5p
A hamarosan kezdődő albérleti roham előtt egyértelmű, hogy a tavaly nyárinál közel 10 százalékkal magasabb, átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjakra kell számítania a diákoknak Budapesten. Sokan választják az új építésű lakásokat, ők átlagosan 16 ezer forinttal kevesebbet fizetnek, mint azok, akik használt bérleményt vesznek ki.

Az egyetemisták és főiskolások számára még megfizethető, havi 350 ezer forintnál olcsóbb kiadó lakások bérleti díja 9 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban 2016 azonos hónapjához képest, ez minden bizonnyal a szezonalitásnak köszönhető. A nyári hónapokban a kiadó otthonokat megrohamozó diákok akkor járnak igazán jól, ha a könnyedén megközelíthető külső kerületeket választják, hiszen míg a belvárosban 200 ezer forint fölötti havi kiadást jelent a lakás bérlete, addig kijjebb ez akár fele ekkora is lehet – derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb felméréséből.

Érdekesség, hogy az új építésű otthonok bérlése átlagosan 16 ezer forinttal kevesebbe kerül, mint az újszerűeké, jóllehet alapterület tekintetében sokkal kisebbek, így kevésbé alkalmasak több egyetemista összeköltözésére, ami egyébként szintén remek alternatíva.

Indul a szezon!

A szezonalitás hatása nemcsak az árakban érhető tetten, de a kiadási idő rövidülésében is. Míg általánosságban – állapottól, lokációtól, ártól függően – 30-35 nap alatt bérbe lehet adni egy ingatlant, addig a nyár közepén-végén ez néhány napra is lerövidülhet.

Jobban jár, aki hajlandó buszra szállni

A kétpólusú város a bérleti díjak kerületi változásában is megmutatkozik. A legdrágább környék a XII. kerület (250 ezer forint/hó), a II. kerület (215 ezer forint/hó) és az V. kerület (207 ezer forint/hó). Ehhez képest a külsőbb városrészekben akár feleennyi pénzből is megúszható a lakásbérlés rezsi nélküli terhe.

Érdemes az újban is gondolkodni

Az Otthontérkép Csoport elemzéséből kiderül, hogy az új építésű lakásokért átlagosan kevesebb (154 ezer forint/hó) bérleti díjat kell fizetni, mint egy újszerű (170 ezer forint/hó), de használt lakásért. Ennek háttérben az a tény húzódik meg, hogy míg a régebbi építésű, használt lakások átlagos alapterülete 60-65 négyzetméter körül alakul, addig az új építésű ingatlanokat kisebb, átlagosan 50-54 négyzetméter alapterülettel dobják a piacra.

Sok jó ember kis helyen is elfér… és olcsóbb is

Egy garzon teljes költségéhez képest, amelyen 1, esetleg 2 hallgató osztozik, jóval kedvezőbb, ha egy nagy lakást bérelnek többen: 100-120 négyzetméteren akár 4-5 fő is kényelmesen osztozhat, igaz a konyhát és a fürdőszobát közösen használják. Az egy főre eső költség viszont egy önállóan bérelt garzonénak fele-kétharmada. Fejenként 30-40 ezer forinttal kalkulálva, egy négy fős társaság 120 – 160 ezer forintért a XIII. kerület kedvelt részén, a VIII. kerületben a Palota negyedben és a Corvin negyed közelében, sőt még a VI. kerületi diplomata negyedében is kifoghat 2-3 szobás lakást, de ebben a kategóriában a legtöbb ingatlant a belvárostól kissé távolabb pl. Óbudán, Kelenföldön vagy Gazdagréten, illetve a pesti oldalon, Újpesten vagy Kőbányán adják bérbe – írja elemzésében az Otthon Centrum.

Hasonló árkategóriában a III., a XI., a XIII. és a XIV. kerületben panellakásokat bérelhetünk: az idei év első hat hónapjának adatai alapján 120-150 ezer forintot kell ezekért a jellemzően két-két és fél szobás lakásokért fizetni, igaz ezekben a szobák alapterülete átlagosan egy kicsivel kisebb, mint a hagyományos építésű századfordulós, vagy két világháború között épült társasházi lakásoké.

Hát még vidéken

Az Otthon Centrum szerint vidéken is hasonló a helyzet, a régióközpontokban és az egyetemvárosokban, például Debrecenben vagy Győrben 1600 – 1800 Ft/m2/hó körül van a bérleti díjak átlaga, érdekes módon nincs lényegi különbség a tégla és panel-lakások között, ami számít, az a városon belül elhelyezkedés. Miskolcon ennél kedvezőbb, 1000 – 1200 Ft/m2/hó körül már van albérleti lehetőség. A drágulás egyértelmű, két-három évvel ezelőtt a fajlagos bérleti díj átlagértéke 3-400 forinttal alacsonyabb volt, mint a 2017 első féléve során regisztrált, egy négyzetméterre vetített átlagos havi bérlet díj.

Az 2017 első féléves adatok azt mutatják, hogy 40-50 ezer forintért Pécsett, Kecskeméten, Dunaújvárosban és Miskolcon is lehetett albérletet találni. Jellemzően egy-másfél szobás, 37-54 négyzetméteres, közepes vagy jó állapotú panellakásokat lehet ilyen áron bérelni. 70 és 100 ezer forint havi bérleti díjsávban Szombathelyen, Kecskeméten, Székesfehérváron vagy Pécsett belvárosi, tégla építésű társasházi lakás is bérelhető.

Ezért a pénzért másféltől 3 szobásig terjed a kínálat, az alapterület jellemzően 46 – 80 négyzetméter, általában jó vagy felújított állapotúak – két-három felé osztva, rezsivel együtt körülbelül 35 ezer forinttól indul a havonta lakhatásra költendő összeg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Miskolc egy zsebbevágó mutatóban nagyot domborított
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 08:44
A Borsod-Abaúj-Zempléni megyeszékhelyen a legolcsóbbak az albérletek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG