2p
Szakértők szerint csak jövőre kezdődhet a növekedés.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta, nem lepődött meg az építőipar termelésének júliusi 17,6 százalékos csökkenésén, ami várható volt az uniós támogatású fejlesztések befejeződése miatt is.

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint júliusban az építőipari termelés volumene 17,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés a két építményfőcsoportban eltérően alakult: az épületek építése 1 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 31,8 százalékkal visszaesett. Részletek >>>>

Az épületeknél tavaly szeptember óta nőtt az állomány, és dinamikusan, 88 százalékkal bővült az új szerződések száma. Úgy vélte, az év végén, jövő év elején fordulhat pozitív tartományba az építőipar teljesítménye, idén még azonban kétszámjegyű, 14-15 százalékos visszaesést vár a szakértő.

Kettős trend az építőiparban

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kommentárjában úgy vélte, az ágazat összteljesítménye még negatív, de láthatóak a fordulatra utaló jelek. A következő időszakban előbb ledolgozhatja a hátrányát az ágazat, majd növekedésnek indulhat.

Folytatódik ugyanis az előző hónapokban látható kettős trend: az építőipar két fontos alágazata közül az egyéb építmények építése egyre kisebb mértékben húzza vissza a szektort, az épületépítéseknél azonban pozitívak a mutatók.

Kedvező jel, hogy az épületépítésekre vonatkozó hó végi szerződésállomány is március óta minden hónapban 50-60 százalékkal nőtt - fejtette ki.

Közel 20 ezer lakás 1,5 év alatt

Balogh László utalt a korábban megjelent lakásépítési adatokra is, amelyek szerint több mint 13 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki, ami 237 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szakember szerint a tempósabb építőipari növekedés a következő évben várható, mert az idén elindított lakás- és épületfejlesztések leginkább 2017-ben vagy azután lesznek láthatóak az építőipari adatokban. Az ingatlan.com előrejelzése szerint a mostani kilátások alapján országszerte 15-20 ezer új építésű lakás átadására lehet számítani a következő másfél évben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG