Hirdetés
Hirdetés

Bebiztosítva a fesztiválokon is

2010. augusztus 13., 10:48

Javában zajlanak a fesztiválok, ráadásul a nyár vége a nagy szabadtéri sportesemények időszaka is. A jelentős számú látogatót vonzó rendezvények azonban biztonsági kockázatot is rejtenek magukban

Hirdetés
Javában zajlanak a fesztiválok, ráadásul a nyár vége a nagy szabadtéri sportesemények időszaka is. A jelentős számú látogatót vonzó rendezvények azonban biztonsági kockázatot is rejtenek magukban.

A résztvevők változatos szórakoztatása mellett a baleseti kockázatok mérséklésére is fokozott figyelmet érdemes fordítani – olvasható a K&H Biztosító közleményében. Nem árt tudni, hogy azokban az esetekben, amikor a résztvevőket a szervezők hibájából éri sérülés, az üzemeltetőket a felelősségbiztosítás egy speciális típusa, a rendezvényszervezői - szolgáltatói felelősségbiztosítás védheti - mondta Kaszab Attila a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője. A rendezvényszervezői szakma számára ugyan nem törvényi előírás ilyen biztosítás megkötése, ám az ilyen védelem nagyfokú biztonságot jelenthet a szervezőknek – teszi hozzá a szakember.

A közlemény szerint bármilyen, a szolgáltató hibájából adódó személyi sérülés vagy tárgyi rongálódás - egy rosszul épített mászófal, egy összedőlt sátor vagy egy meglazult gerenda – az üzemeltetőt a kár megfizetésére kötelezi. A szolgáltatói felelősségbiztosítás fedezetet nyújt az üzemeltetőnek azokra a kártérítési követelésekre, amelyeket a szerződéses partnereinek okozott dologi károk miatt támasztanak vele szemben – hívják fel rá a figyelmet. A szerződéses partnerek körébe ilyen rendezvények esetén az eseményen résztvevő látogatók is beletartoznak, hiszen ők a jegy megvásárlásával üzleti kapcsolatba lépnek a rendezvényt szervező vállalkozóval.

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook