1p
Szeptemberben az építőipari termelés volumene a korábbi hónapok trendjének megfelelőnek 12 százalékkal csökkent. Jövőre lép életbe a plázastop amelynek az építőipar lehet a nagy vesztese, mindeközben jövőre indul el az otthonteremtési program, melytől a piac élénkülését várják a szakértők. A kérdés már csak az, hogy melyik hatás fog dominálni.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint szeptemberében az építőipari termelés volumene munkanaptényezővel kiigazítva is 12,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 2,0 százalékkal kisebb volt. Az év első kilenc hónapjában a termelés 10,6 százalékkal elmaradt a 2010. azonos időszakitól.

Utolsókat rúghat az építőiparba a plázastop

Piaci szereplők véleménye szerint jövőre sem várható az építőiparban változás, melynek oka a 2012 január 1-től életbe lépő plázastop. Mint ismeretes, 2012. január 1-jétől 2014. december 31-ig építési tilalmat rendelt el a Kormány a 300 négyzetmétert meghaladó kereskedelmi ingatlanokra. A tilalom alól felmentést csak a vidékfejlesztésért, a környezetvédelemért és a kereskedelemért felelős miniszterek által létrehozott bizottság javaslata alapján a nemzetgazdasági miniszter adhat. A plázastop legnagyobb vesztese várhatóan az építőipar lesz, amely már hosszú ideje nem képes növekedést produkálni.

A plázastop mellett a kormány úgy véli, hogy a gazdasági növekedés beindításhoz elengedhetetlen feltétel az építőipar fellendülése, ennek elérése céljából a kormány az otthonteremtési program beindítását alkalmazza. Ennek keretein belül a kormány feltámasztja a szocpol intézményét és megújítja az államilag kamattámogatott lakáshiteleket. Ingatlanpiaci elemzők szerint az intézkedések hatására jövőre élénkülhet az ingatlanpiaci kereslet. A kérdés már csak az, hogy a szocpol, vagy a plázastop hatása fogja dominálni az építőipari növekedést/csökkenést.


Építőipari termelés volumen változása (előző év azonos időszaka=100)
Forrás: KSH/Privátbankár

A termelés szeptemberi, 12,0 százalékos mérséklődésen belül a két építményfőcsoport termelése eltérően alakult. Nagyarányú, 23,0 százalékos visszaesést figyeltünk meg az épületek építésében, ezzel szemben az egyéb építmények építése 1,4 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony bázisnál. A kismértékű emelkedéshez útépítési és vasút-korszerűsítési munkák is hozzájárultak. Szezonálisan kiigazított indexek alapján szeptemberben az épületek építésének volumene 7,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 1,2 százalékkal magasabb volt az augusztusinál. Az év első kilenc hónapjában az épületek építésének teljesítménye 12,1 százalékkal, az egyéb építményeké 8,9 százalékkal csökkent 2010 azonos időszakához képest.


Szeptemberben az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – mintegy ötödével esett vissza az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az egyéb építmények ágazat termelése 10,8 százalékkal meghaladta a 2010. szeptemberi alacsony szintet, a speciális szaképítés ágazaté – amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják – 19,7 százalékkal maradt el a 2010. azonos időszakitól.

A 2011 szeptemberében kötött új szerződések volumene az egy évvel ezelőttihez képest 12,0 százalékkal, ezen belül az épületek építésére kötötteké 14,4 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene 9,8 százalékkal mérséklődött a 2010. szeptemberihez viszonyítva. Az év első kilenc hónapjában az építőipari vállalkozások 22,4 százalékkal alacsonyabb volumenű új szerződést kötöttek, mint az előző év azonos időszakában.

Csökkenő szerződésállomány sem túl biztató

Az építőipari vállalkozások 2011. szeptember végi szerződésállományának volumene a 2010. szeptemberihez képest 39,1 százalékkal, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 41,3 százalékkal, az egyéb építményeké 37,8 százalékkal esett vissza.

Az építőipar termelői árai 2011 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,8 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban az emelkedés (0,7%) nem jelentős, az egyéb építmények építése ágazatban az árak 2,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban átlaghoz közeli (1,9%) növekedés mutatkozott. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,8 és 2,7 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,2 százalékkal voltak magasabbak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG