3p
Bevétel és bérezés tekintetében is óriási a különbség az egyes láncok között.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Az elmúlt két évtizedben alaposan megváltoztak a vásárlási szokások: ma már sokkal inkább a szélesebb kínálatú, kisebb alapterületű diszkontáruházakat részesítjük előnyben, mint az óriási hipermarketeket. A napi.hu cikke szerint azonban árbevétel és bérezés szempontjából sem egyeztethető össze a két szegmens – az egyes üzletekre vetítve a kisebb diszkontáruházak bizony messze lemaradnak a hipermarketek mögött, és még mindig küzdeniük kell a versenyképességért.

Még mindig a multikat szeretjük?

Nem meglepő módon nem magyar tulajdonú boltlánc teljesít a legjobban az árbevételeket tekintve, ráadásul az egy üzletre vetített árbevétel szempontjából két hipermarket áll a lista elején. Az első helyre az Auchan került, üzletenként átlagosan 341 millió forintot keresnek hetente. A második helyen a Tesco szerepel, boltonként 69 milliós bevétellel, a harmadik helyre pedig a 160 üzlettel rendelkező Lidl sorolhat be, heti 42 milliós árbevétellel. A nagy rivális Aldi (akiknél épp örökösödési vita miatt kérdéses, hogy hogyan fejlesztenek tovább a jövőben) a negyedik helyre csúszott, itt hetente 24 millió forintot költenek el a magyarok.

Ahogy arról már korábban írtunk, a bolti dolgozók bérezésében is óriási különbségek vannak az egyes láncoknál. A személyi jellegű kiadások azonban – még az egyre növekvő munkaerőhiány ellenére is – továbbra is rendkívül kis hányadát teszik ki az áruházláncok teljes kiadásainak. A nagy hálózatok leányvállalatai azonban még mindig jóval kevesebb tőkét fordítanak a dolgozók bérezésére, mint amennyit az anyavállalat nemzetszintű átlaga tükröz. A Tesco például globális árbevételének 14 százalékát fordítja munkaerő-költségekre, az Auchan 11-et, a Penny és a Lidl pedig csupán 5 százalékot költ ugyanerre.

Mi a helyzet a magyarokkal?

A régóta franchise-rendszerben működő magyar boltláncoknál kicsit más a helyzet, létszám szerint ugyanis ők lényegesen több, akár több ezer pár főt (1-3) foglalkoztató üzletet működtetnek. A három magyar lánc közül a CBA áll az élen, üzletenként heti 4,3 millió forintos árbevétellel, őket a Reál (3,2 millió) majd a Coop követi, utóbbiban hetente 2 millió forintért rendezünk bevásárlást.

Érdekes módon a keményen terjeszkedő diszkontok ellen (és a hazai láncok védelméért) bevezetett plázastop ellentétes hatást váltott ki: 2013 és 2015 között majdnem félezer hazai áruház morzsolódott le. Ez különösen a CBA-nál volt jelentős, nekik 200 boltot kellett bezárniuk ebben az időszakban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG