi házak a forgalom 8 százalékát sem tették ki.

A megyeszékhelyeken a társasházi lakások adják az értékesítések 58 százalékát, itt a lakótelepek és a családi házak aránya magasabb, 22, illetve 20 százalék volt. A kisebb városokban már többségében, 55 százalékban családi házak cseréltek gazdát, míg a községek lakáspiacán lényegében a családi ház az egyetlen elérhető lakástípus.

Nem csak a lakáspiac lendült fel

A kormány lakáspiaci kedvezmény-csokrának köszönhetően a barkácsáruházak piaca is kezd életjelet adni a több éves pangás után. A láncoknál megjegyezték, hogy a keresletre immár nem csak az építési vállalkozók, de a magánszemélyek beruházásai is élénkítően hatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Közel felére esett vissza a lakásépítési kedv a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 13:18
Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Kádár-kocka küzd a luxusnyaralóval a Tisza-tónál
Mester Nándor | 2024. április 17. 18:47
Idén várhatóan tovább növekszik a Tisza-tó népszerűsége. Az ok igen prózai: még mindig jóval olcsóbb, mint a Balaton vagy a Velencei-tó környéke, egy-két ottani kistelepülésen használható a Falusi CSOK és ha nyaralót keres valaki, akkor javuló és bővülő szabadidős és kiskereskedelmi szolgáltatásokra számíthat. Az ingatlankínálat egyre színesebb, már a luxus is megjelent – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mi az a hatalmas, ami a Duna Plaza mögött épül?
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:49
A Futureal Csoport kezd egy óriásberuházást. 
Ingatlan Nagy biznisz a magánkollégium és a közösségi társasház, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 13:55
Más régiós országokban érdemesebb kiadásra lakóingatlant építeni, mint Magyarországon. Leginkább az adózás miatt.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál lassan beérik az árak a pesti agglomeráció átlagát
Mester Nándor | 2024. április 10. 19:10
Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 
Ingatlan Nagy dobás a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 14:01
Szinte egy teljes épületet kibérelt a Wizz Air a pesti Dunaparton.
Ingatlan Digitális? Nem, figitális - új fogalom született
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 18:11
Mutatjuk, mit is jelent.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Audi miatt is már egymilliós négyzetméterárak vannak Győrben 
Mester Nándor | 2024. április 3. 18:31
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az elmúlt másfél-két évben, ez vélhetően átmeneti, ugyanis a városba és környékére folyamatosan érkező új munkaerő fenntartja a keresletet és az új lakástámogatási feltételek miatt kicsit növekedhet a belső lakásmobilitás. Nagy kérdés, hogy további külső körzetekben is megjelennek-e lakóparkok és hogy a belvárosban folytatódik-e a nagyon régi épületek lakáscélú felújítása.
Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG