1p
A görögországi hírek a csődkockázatunkat nem mozdították meg, de így is "jobban fizet" a magyar államcsőd, mint a hónap elején. A forint hirtelen kilengése a nem létező IMF-megállapodás ára is lehet londoni elemzők szerint, akik egyáltalán nem lepődtek meg Papademosz szavain: már készülnek a görög búcsúra.

Nem mozdította meg érdemben az  államadósság-törlesztési kockázatokra kínált biztosítási tranzakciók árazásait a szerdai londoni kereskedésben a volt görög kormányfő nagy feltűnést keltő - később részben korrigált - előző esti kijelentése Görögország euróövezeti távozásának lehetőségéről.

Londoni elemzői vélemény szerint ugyanakkor a forint szerdai gyengülésében szerepe lehet az IMF/EU-finanszírozási megállapodás körüli "bizonytalanságoknak" is. A Privátbankárnak nyilatkozó devizapiaci szakértő szerint a forint megindulásában belső, hazai okok nem játszottak szerepet.

A csődkockázatunk folyamatosan nő

A legnagyobb londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA szakelemzőinek kimutatása szerint az irányadó ötéves magyar szuverén kötvényadósság törlesztési leállására kínált határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a szerdai londoni jegyzésben 574 bázispont környékén mozgott az előző esti 571 bázispontos záró után.

Május elején - az idei év kezdete óta először - még 500 bázispont alatti magyar CDS-árazásokat mértek a londoni piacon. A magyar CDS-tranzakciók azóta folyamatosan drágulnak, követve az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos piaci hangulat romlását és a valutauniós tagországok ugyancsak emelkedő CDS-árfolyamait (ezzel párhuzamosan a hazai valuta 20 forintot vesztett az euróval szemben, folyamatosan gyengült).

70 ezerrel fizet többet a magyar csőd
A szerdára kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre jelenleg 574 ezer euró körüli éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási tranzakciókat a londoni piacon, vagyis a magyar CDS-kontraktusok középárfolyama a hónap eleje óta több mint 70 ezer euróval emelkedett.

A magyar CDS-árfolyamok az idei év első kereskedési hetében mindazonáltal még 750 bázispont feletti rekordokon jártak, így az év eleji szintnél még mindig hozzávetőleg 180 ezer euróval olcsóbb az irányadó ötéves futamidejű magyar szuverén devizakötvény tízmillió eurónként számított törlesztésbiztosítási díja Londonban.


Az euróövezet - Görögországot nem számítva - leggyengébb helyzetűnek tartott tagja, Portugália CDS-árazásai valamelyest javultak is szerdán. A CMA adatai szerint a portugál államadósság törlesztésbiztosítási kontraktusai a szerdai londoni kereskedésben valamivel 1200 bázispont alatt jártak az 1214 bázispontos előző napi záró után.

A CDS-tranzakciók árazása jelzi, hogy a piac mennyire ítéli kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott határidős törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak.
Nagy londoni befektetési és elemzőházak már jó ideje valószínű fejleményként számolnak Görögország euróövezeti távozásával, így Londonban nem keltettek különösebb meglepetést Papademosz szavai.

A Fitch Ratings hitelminősítő legutóbbi londoni értékelése szerint ha a megismételt, júniusban esedékes görögországi választások után sem alakul olyan kormány, amelynek mandátuma lesz a költségvetési szigort és a szerkezeti reformot előíró EU/IMF-program folytatására, akkor "valószínűvé válik" Görögország távozása az euróövezetből.

A nem létező IMF-megállapodás árát fizeti a forint

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója a 300 forint/euró feletti árfolyamról befektetőknek összeállított szerdai gyorselemzésében "érdekesnek" nevezte a hirtelen gyengülést, tekintettel arra, hogy a befektetők "jó híreket" feltételeztek az IMF/EU-tárgyalásokkal kapcsolatban, és ezért eddig "nem mentek neki" a forintnak.



Ash szerint lehetséges, hogy ez a helyzet most változik, és a forint "kezdi megfizetni" annak az árát, hogy még nem egyértelmű a helyzet az "IMF/EU-finanszírozási fronton".

Más nagy londoni házak szerint ugyanakkor várhatóan nemsokára elkezdődnek a tárgyalások. A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői minapi budapesti tájékozódó látogatásukról összeállított beszámolójukban közölték: azzal számolnak, hogy a hivatalos IMF/EU-tárgyalások júniusban megkezdődhetnek. Ezzel a jóslattal nem vállaltak túl nagy kockázatot, tulajdonképpen már csak az a kérdés, hogy a számunkra sorsdöntő június 22-ei Ecofint-ülés előtt vagy után kezdjük meg a tárgyalásokat. A cég szakértői reálisnak nevezték, hogy szeptember-októberre elérhető az egyezség a finanszírozási csomagról.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40560 40400 40790 +0,47% 40530 40560 4 277 144 470 HUF 2026-06-09 15:06:06
MOL 3922 3900 3964 -0,36% 3922 3926 743 176 246 HUF 2026-06-09 15:09:01
MTELEKOM 2696 2654 2710 +1,74% 2692 2696 600 938 114 HUF 2026-06-09 15:09:00
RICHTER 11870 11860 12280 -2,22% 11860 11870 1 374 983 930 HUF 2026-06-09 15:08:01
OPUS 384 381 398 -4,11% 384 389 76 914 172 HUF 2026-06-09 14:50:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG