Átlagosan 500 cég mintegy 8 ezer alkalmazottal dolgozik Németországban, ráadásul tavaly május 1-je óta liberalizált lett az ottani piac, megszűntek a korábbi korlátozások. A tavalyi forgalom 350 millió euróra tehető, ez közel tíz százalékkal több a 2010. évinél, az idei növekedés pedig elérheti a hét százalékot.
A kint dolgozó és megkérdezett cégek 30 százaléka mondta azt, hogy van német kintlevősége, de az csak árbevételük 5,8 százalékát teszi ki. Ez jóval kisebb a magyar aránynál. A megkérdezett cégek 62 százaléka javította az elmúlt egy évben a piaci pozícióját Németországban.
(A németországi magyar kivándorlásról itt, az ottani munkavállalásról pedig itt írtunk korábban.)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




