6p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szépen emelkedtek a lakásárak és lakáskiadással is jól lehetett keresni, persze ez bérlői oldalon nem volt éppen jó hír. Budapest volt az élenjáró az áremelkedésben, de a vidéki városok esetében is nőttek az ingatlanárak. Továbbra is emelkedésre lehet számítani, bár van, ahol már elértük a plafont.

Az Otthon Centrum becslése alapján 2015-ben 130-135ezer lakáspiaci adás-vétel történt Magyarországon, idén ennél többre számítanak; 155 ezerre - közölték a Privátbankárral legfrissebb elemzésük eredményeit.

Az előzetes adatok alapján tavaly a használt lakások fajlagos átlagára 11,6, az új építésűeké 6,7 százalékkal nőtt 2014-hez képest, 2016 első negyedévében pedig tovább nőttek az árak. Tavaly 7612 lakás épült, idén ennél jóval több átadásra számít az OC; az építési engedélyek száma, valamint az engedélyezési eljárás könnyítése nyomán, országos szinten akár 10-12 ezer lakás is épülhet. A bérleti díjak is szárnyalnak, a városokban átlagosan 1.200-3.200 Ft/m2/hó összeget lehet elkérni idén, a legtöbbet Pest belvárosában, a II. kerületben, illetve Győrben.

Forrás: Otthoncentrum

A tavalyi 130-135 ezer adás-vétel után idén közel 155 ezer lakáspiaci tranzakcióra számít, amelyek elsősorban a fővárosban és a fővárosi agglomerációban, Nyugat-Magyarországon, a Balaton menti településeken és a nagyobb vidéki városi körzetekben valósulhatnak meg. A kormányzati intézkedések hatására mind az egyéni mind pedig a professzionális építők aktivitása nyomán az új építésű lakástranzakciók aránya egyes területeken a tranzakciószám 3-4 százalékát is elérheti.

Budapest az élen

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint a 2016. január-április időszakban az adásvételek közel fele a fővárosban történt. Itt átlagosan 10-25 millió forint közötti értéksávban vettek/adtak el lakóingatlanokat, a lakások döntően 30-70 négyzetméter alapterületűek voltak.

Pest megyében az adásvételek közel 20 százaléka történt az idei év első négy hónap eladásai alapján — az eladások egy jelentős része 10-20 millió forint között alakult —, a fővároson és Pest megyén kívüli területeken pedig a tranzakciók bő harmada. Ez utóbbiak értéke meghatározó számban a 4-20 millió forint értékhatár közé esett.

Az átlagárak tekintetében az látható, hogy 2015-ben a fővárosban a használt társasházi lakások fajlagos átlagárai a legtöbb kerületben 10-20 százalékkal emelkedtek egy évvel korábbi adatokhoz képest, míg az új építésű társasházi lakások esetében 20 százaléknál nagyobb árnövekedést is tapasztalhattunk néhány kerületben. A használt családi házak, valamint panellakások piacára mérsékeltebb 5-15 százalékos árnövekedés volt jellemző.

Az Otthon Centrum értékesítési tapasztalatai alapján az idei év első negyedévében a fővárosban, tovább nőttek a lakásárak. Használt társasházi lakásoknál az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva az árnövekedés mértéke megközelítette a 30 százalékot, egyes belvárosi kerületekben pedig meghaladta azt. Új társasházi, valamint panellakásoknál 25 százalékos növekedés tapasztalható, míg a családi házaknál 15 százalék alatt maradt a fajlagos árak átlagos emelkedése.

Drágul a vidék is

A vidéki városokban ennél mérsékeltebb árnövekedés volt 2015-ben a vidéki városok többségében 10- 2 százalékkal emelkedtek a használt társasházi lakások fajlagos átlagárai. Az új építésű társasházi lakások esetében ezt meghaladó mértékű áremelkedést is megfigyelhettünk a kedvező fekvésű, nagyobb városokban, így Győrben, Szegeden, Székesfehérváron, Sopronban. A legdrágább Sopron és Győr, ahol 250 ezer Ft/m2 körül volt az átlagos lakás négyzetméter ár, míg Salgótarjánban 100 ezer Ft/m2alatti ingatlanárakat regisztrált a KSH. Voltak városok, így például Zalaegerszeg vagy Eger, ahol 10-20 százalékkal is csökkent az új társasházi lakások átlagos négyzetméter ára. Vidéken a családi házak és panellakások esetében mérsékelt, 5 százalékos árnövekedés volt jellemző a tavalyi évben.

Az idei év első negyedévében a vidéki városokban is tovább nőttek az lakásárak. A használt lakások (családi házak, társasházak és panellakások) esetében egyaránt 5-15 százalékkal a legtöbb városban, ám helyenként, például Debrecenben 20 százalékot meghaladó mértékű átlagos négyzetméter-ár növekedés is érzékelhető volt. Az új társasházi lakásoknál néhány városban, így például Szegeden vagy Sopronban, az árnövekedés mértéke meghaladta a 15 százalékot, azonban a legtöbb városban 5% alatt maradt.

Megéri bérbe adni?

Tavaly 7612 lakást adtak át, ebből 1929-et Budapesten. Bizakodásra ad okot a kiadott építési engedélyek számának növekedése; tavaly 12515 új lakásépítési engedélyt adtak ki, amely 30 százalékkal haladta meg a megelőző évit. Az első negyedéves statisztika ugyan még nem tükrözött igazi áttörést a tavalyi év hasonló időszakához képest, azonban a vállalkozások által épített lakások aránya országosan is és a fővárosban is jóval meghaladta a korábbi évekét.

Forrás: Otthoncentrum

A tavalyi jelentős lakásbérleti díj emelkedést követően az Otthon Centrum úgy véli; a legdrágább bérleti díjszinttel rendelkező területeken megállt a növekedés 2016 első negyedévében, ugyanakkor az alacsonyabb bérleti díjszinttel rendelkező fővárosi kerületek és vidéki városok albérlet árai az előző év azonos időszakához képest jelentős, 40-80 százalékos növekedést mutattak. A bérleti díjak növekedése nem követte a befektetésre alkalmas, jól kiadható belvárosi elhelyezkedésű társasházi lakások áremelkedését, így némi hozamcsökkenés volt tapasztalható a bérleti hozamokban, a tavaly elérhető 7 százalék feletti hozamszinttel szemben idén 3,5-6,5 százalék körüli a számított lakás-befektetési hozam.

Elérhető lakásbérleti hozam 2016. első negyedévében

Fajlagos vételár (Ft/m2)

Alapterület (M2)

fajlagos bérleti díj (ft/m2/hó)

Számított hozam

250 000

35

1 300

6,5%

365 000

45

1 900

6,0%

650 000

40

2 900

5,5%

2016 első negyedévében a bérbe adott társasházi lakások fajlagos bérleti díja Magyarország városaiban 1.200-3.200 Ft/m2/hó között alakult. A legmagasabb bérleti díjak a fővárosban a pesti belvárosi kerületeket és Budán a II. kerületet jellemezték. A vidéki nagyvárosok közül Győrben a legdrágábbak az albérletek.

Ami a lakásbefektetést illeti; az egyik leggyakoribb befektetési stratégia a kiadási célú ingatlanvásárlás. A frekventált területeken, egyetemek, főiskolák közelében, jelentős új munkaerő kereslettel rendelkező városokban biztos bevételre lehet számítani az ingatlankiadásból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Közel felére esett vissza a lakásépítési kedv a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 13:18
Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Kádár-kocka küzd a luxusnyaralóval a Tisza-tónál
Mester Nándor | 2024. április 17. 18:47
Idén várhatóan tovább növekszik a Tisza-tó népszerűsége. Az ok igen prózai: még mindig jóval olcsóbb, mint a Balaton vagy a Velencei-tó környéke, egy-két ottani kistelepülésen használható a Falusi CSOK és ha nyaralót keres valaki, akkor javuló és bővülő szabadidős és kiskereskedelmi szolgáltatásokra számíthat. Az ingatlankínálat egyre színesebb, már a luxus is megjelent – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mi az a hatalmas, ami a Duna Plaza mögött épül?
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:49
A Futureal Csoport kezd egy óriásberuházást. 
Ingatlan Nagy biznisz a magánkollégium és a közösségi társasház, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 13:55
Más régiós országokban érdemesebb kiadásra lakóingatlant építeni, mint Magyarországon. Leginkább az adózás miatt.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál lassan beérik az árak a pesti agglomeráció átlagát
Mester Nándor | 2024. április 10. 19:10
Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 
Ingatlan Nagy dobás a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 14:01
Szinte egy teljes épületet kibérelt a Wizz Air a pesti Dunaparton.
Ingatlan Digitális? Nem, figitális - új fogalom született
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 18:11
Mutatjuk, mit is jelent.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Audi miatt is már egymilliós négyzetméterárak vannak Győrben 
Mester Nándor | 2024. április 3. 18:31
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az elmúlt másfél-két évben, ez vélhetően átmeneti, ugyanis a városba és környékére folyamatosan érkező új munkaerő fenntartja a keresletet és az új lakástámogatási feltételek miatt kicsit növekedhet a belső lakásmobilitás. Nagy kérdés, hogy további külső körzetekben is megjelennek-e lakóparkok és hogy a belvárosban folytatódik-e a nagyon régi épületek lakáscélú felújítása.
Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG