4p
A Magyar Nemzeti Bank hétfőn bejelentett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatóra vonatkozó szabálymódosítása a stabil, kiszámíthatóbb fix kamatozású hitelek felé tereli az ügyfeleket. A szabályozás hatásairól megjelent vélemények után a Duna House megvizsgálta, hogy a Hitelcentruma által közvetített hitelek vizsgált mintájára hogyan hatna az új szabályozás, és jelenleg a kamatperiódusok szerint milyen összetételű a piac.

A JTM szabályozás szigorításának hatásait a Duna House Hitelcentruma által közvetített ügyletek alapján vizsgálták. A 110 elemű minta 80 fővárosi és 30 vidéki, májusban folyósított hitelügyletet tartalmazott. A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató mellett az ingatlanközvetítő a futamidő hosszát, és a felvehető hitel nagyságát is figyelembe vette a vizsgálat során.

A többséget nem is érinti

A vizsgált ügyletek 80 százalékát egyáltalán nem érintette volna a szigorított szabályozás, ezeknél a JTM mutató az október 1-től életbe lépő határértékek alatt volt. A maradék 20 százalékban kellett volna újragondolni a hitelügylet részleteit. Az átgondolást igénylő ügyleteknek a 85 százaléka fix kamatozású hitelkonstrukció választása esetén a felvett összeg nagyságának és a futamidő változtatásnak módosítása nélkül, de magasabb havi törlesztőrészlettel már megfelelt volna az új szabályozásnak. A hosszútávú fix kamatozású hitelek ebben az esetben átlagosan 15 ezer forinttal magasabb, 121 ezer forintos törlesztőrészletet jelentenének a hitelfelvevőknek. Ez a kezdeti magasabb összeg minimum 10 évre stabilan kiszámítható pénzügyi terheltséget jelent az ügyfelek számára, szemben a rövid kamatperiódusú hitelek esetleges későbbi kamatemelések miatti jövőbeli többletterhével. Akik mégis a rövidebb távon kedvezőbb törlesztőrészlet megtartása mellett szeretnének megfelelni az új szabályozásnak, azok számára a hosszabb futamidő jelentheti a megoldást.

A Duna House Hitelcentrum pénzügyi szakemberei szerint a szigorúbb követelményeket nem teljesítő hitelügyletek 95 százaléka könnyedén átalakítható, módosítható lett volna az új szabályok szerint.

A vizsgált hitelek esetében az átlagos jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató 27% volt, a rövid kamatperiódusra fixált hitelek esetében pedig még az összátlagnál is kisebb, 24%-os JTM terheltséget tapasztaltak a szakemberek, amely pont az új szabályozás felső határa alatt helyezkedik el.

Az MNB új szabályozásának célja a kiszámítható törlesztőrészletű, fix kamatozású lakáskölcsönök térnyerése, amelyek már most is túlnyomó többségben vannak a Duna House Hitelcentruma által közvetített ügyletek idei első 5 hónapjának adatai alapján. A változó kamatozású, 5 évnél rövidebb időtávra fixált hitelek aránya 20%, az 5 éves kamatperiódusú hitelek aránya 55% volt az év eddigi időszakában. A 10 éves vagy annál hosszabb időre fixált kamatperiódusú hitelek aránya 25%.

Nem fog lassulni a hitelállomány bővülése

Az elemzés alapján a folyósított hitelek volumenében nem lett volna jelentős változás a vizsgált időszakban, így a jelenlegi hitelállomány bővülésének növekedési tendenciája várhatóan megmarad, esetlegesen az eddig emelkedés ütemének mérséklődése várható a szabályozás hatályba lépését követően. Az MNB intézkedése tovább tereli az ügyfeleket a fix kamatozású hiteltermékek felé, amellyel segítheti egy hosszú távon stabil és piaci kockázatoknak ellenálló hitelportfólió kialakulását. A hitelpiaci változások elhanyagolható mértéke nem hat ki a lakáspiaci tendenciákra tekintettel arra, hogy a hazai lakáspiacon a Duna House adatai alapján még mindig jelentős, mintegy 70% körüli a készpénzzel lakást vásárlók aránya. A hitelpiac stabilitásának növekedése továbbá segítheti a lakáspiacot jellemző hosszútávú ciklusok simítását.

Lakáspiaci hatás

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint nemcsak a lakáshitelezésben, hanem a lakáspiacot is érinti az októbertől életbe lépő változás. Egyrészt, sokan azért választhatják majd a legalább 10 évig fix törlesztésű hiteleket, mert így drágább lakást vásárolhatnak. Másrészt mivel októbertől lépnek életbe az új szabályok, ezért várhatóan lesznek, akik előrehozzák a lakásvásárlásukat, ami megemelheti az adásvételek számát is az idei évben.

Balogh László és Trencsán Erika, a BankRáció.hu hitelszakértője is hangsúlyozta, hogy ugyanakkor sem a jelenlegi, sem az októbertől életbe lépő szabályok esetében sem szerencsés kifeszíteni teljesen a családi büdzsét, tehát nem szabad a maximális hiteltörlesztést bevállalni. A szakemberek szerint a biztonság érdekében fontos, hogy a hitelfelvevőknek lehetőleg maradjon még anyagi mozgástere a hiteltörlesztők kifizetése után is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG