3p
A főpolgármester szerint Budapestnek mintegy egymilliárd forintos működési többlete van.

Megbénulhat a közlekedés

Március 15-től a szmogriadó riasztási fokozata esetén az autók harmadát kitilthatják a fővárosból. Az agglomerációval együtt az új rendelet akár 300 ezer autót is érinthet, Budapesten pedig 180 ezret.

A fővárosnak bőven kijön a költségvetéséből

Tarlós István kijelentette, a fővárosnak nincs működési hiánya, sőt, mintegy egymilliárd forintos működési többlete van. A költségvetési összbevétel 228 milliárd forint, az összkiadás 313 milliárd, ami mínusz 85 milliárdot jelent, viszont ez valóságosan nem áll fenn - mondta főpolgármester.

Magyarázatként: az összegből 70 milliárd úgynevezett forrásmaradvány formájában rendelkezésre áll. A forrásmaradvány a pénzkészletek, a betétek, illetve az értékpapírok múlt év végi záró állományából származik. A még hiányzó 15 milliárd forint pedig az önkormányzati infrastrukturális fejlesztési program hiteléből áll rendelkezésre.

Az agglomerációs közlekedésről

Tarlós István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a tavaly kapott 24 milliárd forintos állami forrást csak és kizárólag kötelező feladatellátásra, azaz a helyi közlekedés finanszírozására lehetett fordítani, vagyis fogalmilag kizárt, hogy az agglomerációs közlekedésre egy fillért is kaptak volna az államtól.

Az útfelújításokról szólva Tarlós István elmondta: 15 kerületet érint majd és több mint 10 milliárd forintot fordítanak ilyen feladatokra.

A BÖSZ is fizetésemelést akar

A főpolgármester beszélt a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) kéréséről. A BÖSZ kéri a kormánytól, hogy az állami tisztviselői kar az önkormányzati szektorban dolgozó köztisztviselőket, közalkalmazottakat is magába foglalja. Az önkormányzati szférában dolgozók bére ma csak a 77 százalékát éri el a 2008-as bérszínvonalnak, ezért elengedhetetlennek gondolják 2016 július elsejétől az emelést.

Ne féljünk az Olimpiától

Ha lesz 2024-ben olimpia Budapesten, azzal a főváros csak nyerhet. Budapestnek meg kell kapnia azt, ami az olimpiához kell, különben lebőg - fogalmazott a főpolgármester.

A 3-as metróról

A főpolgármester emellett beszélt a 3-as metró felújításáról is. A felújítás három szakaszból áll majd. Az első körben a Lehel tértől északra kezdik meg a munkálatokat, majd a Nagyvárad tértől délre folytatják, végül pedig a vonal középső részét alakítják majd át.

Több állomáson épül a mozgáskorlátozottak által is használható mozgólépcső, 13 megállóban pedig lift, de csak ott, ahol ez műszakilag megoldható. Ugyanis a Dózsa György úton, az Arany János utcánál, a Ferenciek terén, a Kálvin téren, a Klinikáknál, az Ecseri úton és a Pöttyös utcánál nem tudják kivitelezni műszaki okok miatt a liftek kiépítését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG