5p
Kevesebben készülnek már lakást venni vagy építkezni és még a felújításoknál is inkább kivár a lakosság - a GKI friss felmérése szerint az ingatlanpiaci kilátások továbbra is derűlátóak, de már túl vannak a csúcson. A lakásárak még emelkednek, de már egyre többen gondolják úgy, hogy közeleg az őrület vége, és jön a stagnálás.

A GKI fővárosi és országos ingatlanpiaci index értéke is enyhén, 1 ponttal csökkent júliusban az előző negyedévi felméréshez képest. A tavalyi eredményeknél viszont 2-2 ponttal magasabban állnak a mutatók. Az ingatlanpiaci kilátások kissé túl vannak a csúcson, de még mindig alapvetően derűlátást tükröznek a gazdaságkutató szerint.

A fővárosi és a magyarországi ingatlanpiaci index egy számba sűríti az egyes részpiacok (a lakás-, az iroda-, az üzlethelyiség- és a raktárpiac) következő egy évben várható helyzetére vonatkozó várakozásokat, s ezzel összefoglaló képet ad az ingatlanpiaci kilátásokról.

Lakáspiac: a vidéki lendület megtört

A lakáspiaci index az ingatlanos cégek illetve a lakosság várakozásait sűríti egyetlen számba. Míg a budapesti index csaknem 3 ponttal emelkedett, az ország egészére vonatkozó mutató bő 1 ponttal csökkent. Az egy évvel ezelőttinél a budapesti index 3, az országos 7 ponttal került lejjebb. Az országos index 7 negyedéves mélypontra jutott.

A válaszadó ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások a fővárosi agglomerációban és a nyugati régióban javultak, a keletiben viszont romlottak. Budapesten csaknem minden lokáció esetében javultak a várakozások. Keleten csak a panellakások esetében nem történt romlás, nyugaton csak a családi házaknál volt pozitív elmozdulás.

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások – január és április után – júliusban is romlottak valamelyest. Az előző negyedévhez képest mind a biztos (tehát, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót), mind a valószínű szándékú körben is csökkenés következett be. Ezek a várakozások 7 negyedéves mélypontjukra estek vissza.

A lakásfelújításra és korszerűsítésre készülők száma is csökkent valamelyest - a GKI szerint kivárnak a tulajdonosok.

Még mindig emelkednek az árak - de megtört a lendület

A használt lakások várható áremelkedési ütemét illető várakozások Budapesten nem sokat csökkentek az egy negyedévvel ezelőttihez képest. Idén áprilisban a válaszadók 47%-a számított tovább emelkedő árakra, most 38%-uk. A stagnáló árakra számítók aránya ugyanekkor 50-ről 59%-ra emelkedett. A főváros egészét jellemző, a következő egy évre várt átlagos árnövekedés most is a 2-3% közötti sávban helyezkedik el. A keleti és nyugati régióban a várható áremelkedés üteme gyakorlatilag nem változott (most is mindkettő 2% körüli).

A lakásáraknak a következő 12 hónapban várható változása, 2017. július
százalékban a jelenlegi árakhoz képest - zárójelben az előző - 2017. áprilisi - felmérés adatai
Nem panel társasházi lakások 3 (3,6)
Budai zöldövezet 3 (5)
Egyéb Buda 3 (5)
Pesti belváros 4 (5)
Pesti zöldövezet 3 (2)
Egyéb Pest 2 (1)
Panellakások - Észak-Pest 2 (1)
Panellakások – Dél-Pest 1,5 (1)
Panellakások – Buda 2,5 (2)
Családi házak – Pest 3 (1,5)
Családi házak – Buda 1,5 (3)
Budapest összesen 2,5 (2,9)

Építési telkek: dinamikus áremelkedés

A GKI telekpiaci indexeinek értéke a jelen felmérés során a fővárosra vonatkozóan 4, az ország egészét illetően 7 ponttal mérséklődött az előző felméréshez képest. Az építési telkek ára várhatóan 6-7%-kal emelkedik a következő egy esztendőben.

Irodapiac: a jókedv fennmaradt

2017 júliusában a GKI irodapiaci indexeinek értéke a fővárosra vonatkozóan hibahatáron belül (azaz kevesebb, mint 1 ponttal), az ország egészére vonatkozó mutató bő 1 ponttal emelkedett az egy negyedévvel ezelőttihez képest. Éves összevetésben a budapesti jelzőszám 4, az országos 2 ponttal nőtt. Az irodapiacon tehát fennmaradt, sőt icipicit emelkedett a derűlátás. Budapesten és környékén a bérleti díjak 6% körüli emelkedésére lehet számítani a következő egy évben, míg vidéken nem várható díjemelkedés.

Üzlethelyiség-piac: business as usual

A jelen felmérés során az üzlethelyiség-piaci indexek értéke a fővárosi agglomerációra vonatkozóan lényegében nem változott, míg az ország egészét jellemző mutató 1 ponttal csökkent. Az egy évvel ezelőtti szintet az előbbi jelzőszám 5, az utóbbi 8 ponttal haladja meg. A bérleti díjak Budapesten várhatóan 4%-kal nőhetnek, vidéken inkább stagnálásra lehet számítani.

Logisztikai ingatlanpiac: negatív korrekció

A GKI raktárpiaci indexei az előző felmérés során tízéves csúcsra jutottak, a mostani eredmények negatív korrekcióra utalnak: a budapesti 7, az ország egészére vonatkozó csaknem 2 ponttal csökkent áprilishoz képest. Éves összevetésben az előbbi 1, az utóbbi 7 pontos növekedést jelez. A bérleti díjak a következő egy évben várhatóan 3-4%-kal emelkedhetnek.

Az ingatlanok eladási árának következő 12 hónapban várható változása, 2017. július
százalékban a jelenlegi árakhoz képest – zárójelben az előző - 2017. áprilisi - felmérés adatai
Budapest Kelet-Magyarország Nyugat-Magyarország Országos átlag
Használt lakás 2,5 (2,9) 2,3 (2,2) 2 (2) 2,3 (2,4)
Új lakás 6 (6) 4 (7) 6 (5) 5 (6)
Iroda 3 (4,5) 2 (3) 1 (3) 2 (3,5)
Üzlethelyiség 4 (5) 1 (1) 1,5 (3) 2,2 (3)
Raktár 3 (2) 4 (3) 4 (3) 3,7 (2,7)
Építési telek 7 (4) 6 (8) 6 (3) 6,3 (5)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG