4p
Nagy dolgokról döntenek a mai amerikai-japán csúcstalálkozón. Több százezer új munkahely létesítését ígérik, cserébe biztonságpolitikai szolidaritást várnak és a jen árfolyamának elfogadását. Az amerikai védelmi miniszter egy hete Tokióban zárt ajtók mögött nagyon kemény vonalat ígért Pekinggel szemben.

Abe Sinzó japán miniszterelnök volt az első külföldi vezető, akit Trump fogadott megválasztása után. Pár hónap telt el azóta és a japánok már tudják, Trump tényleg kivonul a csendes-óceáni kereskedelmi megállapodásból (TPP). A japánok azt is felismerték már, hogy a Fehér Ház új urát új amerikai munkahelyek létrehozásával lehet megpuhítani.

Jobs, jobs, jobs

Ezért hát ma Abe egy átfogó befektetési tervet („Amerikai-Japán Növekedési és Foglalkoztatási Kezdeményezés”) fog az elnök asztalára rakni, amely akár 700 000 új munkahely létesítéséhez járulhat hozzá. Közöttük gyorsvasút-hálózat kiépítésével, amelyet a japán nyugdíjalapból – a világ legnagyobbjából - finanszíroznának. A hírek szerint a Toyota – amelynek vezetője múlt héten találkozott Abéval – a csúcstalálkozóhoz időzítve ma jelent be amerikai befektetéseket. A japán elektronikai óriás, a Sharp is bejelentheti egy 7 milliárd dolláros gyár építését Amerikában. A Nissan viszont nem hajbókol és az eredeti terveknek megfelelően folytatja az Infiniti modell gyárának építését Mexikóban.

A japán delegáció mindent megtesz annak érdekében, hogy Trumppal újra megerősítést nyerjen a Tokió és Washington közötti különleges politikai, gazdasági és biztonsági kapcsolatrendszer. Ki fogják hangsúlyozni, hogy a japán vállalatok eddig 400 milliárd dollárt ruháztak be Amerikában és 1,7 millió amerikait foglalkoztatnak.

A pénzpiacok lélegzetvisszafojtva figyelik, hogy Trump megismétli-e a japán jen alulértékeltségére vonatkozó kritikáját. Tokió itt nem akar engedni, mert az Abenomics néven emlegetett gazdaságpolitika egyik oszlopa éppen a hiper-megengedő monetáris politika. Ennek a deformált gazdaságpolitikának az egyik elképesztő eredménye, hogy a japán jegybank napjainkra már 40 százalékát birtokolja a japán államkötvény-állománynak.

Kemény amerikai fellépés jöhet

James Mattis védelmi miniszter Japánban, 2017. februárjában. EPA/Frank Robichon

A japánok számára kulcsfontosságú, hogy a legmagasabb amerikai szinten kerüljön kimondásra, miszerint a Kelet-kínai tengeri szigetvitában Washington Tokió mellett áll. Abe a várakozások szerint nagyobb regionális védelmi szerepet vállalhat föl. A hadikiadások komoly emelését viszont nem, mert az óriási japán államadósságra tekintettel ez a hazai közvéleménynél ez rossz fogadtatásra találna.

Mint egy hete beszámoltunk róla, James Mattis amerikai védelmi miniszter első külföldi útja Szöulba és Tokióba vezetett. A kiszivárgott információk szerint Mattis a zárt ajtók mögött nagyon kemény hangot ütött meg Kína regionális terjeszkedésével kapcsolatban. Mattis arról biztosította japán tárgyalófeleit, hogy az Obama-kormányzatnál agresszívebben fog fellépni a kínaiak által egyoldalúan einstandolt mesterséges szigetek ügyében. Ennek keretében az amerikai haditengerészet növelni fogja a járőrözés gyakoriságát, amellyel 12 tengeri mérföldön belül hajóznak el a vitatott szigetektől. Mivel Peking az utóbbi hónapokban föld-levegő rakétákat telepített a mesterséges szigetekre, ezért a Pentagon is megkezdte a tervezést több tüzérségi eszköz térségbe telepítéséről.

Mi több, Mattis nemcsak a tengereken ígért keményebb fellépést. Szerinte a mai Kína a Ming-dinasztia 14. és 17. századi terjeszkedő politikáját követi, amikor is a birodalom vazallus államokat hozott létre a szomszédságában. Ez a hozzáállás a modern világban elfogadhatatlan Mattis szerint és ígérete szerint Washington be fogja tartatni Pekinggel a nemzetközi játékszabályokat.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
Makro / Külgazdaság Valóban lassul az élelmiszerek drágulása, de mennyi ebben a kormány szerepe?
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 09:57
Az elmúlt hónapokban mért lassuló infláció sikerét Nagy Márton gazdasági miniszter rendre a kormány tevékenységének tudja be, miközben a szakértők szerint más a helyzet.
Makro / Külgazdaság Mégis kinek kéne kifizetnie a klímaváltozás okozta károkat?
Kollár Dóra | 2024. április 14. 17:37
Mostanra nem lehet az éghajlatváltozást figyelmen kívül hagyni, hiszen például a Csendes-óceán alacsonyan fekvő területein mindennapi valósággá vált – arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy a világ ingatlanjainak jelentős százalékát fenyegeti, akár ott is, ahol nem is gondolnánk rá.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG