3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az amerikai kongresszus megemelné azt az összeget, amelyért a letelepedési kötvény helyi változatát, a befektetői vízumot lehet kérvényezni. Eddig félmillió dolláros vállalkozókat láttak szívesen, ez 1,35 millió lenne a jövőben. A kínaiak kapnak az alkalmon, és sokan jelentkeznek még a régi összeggel.

Kínában ugyan nem nagyobb a tehetősek aránya, mint a fejlett országokban, sőt talán jóval kisebb, viszont miután az emberiség közel ötöde, 1,4 milliárd ember lakja az országot, az a kis arány is rengeteg embert jelent. Miután otthon valutakorlátozások vannak, ők boldogan viszik külföldre a pénzük, különösen Amerikába, ahol, ha vállalták, hogy fél millió dollárral vállalkozást indítanak, mindjárt le is telepedhetnek.

Elárasztották Amerikát

10 évvel ezelőtt még alig vettek részt kínaiak a programban, azóta viszont megváltozott a helyzet, és ma már az így érkező tőke 85 százalékát hozza az a pár ezer kínai, aki évente belevág az amerikai kalandba. Míg 2008-ban 100 millió, 2012-ben másfél milliárd, 2015 pedig már 3,5 milliárd dollárt hoztak a kínai vállalkozók. Ráadásul meglehetősen aktívak, és sok komoly projektbe vágtak bele, ami nem kis mértékben hozzájárul az amerikai gazdaság és foglalkoztatottság növeléséhez. A Bloomberg egy felmérésre hivatkozik, mely szerint eddig összesen 14 milliárd dollárt hoztak és 200 ezer munkahelyet teremtettek a kínai befektető-letelepedők.

Dugipénz

A kínai vállalkozóknak ráadásul nem is egyszerű kihozniuk a pénzt anyaországukból, mert ott még devizakorlátozások vannak életben, miszerint 50 ezer dollárt lehet évente átváltani is kivinni. Ezért a legkülönfélébb trükkökre van szükség, és egész tanácsadói iparág épült ki ennek kezelésére. Alapesetben azt javasolják, hogy vonjanak be megbízható barátokat, ismerősöket, akik számláin szétosztják a pénzt, Amerikában pedig nyissanak több számlát, így mindegyik barát egy másikra utal, ezzel megfelelve a kínai jogszabályoknak.

Sok pénz kevesebb vízum

Az amerikai letelepedési program EB-5 néven fut, és évtizedekkel ezelőtt indították, hogy külföldi befektetőket vonzzanak, akik munkahelyeket teremtenek. Az utóbbi időben azonban döntő részben kínaiak érkeznek, és a politika félni kezdett, hogy túlzottan uralni fogják az építőipart, ők finanszíroznak egyre több ingatlan beruházást, és így az iparág kiszolgáltatottá válik nekik. Erre az a javaslat született, hogy emeljék fel a félmilliós összeget 1,35 millióra, hisz félmilliója már sok kínainak van.

Kétségtelen, hogy a komoly projekteket jóval nagyobb összegekkel indítják, így az lehet a hatás, hogy a fejlesztések üteme alig esik vissza, viszont számszerűen kevesebben fognak érkezni. Mindenesetre azok a kínaiak, akik még a félmilliós összeggel terveznek, most gyorsan intézkednek, és még április 28 előtt beadják vízumkérelmüket, miután akkor jár le a jelenlegi program, és jó eséllyel már az emelt összeggel fog folytatódni.

Kínai szigor

Közben azonban a kínai hatóságok is fokozzák a valutakivitel ellenőrzését, például megpróbálnak utánanézni, ki hogyan használja fel a külföldön befektetett 50 ezer dollárját. Kína tavaly erős devizakiáramlással és a devizatartalékok csökkenésével küzdött, azonban a folyamat most megállt. Kérdés, hogy a hatalmas ország eljut-e majd odáig, hogy teljesen felszabadítsa a tőkepiacot. Mi 2001-ben elbírtuk a teljes devizaliberalizációt, valószínűleg ők is elbírják majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG