2p
Egy évvel meghosszabbítják a diplomamentő programot, január 12-től ismét lehet jelentkezni a képzésekre.

Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója elmondta, az érdeklődők 2014. december 31-ig adhatták be jelentkezésüket a konkrét képzésekre. A határidő közeledtével az új regisztrálók száma jelentősen, mintegy 1500-zal nőtt, a 2015 január és februárban induló képzésekre 3284-en adták be jelentkezésüket.

Újra lehet rá jelentkezni

A szintfelmérőkön azonban kiderült, hogy a jelentkezők jelentős része nem rendelkezik azzal az elvárt alapszintű nyelvtudással, amellyel a 240 órás képzést követően sikeres nyelvvizsgát tudna tenni. Erre tekintettel az OFA, annak érdekében, hogy minél több érintettnek biztosítson lehetőséget a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvtudás elsajátítására, arról döntött, hogy január 12-től ismét lehet jelentkezni a februárban induló képzésekre.

Pákozdi Szabolcs elmondta: márciustól magasabb óraszámú nyelvtanfolyamok is indulnak azoknak, akiknek 240 órás képzéssel nem biztosítható a sikeres nyelvvizsga.

Azokon a településeken indulnak márciustól a képzések, ahol az eddigi tapasztalatok alapján még mindig jelentős az igény. 120 és 180 órás képzések márciustól nem indulnak, mivel kevés az a potenciális résztvevő, aki rendelkezik az ehhez szükséges előzetes nyelvtudással, de a regisztráció és a képzésre jelentkezés továbbra is folyamatosan igénybe vehető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG