5p
A diákmunka legerősebb motivációja a pénzkereset, de nem ez az egyetlen ok. A diákmunka a szakmai karrier első lépcsőfoka, afféle belépő a munka világába, ami nem csak anyagilag segíti a diákokat, hanem az álláskeresésnél hasznos munkatapasztalatokkal, személyes kapcsolatokkal, önéletrajzba beírható referenciával is.

A Schönherz Iskolaszövetkezet megbízásából az eNET Internetkutató 899 fős, a 18-60 éves magyar internetezőket reprezentáló kutatást végzett a diákmunkáról. Ebből kiderült, a diákmunka rendkívül elterjedt: a felnőtt magyar diákok 35%-a jelenleg is dolgozik tanulmányai mellett, míg 32%-uk most éppen nem, de korábban már végzett valamilyen munkát a tanulás mellett. További 18% azok aránya a tanulók között, akik eddig még nem dolgoztak tanulmányaik mellett, de már a közeljövőben, a következő félévben tervezik, hogy így tesznek.

A tanulás mellett végzett munka hagyománya generációk óta jelen van a magyar társadalomban: a jelenleg aktív kereső válaszadók 54%-a számolt be arról, hogy már diákévei alatt is vállalt valamilyen munkát, míg a nyugdíjasok 65%-a emlékszik így.

Miben segített az álláskeresésben a diákmunka? A korábban diákmunkát végzettek (már nem diákok) tapasztalatai

A lehetséges diákmunkák széles spektrumot ölelnek fel, és a hallgatók élnek is a különböző lehetőségekkel. A diákok 36-36%-a számolt be arról, hogy nyári munkát végzett tanulmányai alatt, illetve, hogy tanulmányi időszakban alkalmi jelleggel dolgozik vagy dolgozott. Tízből három diák (28%) viszont nem érte be alkalmi vagy szezonális munkákkal, hanem részmunkaidőben folyamatosan dolgozik vagy dolgozott tanulmányai mellett. Egytizedük pár hetes-hónapos, míg 13%-uk ennél hosszabb, legalább 3 hónapos gyakornoki munkát végez vagy végzett. 8%-uk a családi vállalkozásba segített vagy segít be tanulmányai mellett.

Nemcsak a pénzről szól

A diákmunka végzésének legerősebb motivációja érthető módon a pénzkereset, de egyáltalán nem az egyetlen. Erős motiváló erő az általános és a speciális, a választott szakmával kapcsolatos tapasztalat és gyakorlatszerzés is, ahogy azt is felismerték a tanulók, hogy a diákévek alatt végzett munka az önéletrajzukban is jól fog mutatni későbbi munkakeresésük során, jó referencia a későbbi munkaadó számára.

A diákmunkát vállalók összességében meglehetősen elégedettek a pénzkeresetet illetően, e téren iskolai osztályzatokkal mérve erős négyesre értékelték terveik megvalósulását. Ezen kívül alapvetően elégedettek még az általános munkatapasztalat-szerzéssel is. Más tényezőkkel közepes mértékben voltak megelégedve.

Kiszámítható

A diákmunka körülményei alapvetően jók a diákok tapasztalatai alapján. Erre lehet következtetni abból, hogy a diákmunkát vállalók minden vizsgált szempont szerint átlagosan a közepesnél jobb értékeléseket adtak. Általában jónak tartották a munka kiszámíthatóságát, tervezhetőségét – ami egy diáknak kiemelt fontosságú lehet a munkának a tanrendjébe való beillesztés miatt. Ugyancsak jónak ítélték a munkatársak segítőkészségét és a munkahelyek hangulatát is. Ezekkel a tényezőkkel voltak a legelégedettebbek. De csaknem ilyen jó véleménnyel voltak a munkaidő mennyiségével és a munka tartalmával, a munkaidő napszaki és heti eloszlásával, valamint a munkahely elérhetőségével is. A javadalmazással már valamivel kevésbé, de a közepest még egyértelműen meghaladó mértékben voltak elégedettek a diákok.

Segítség az álláskeresésben

A korábban diákmunkát végzett aktív keresők beszámolói visszaigazolják a jelenleg diákmunkát végzők reményeit. Akik már nem diákok, de tanulmányaik mellett végeztek valamilyen munkát, jelentős arányban számoltak be arról, hogy ez segítette őket álláskeresésük során. Legnagyobb arányban, 31%-ban arról számoltak be, hogy olyan munkatapasztalatokat szereztek, amelyek segítették őket abban, hogy állást kapjanak. De közel egyötödük, 19%-uk még közvetlenebb kapcsolatot talált a diákmunka és a későbbi karrier között: őket felvették oda, ahol korábban diákként dolgoztak. 16%-uk említették ebből a körből, hogy a diákmunka során olyan kapcsolatokat szereztek, amelyek segítették őket az álláskeresésben, míg 14%-nyian tartották előnynek, hogy az önéletrajzukban szerepeltetni tudták diákmunkájukat.

Szülők a diákmunkáról

Azok a szülők, akiknek van felsőoktatásban tanuló gyermekük, 60%-ban számoltak be arról, hogy (legalább egy) gyermekük tanulmányai mellett dolgozik is. A felsőoktatásban tanuló hallgatók szülei egyértelműn hasznosnak tartják, ha gyermekeik tanulmányaik mellett diákmunkát végeznek. Az iskolában szokásos 1-5 skála helyett egy pontosabb értékelést adó 1-7 skálán a válaszadók körülbelül fele egyértelmű elköteleződését jelezte a diákmunka mellett. A nagykorú gyermekek szüleinek fele (51%-a) teljesen egyértelműnek tartja, hogy a diákmunka jó, mert munkatapasztalatokhoz vezet, és közel ennyien (48%) vélik úgy, hogy a diákmunka a kapcsolatépítésben segíti majd most még tanuló gyermekeiket.

A diákmunka szerepe tehát egyáltalán nem merül ki abban, hogy anyagi segítséget nyújtson a diákévek során a hallgatóknak. Fontos szerepe van abban is, hogy tapasztalatszerzés és kapcsolatépítés révén megkönnyíti a tanulmányok utáni munkába állást. Így egyaránt hasznos a diákok és későbbi munkáltatóik számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG