2p
Ki tudja, hány remekmű nem született meg azért, mert a művész utcát takarított vagy hamburgert csomagolt alkotás helyett? Az internet és a közösség most lehetővé teszi, hogy az igazán tehetséges emberek abból éljenek meg, amihez a legjobban értenek.

Alexis Ohanian, a reddit társalapítója szerint van lehetőség arra, hogy otthagyjuk a munkánkat, és inkább valami olyasmivel keressünk egy rakás pénzt, amit imádunk csinálni - írja a BBC összeállítása.

Smooth McGroove régi videójátékok dallamait énekli fel, és ezzel igen jól keres - keress csak rá a Mario 64, a Minecraft és Sonic the Hedgehog dallamaihoz írt műveire.  Rajongótábora jobbára olyan középkorú gamerekből áll, akik egy kis nosztalgiára vágynak és hajlandók pénzt áldozni arra, hogy hallhassák az énekes új műveit. A Patreon weboldalon kb. 800 ember dobja össze a 2600 dolláros klipenkénti díjat. Jelenleg heti egy videót készít, ezzel pedig bőven megkeresi korábbi zenetanári fizetését.

Legyél te is Medici!

A BBC összeállítása Ohaniant idézi, aki szerint ez remek példa egy új jelenségre: egy művész az internet népétől  kapja meg azt az anyagi támogatást, amivel kibontakoztathatja kreativitását. Közösségi mecenatúrának  nevezi a jelenséget, ami szerinte egy ugyanolyan kulturális robbanást idézhet elő, mint amit a Medici család bőkezű művészetpártolása tett lehetővé a 16. században. A reneszánsz korban azonban a világnak csak egy kis részén, csak a leggazdagabbak számára vált lehetővé a feltörekvő művészek támogatása. A közösségi mecenatúra ezeket a földrajzi és anyagi korlátokat viszont nem ismeri.

Kulimunka helyett csináld, amihez igazán értesz!

Az új lehetőségnek köszönhetően a művész kizárólag az alkotásra koncentrálhat, és nem kell a nap nagy részét például éttermi mosogatással töltenie. A modell persze működött már korábban is: a BBC Harper Lee példáját említi, aki reptéri pultosként vesztegette idejét, mire két ismerőse egy évnyi fizetését kínálta fel neki, hogy írja meg élete művét. Kapott a lehetőségen, és megírta a „Ne bántsátok a feketerigót” című könyvet, ami sokak szerint az amerikai irodalom egyik legnagyszerűbb műve, és nagy valószínűséggel sosem született volna meg a gazdag mecénás nélkül.

A "crowd patronage"-nek köszönhetően pedig a jövőben még több remekmű születhet meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG