5p
Jövőre folytatódhatnak a pozitív tendenciák a hazai lakáspiacon. Az idei 30 százalékos növekedés után jövőre könnyen elérheti a 180 ezres adásvételi számot is a piac. Jövőre még inkább előtérbe kerülhetnek a saját célú vásárlások, a befektetők okozta keresleti nyomás valamelyest enyhülhet. Az év végére tartogatott szabályozói változások jelentősen felbolygatja az újépítésű lakások piacát.

Idén igazolódott, hogy a 2014-ben tapasztalt fellendülés nem csak rövid fellángolás volt a lakáspiacon, hanem egy stabil, több éves növekedési ciklus kezdete - derül ki az Otthon Centrum elemzéséből. Vagyis az adásvételek száma idén már elérheti a 2008-as év szintjét, 2016-ban pedig már jócskán meghaladva azt, a 180 ezer tranzakciót is átlépheti.

Használt lakóingatlanok átlagos négyzetméter árai település típusonként (ezer forintban)

 

"A lakáspiac egyensúlyi szintje, egy egészséges gazdasági és finanszírozási környezetet feltételezve 170-180 ezer tranzakció körül alakul. A következő években ezt a szintet nagy valószínűséggel meg fogja haladni a lakáspiac, a jelenlegi dinamikát figyelembe véve, ami 3-4 éves stabil növekedést vetít előre. Az egyensúlyi szintet valószínűleg a növekedés csillapodásával csak jó pár év múlva, felülről közelítve fogja elérni" – mondja Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója.

Jó üzlet a lakás

Tavaly és idén is a befektetési vásárlások húzták piacot, a belső fővárosi kerületekben nem ritkán 50 százalék volt a befektetők aránya az összes vásárló közül, de vidéki nagyvárosokban is minimum 10 százalék volt a spekulatív célú vásárlások aránya. Jövőre nagyobb teret kaphatnak a saját célú vásárlások, hiszen a válság éveiben százezres nagyságrendben voltak elhalasztott vásárlások, amelyek megvalósulása az előttünk álló években várható. Ezt a növekedési bázist az olcsó lakáshitelek, az állami támogatások is erősíthetik, még akkor is, ha a befektetői hullám a következő évben alábbhagy.

A használtlakás árak országos szinten a mélypontot jelentő 2013 év végi szintről 15-20 százalékkal nőttek 2015 végére. A fővárosban az egy év alatt elért áremelkedés volt ekkora, 15-20 százalék, ami jól jelzi, hogy az egyes régiók, de még inkább az egyes településtípusok között jelentős eltérések láthatóak. Amíg a fővárosban az árszint már a 2007-es szinten áll, addig a községekben és kisebb városokban csak 5 százalék körüli a növekedés 2013 és 2015 között. A jövőben a fővárosi növekedési ütem csökkenhet, míg a kisebb településeken némileg emelkedhet az árak növekedési üteme, ezzel valamelyest zárva a településtípusok között kinyílt ollót.

Jönnek az új szabályok

A használtlakás szegmens organikus növekedése 2016-ban is folytatódik, de az idei év végén kihirdetett új ÁFA szabályoknak, illetve a támogatási rendszer tervezett változásának köszönhetően az újlakások piaci is berobbanhat jövőre. Az újlakások ÁFA kulcsának 5 százalékra történő csökkenése azt jelenti, hogy a jelenleginél jóval több lakóingatlan fejlesztés indulhat el, hiszen a beruházók megtérülési számításai a pozitív tartományba billenhetnek át. Mindez 2016-ban 5-8 százalékos árcsökkenést jelenthet az újlakások piacán, 2017-ben azonban ismét nőhetnek az árak. Az átadott lakások száma pedig megduplázódhat, az értékesítésre épített lakások száma a 8-9 ezret is elérheti, az újlakás eladások pedig a 10 ezres határt is átléphetik.

Bár a keresleti oldal már magára talált, az újlakások vásárlása esetén a CSOK keretein belül igényelhető támogatások összegét is jelentősen megemelné az új tervezet. Újlakás vásárlása esetén 10 milliós állami támogatást és 10 milliós kedvezményes hitelt a három vagy több gyereket nevelő szülők vagy családok vehetnek igénybe, ami óriási támogatást jelent. A CSOK támogatást egy és két gyerek esetén is lehet kérni, de akkor csak 600 ezer, illetve 2,6 millió forintot. Az új támogatási rendszerrel kapcsolatban nagyon sok a kérdés, nem ismertek az igénylés feltételei. Az újlakás piacnak akkor adhat jelentős lökést, ha a támogatási keret kellően nagy ahhoz, hogy sok ezer család újlakás vásárlását támogassa, és a támogatott vásárlások legalább 15-20 százalékát kitegyék a teljes újlakás tranzakciószámnak.

Az újlakás piac jelentős növekedés előtt áll, ami a használtlakás piacra is kihathat. Árcsökkenésre azonban nem kell ez utóbbiban számítani, hiszen ha több ezer újlakás is kerül a piacra jövőre, valamint talál gazdára, a teljes piaci adásvétel számnak így is csak töredékét fogja kitenni ez a mennyiség. Az ÁFA csökkenés inkább csak a növekedés ütemét mérsékelheti, a teljes használtlakás szegmensben érezhető árcsökkenésre nem kell számítani. A leginkább érintett szegmens az újszerű (5-10 éve épült) lakások lehetnek, innen szivároghat át a legtöbb vevő az újépítésű lakások piacára.

Fényes jövő

A lakáspiac fellendülése töretlen maradhat 2016-ban, de még az azt követő években is. A keresletbővülés jelentős tartalékokkal rendelkezik az elhalasztott vásárlások miatt. Az újlakás szegmens is magára talál, ami beindíthatja a költözési láncot, ahol a családok jobb minőségű lakásokba költöznek tovább, korábbi lakásukat is előrelépő vevőknek adva el. „A lakáspiacon önmagában is jelentős növekedési potenciál van. A lakáspiac egyik tradicionális motorja, a lakáshitelezés azonban még nem fut teljes gázon, a hitelből vásárlók aránya 20 százalék körüli, ami jócskán elmarad a válság előtti aránytól” – mondta el Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője.

A hitelezés bővülése tehát tovább erősítheti a lakáspiaci fellendülést. A jelenlegi kamatkörnyezetben a lakáspiaci, 6-8 százalékos éves hozamok továbbra is nagyon versenyképesek, így a befektetői érdeklődés is fennmaradhat, ha nem is az elmúlt két évben látott szinten, de továbbra is tényező maradhat. A tendenciákat tekintve minden abba az irányba mutat, hogy a lakáspiac a következő 3-4 évben ezen a stabil növekedési pályán tud maradni - véli az Otthon Centrum.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG