4p
Nyáron sok diák igyekszik szabad idejében a szórakozás mellett zsebpénzét is előteremteni. Bár mindegy, hogy nyári vagy évközi diákmunkáról beszélünk, alkalmi vagy hosszabb időre szól a megállapodás, nem árt néhány dolgot mindenképpen szem előtt tartani.
Kipótolná az állam a diákok nyári bérét.

Iskolaszünetben 15 éves kortól, tanulmányi időszakban 16 éves kortól van diákmunkára lehetősége a fiataloknak. A nyári idénymunka lehetőségeknek se szeri, se száma, de azért érdemes már a keresést is körültekintően végezni, és csak olyan helyre elszegődni, ahol az első megbeszélésen pontosan körvonalazódik a feladat, a munkaidő és az órabér.

Kössünk szerződést!

Elengedhetetlen, hogy ezekről még a munkába állás előtt munkaszerződést írjanak alá a felek: a munkaszerződésben a személyes adatokon kívül mindenképpen szerepelnie kell, hogy ki a munkáltató, mi a munkakör, mi az elvégzendő munka, és ezért mennyi fizetés jár.

Nem kötelező, de akkor is érdemes írásban szerződést kötni, ha a munkáltató az egyszerűsített foglalkoztatási forma keretében alkalmazza munkavállalóját, mivel a megállapodást csak így lehet biztosan utólag is számon kérni.

Ha még nem nagykorú a munkavállaló

A kormány így tornázná fel a diákbéreket

Másfél milliárd forintot oszt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium a nyáron dolgozó diákoknak, ha önkormányzatoknál vagy az általuk fenntartott intézményeknél helyezkednek el. Részletek >>>

Bármilyen munkát vállal is a tanuló, ha még nincs 18 éves, szüleinek vagy törvényes képviselőjének is hozzá kell járulnia a munkavégzéshez. Nem feledkezhet meg az adózásról sem: ha nincs adószáma, igényelnie kell, a munkáltató pedig az ő béréből is levonja az adót, akár a többi alkalmazottja esetében. Ehhez még a tényleges munkakezdés előtt be kell jelentenie a diák munkavállalót az adóhivatalnál, csak ettől válik a foglalkoztatás legálissá. Azt, hogy ez megtörtént-e, érdemes leellenőrizni az Ügyfélkapun, „Taj-szolgáltatások” menüpont).

A bejelentés a garancia arra, hogy munkáltató fizetni fogja a járulékokat, így az alkalmi munkavállaló is jogosult lesz társadalombiztosítási ellátásra, és a nyugdíja is magasabb lesz.

És mi a helyzet a szabadsággal?

Jó hír, hogy rövidebb időtartamú munka esetén is megilleti a munkavállalót az éves szabadság időarányos része. Mivel évente 20 nap rendes szabadság jár, ezért ha két hónapot dolgozik a diák, alapesetben akkor is megilleti őt 3 fizetett szabadnap. Ha ezt nem veszi ki, akkor a munkáltatónak ki kell fizetnie neki, amikor megszűnik a munkaviszony. Ha a diák még nem, vagy csak adott évben tölti/töltötte be a 18. életévét, akkor évente további 5 nap pótszabadság, vagyis összesen évi 25 nap jár számára. Így a fenti példánál maradva 2 hónap után arányosítva már 4 nap szabadságot vehet ki a dolgozó fiatal.

Ha szövetkezeten keresztül vállalunk munkát

A nappali tagozatos diákok közül sokan dolgoznak iskolaszövetkezeten keresztül. Ebben az esetben a diák a szövetkezettel létesít munkaviszonyt, és a szövetkezet közvetít ki az adott vállalkozásokhoz. A munkaszerződést ilyenkor is írásban kell megkötni, de nem kell benne meghatározni sem az alapbért, sem a munkakört, hiszen ez alkalmanként változhat. Elég csak a munkavállaló által vállalt feladatok körét, az alapbér legkisebb összegét, és kapcsolattartás módját megadni. A konkrét munkavégzési feltételekről minden egyes munkavégzéssel kapcsolatban külön írásos megállapodást kell kötni, amelyben már rögzíteni kell az adott munkakört és az adott munkabért is.

Ugyan ebben a foglalkoztatási formában általában nem jár fizetett szabadság a diáknak, de legalább annyi munkavégzési kötelezettséggel nem járó szabadnapot kell kapnia, mint amennyi szabadság más esetben járna neki. Vannak azonban esetek, amikor az iskolaszövetkezeti tagság keretében dolgozó diákot is megilleti a díjazás, például akkor, ha a munkáltató vagy a szolgáltatást igénybevevő cég beosztotta őt munkavégzésre, de végül mégsem tud munkát adni neki, vagy ha a munkáltató mentesítette a munkavégzés alól. Ha a szövetkezeti tag aktuálisan munkát végez, néhány más esetben is járhat neki fizetség, többek között például akkor, ha kötelező orvosi vizsgálatra megy, vagy vért ad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG