A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
Kiemelt híreink
-
Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
Humánkatasztrófához vezethet az Ajkai Timföldgyár bezárása, a térségben ugyanis családok tízezreinek a megélhetését veszélyezteti egy esetleges leállás - állítja a vegyipari szakszervezet elnöke azzal kapcsolatban, hogy a környezetvédelmi államtitkár kilátásba helyezte az üzem bezárását. Székely Tamás higgadtságra inti a döntéshozókat, akiket egyben emlékeztet: a 2010-es katasztrófa utáni üzemszünet éppen azok megélhetését veszélyeztette, akiknek mindenüket elvitte az iszap. Tovább
-
A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
Elsöprő többséggel jóváhagyta az Európai Parlament Bauer Edit (Magyar Koalíció Pártja) felvidéki képviselő jelentését a nemek közötti bérszakadékról. A jelentés arra kéri az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezzen olyan változtatásokat a vonatkozó európai uniós jogszabályon, amelyek a nők elleni diszkrimináció e formájának megszüntetését célozzák. Tovább
-
Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
Az elmúlt húsz évben sose volt ilyen magas a magyarok körében a migrációt tervezők aránya: mára minden ötödik magyar felnőtt tervezi, hogy rövid- vagy hosszú távon külföldön vállal munkát vagy véglegesen kivándorol, a fiatalok közül minden második. Mindez egy néhány éve tartó egyértelműen növekvő trend eredménye, 2010 óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy kivándorlást tervezők aránya. Tovább
További híreink
-
A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
Az adóelkerülés nálunk nemzeti sport, ami lehetetlenné teszi a versenyben való helytállást annak, aki tisztességesen játszik. A hazai korrupció teszi vonzóvá a vállalkozások számára, hogy a nemzetközi porondra menjenek – mondták sikeres magyar vállalkozók a New York Times-nak. Három magyar internetes vállalkozás világszerte összesen 110 millió felhasználót tudott szerezni – „nem az állam csecsén lógva”. Tovább
-
Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
Az APEH és a VP integrációjával létrejött Nemzeti Adó- és Vámhivatal új, egységes egyenruházati arculatának kialakítása jelenleg is folyamatban van. AZ új láthatósági mellényeket fokozatosan egyre több NAV szervnél lesznek majd láthatóak, a régi egyenruhákat 2013 végéig kell lecserélni. Tovább
-
Németországban bezzeg növekednek a magyar építőcégek
Amilyen arányban esik az építési vállalkozások magyarországi forgalma, olyan arányban nő németországi bevételük, ráadásul a munkájuk ellenértékét is megkapják - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) reprezentatív felmérésnek eredményét az MTI-vel. Tovább
-
Gerhard Schroeder a Budapest Airport új elnöke
Gerhard Schroedert, a HOCTIEF AirPort ügyvezető igazgatóját választották a Budapest Airport igazgatósága új elnökének a testület mai budapesti ülésén. Tovább
-
A Richter szerint a biotechnológia kitörési pont lehet
A biotechnológia a Richter számra kitörési pont lehet a következő években - mondta Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója kedden az Országgyűlés innovációs és fejlesztési eseti bizottságában. A cégvezető továbblépési lehetőséget lát a kínai és az indiai piacon is, illetve Latin-Amerikában. Tovább
-
Pál László a MÁV vezérigazgató-helyettese, Ungvári Csaba a MÁV-Start élén
A MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettesi posztjára május 21-től Pál Lászlót nevezték ki, a MÁV-Start élére pedig Ungvári Csabát helyezték. Tovább
-
Több tízmillió forintot is spórolhat egy-egy cég a távmunkával?
Egy 250 munkavállalót foglalkoztató közepes vállalkozás akár több tízmillió forintot is megtakaríthat évente, ha minden alkalmazottját távmunka keretében foglalkoztatja - mondta az MTI-nek Taivainen Krisztián, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) osztályvezetője. Tovább
-
Szakmai versenyen keresik az ország legjobb bérszámfejtőjét
Országos szakmai verseny keretében keresik Magyarország legjobb bérszámfejtőjét. A Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a PENTA UNIÓ Oktatási Centrum és a Soft Consulting Hungary Zrt. által meghirdetett Az Év bérszámfejtője verseny célja elismerni a bérszámfejtők munkáját. Tovább
-
Volt munkahelyéről igazolt vezetőket az új MÁV-főnök
Bár még csak megbízással vezeti a MÁV-ot, Dávid Ilona máris lecserélte a két legfontosabb vasúti vezetőt - írta keddi számában a Magyar Nemzet. Tovább
-
Idén 75 millió fiatalnak nem jut majd állás
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) felmérése szerint a fiatalok munkanélküliségi rátája világszerte kiugróan magas marad az idén is, legalább 2016-ig nem várható csökkenés. Idén a fiatalok munkanélküliségi rátája 12,7 százalék lesz, amely megegyezik a válság 2009-es csúcsában tapasztalat értékkel. Összességében 2012-ben 75 millió fiatal lesz munkanélküli. Tovább
Állásajánlat
Jó kapcsolatteremtő vagy?
Nyitottnak érzed magad egy új lehetőség iránt?
Érdekel az online média világa?
Magyarország legnagyobb független gazdasági-pénzügyi hírportálja
professzionális online hirdetésszervező
munkatársat keres.
Még több Privátbankár
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- KSH: Foglalkoztatottság
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- AB
- dev
- inflációs jelentés
- tőkealap
- KSH: Áprilisi ipari termelői árak




