3p
Fontos lenne, ha az uniós kiírások minél hamarabb megjelennének, illetve beindulnának a tervezett állami beruházások.

A Központi Statisztikai Hivatal ma publikált adatai szerint az építőipar termelése 5,1 százalékkal nőtt februárban az egy évvel korábbihoz képest. Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a február végi szerződésállomány 26,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az előző uniós támogatási ciklus munkái kifutóban vannak, az újak még nem indultak be, magánmegrendelések pedig alig vannak - mondta Tolnay Tibor, hozzátette, hogy az ágazatnak fontos lenne, és pozitívan mozdítaná el az adatokat, ha az uniós kiírások minél hamarabb megjelennének, illetve ha beindulnának a tervezett állami beruházások.

Nem meglepő a visszaesés

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőbeni teljesítményt meghatározó szerződésállomány visszafogott növekedést jelez. Kitért arra is, hogy a februári növekedés elmarad a januárban elért 8 százalékos bővüléstől, és az elmúlt 12 hónapban ennél csak tavaly decemberben volt gyengébb az ágazat teljesítménye.

Németh Dávid szerint a tempóvesztésre számítani lehetett a januári adatok alapján, mivel a szerződésállomány abban a hónapban is csökkenést mutatott.

A friss adatok szintén arra utalnak, hogy a tavaly hónapokig kétszámjegyű bővülést elérő szektorban folytatódhat a lassulás. A februárban megkötött új szerződések volumene ugyanis csaknem 41 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a szerződésállomány pedig közel 27 százalékkal csökkent éves összevetésben - hangsúlyozta.

Bezavar az M4-es leállítása is

Az elemző úgy véli, összességében az látszik, hogy kevesebb költségvetési forrás jut az építkezésekre, ráadásul a szektor teljesítményére hatással lehet az M4-es kivitelezésének leállítása. Emellett a korábbi uniós költségvetési ciklus forrásainak a lehívása is a végéhez közeledik, ami az év második felében tovább ronthatja az építőipar teljesítményét.

Németh Dávid szerint a lassulásra utaló kilátások miatt nem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank azt tervezi, hogy a lakásépítésekre is kiterjeszti növekedési hitelprogramját. Ha ez valóban megvalósul, a szektorba áramló források nyomán elinduló fejlesztések megállíthatják a lassulást - közölte az elemző.    Németh Dávid a jelenlegi kilátások alapján 5 százalék körüli bővülést vár 2015-ben az ágazatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Uniós pályázatok Perényi ment, Ágostházy jött: egy kézbe került az uniós pénzek elköltésének felügyelete
Privátbankár.hu | 2021. április 7. 06:49
Perényi Sigismund Petert felmentette Orbán Viktor -  az államtitkárság után a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottságának vezetését is átvette tőle  Ágostházy Szabolcs.
Uniós pályázatok Öt újabb cég kapott ma 1,2 milliárd forint innovációs támogatást
Privátbankár.hu | 2020. október 30. 14:51
A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – erről beszélt Varga Mihály a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán, amelyen öt cég kapott mintegy 1,2 milliárd forintnyi támogatást. A 128 milliárd keretösszegű, a vállalatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét támogató pályázaton eddig 359 nyertes projekt született, és közel 90 milliárd forinttal segítették a hazai vállalkozások innovációit – tette hozzá a pénzügyminiszter. Az átlagos támogatási összeg tehát mintegy 250 millió forint volt.
Uniós pályázatok Újfajta csapatépítő verseny indul vállalatvezetőknek
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 2. 11:08
A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján.
Uniós pályázatok Nem hagy babérokat másoknak Mészáros Lőrinc a vasútépítésben
Privátbankár.hu | 2020. június 29. 17:03
Mészáros Lőrinc építőipari cége ugyanis kivásárolta azt a budaörsi vállalkozást, amely mellette 40 százalékban alapító volt az R-Kord Network Kft.-ben.
Uniós pályázatok Újabb roham az utolsó uniós támogatásokért - akár nyolcszor annyian is lecsapnának, mint amennyi pénz van
Privátbankár.hu | 2019. július 13. 14:05
A pénteki napon indult a pályázat az utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrás 2019-ben.
Uniós pályázatok Tállai városa is kapott uniós pénzt energetikai korszerűsítésre
Privátbankár.hu | 2019. július 9. 07:49
Mezőkövesd az egyike annak az öt borsodi településnek, mely részesül az összesen 300 millió forintos EU-s forrásból.
Uniós pályázatok Még mindig ömlik hozzánk Brüsszel pénze, pedig szinte mindent elköltöttünk
Privátbankár.hu | 2019. június 11. 15:12
Szinte minden operatív program forrásait 100 százalék feletti mértékben kötötték már le, de még idén is odaítéltek 71 milliárd forintot. Hiába fogy ki a keret, még így is akadhat némi elkölthető pénz - ez akkor lehetséges, ha a forint gyenge lesz, ha a kormány engedi a túlvállalást saját szakállára, vagy ha sok korábban nyertes pályázat dől be, és újra kiosztják az ő keretüket is.
Uniós pályázatok Indul az egyeztetés - hamarosan lehet pályázni a napelemekre
Privátbankár.hu | 2019. március 21. 10:36
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Uniós pályázatok Kiosztottak több milliárdnyi EU-s pénzt - megvan, mire
Privátbankár.hu | 2018. július 26. 08:08
Megszórták a vállalkozásokat uniós pénzekkel.
Uniós pályázatok Pofátlanul lopták el az uniós pénzeket - hogyan csinálták?
Privátbankár.hu | 2018. július 24. 09:51
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és hamis okirat felhasználása miatt emeltek vádat Zalában három cég ügyvezetője ellen, mert az egervári várkastély felújításánál több tízmillió forintról hamis számlákat állítottak ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG