2p
Mégsem fenékig tejfel az élet.

Rég elmúltak már azok az idők, amikor kritikátalnul ajnározták azokat az új technológkai cégeket, amelyek azt ígérték: kötöttségek nélkül kereshetünk pénzt azzal, ha saját forrásainkat használjuk fel egy szolgáltatásnál. Az Airbnb a szállásadást, az Uber a közlekedést forradalmasította például, de vajon tényleg sikerült ezzel munkát adni és előrébb vinni a gazdaságot?

Dr. Yusaf H. Akbar, a CEU oktatója a Smart 2017 konferencián mondta el, hogy messze nem lehet erről beszélni, és eljött az ideje annak is, hogy a sharing economy-ban gondolkozó vállalkozók átgondolják, mit is akarnak igazábó. Akbar kemény tényeket tett le az asztalra:

  • ha afrikai vagy, az Airbnb-k harmadát elvből nem adják ki neked.

  • Aki bedolgozik egy sharing economy cégnek, átlagosan 17000 dollárral keres kevesebb pénzt egy rendes teljes állás fizetésénél.

Szintén zenész?

Ezért is hívja Akbar Gig Economy-nak: kicsit olyan, mintha az ember kitörés előtt álló zenekarban játszana: csinálja, de nem lehet belőle megélni. Erre a problémára hívta fel a figyelmet az az eset is, amely nemrég történt az Uber vezérigazgatójával: Travis Kalanick Uberrel akart eljutni A-ból B-be, ám a cégének dolgozó sofőr elkezdte kifogásolni, hogy nem becsüli meg az Uber anyagilag a sofőrjeit. Kalanick válogatott szitkozódások közepette közölte a férfival, hogy bizonyára csak a saját szerencsétlen élete miatt próbálja okolni az Ubert.

A szakértő azt is kiemeli, hogy még mindig katasztrofális a szabályozói környezet, ami gyakran vezet kizsákmányoláshoz és a munkavállalói jogok sérüléséhez, lévén nincs olyan érdekvédelmi szervezet, amelyik a szabadúszó munkavállalókat védeni a sharing economy-n belül.

Van valami jó is

Azért pozitívumokat is sorol Akbar: még mindig óriási mértékben spórol az erőforrásokkal a sharing economy: San Franciscoban egy főre korábban 1,5 autó jutott, ám mióta ez a modell megjelent, a szám lecsökkent 1,05-re. Ráadásul azzal, hogy a sharing economy munkahelyeket teremt, megoldást jelent arra az időszakra, amikor robotok veszik át azt a rengeteg munkát, amit ma humán erővel oldunk meg.

Van, aki már most sokat nyer ezzel az üzleti modellel, méghozzá az X, az Y és az elkövetkezendő generációk, akiknek fontosabb a mobilitás, hogy szabadon dolgozhassanak annak, akit ők választanak. 2017-ben 25% kereste így, szabadúszó módon a kenyerét, ez a szám 2027-re 45% lehet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG