3p
Ugyanannyi ingatlana van, a tartozása kevesebb, a bankban lévő, feleségével közös pénze viszont valamivel több lett tavaly májushoz képest Orbán Viktor kormányfőnek. Kilencszer annyi a tartozása, mint a készpénze. Könyvkiadásból 5,5 millió forint követelése származik.

A miniszterelnök szombat délután hozta nyilvánosságra 2014-es vagyonnyilatkozatát a honlapján –  írja az MTI. (Itt látható, már ha valaki el tudja olvasni az elforgatva feltett szöveget. Az elforgatásra különböző segédprogramok képesek – a szerk.)

Autó nélkül, de nem gyalog

Orbán Viktor a többi országgyűlési képviselőhöz hasonlóan legutóbb a tavalyi év közepén, a parlament megalakulása után nyilatkozott vagyonáról. Az akkori állapotokhoz képest az ingatlanvagyonában nem történt változás, Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak (233 négyzetméter, plusz 21 négyzetméter pince).

Ezen túlmenően a Fidesz elnöke bevallásában feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit - amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak -, valamint a 2013-ban vásárolt, szintén felcsúti házát (63 négyzetméter). Autója továbbra sincs a kormányfőnek – jegyzi meg az állami hírügynökség.

Kilencszer annyi tartozás, mint készpénz

A feleségével, Lévai Anikóval közös számlán lévő pénz azonban nőtt legutóbbi, tavaly május 26-i keltezésű nyilatkozata óta. Míg akkor 781 ezer forintot szerepeltetett, a most nyilvánosságra hozott bevallásban 930 ezret. (Nem árt hozzátenni, hogy ha a bankszámla értéke egy pillanatnyi állapotot tükröz, akkor az sokat nem jelent, hiszen naponta változhat.)

A miniszterelnöknek egy könyv kiadásából származó követelése 5,5 millió forint. Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még meglévő része, amely a tavaly év közepén fennálló 9 millióról 8 millió 289 ezer forintra csökkent.

Foglalkozása: miniszterelnök

Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott, törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette – írja az MTI. Foglalkozása: miniszterelnök, jövedelem összege: „törvény szerint” – írják az űrlapon.

Az országgyűlési törvény úgy rendelkezik, hogy a képviselőknek a megbízatásukat - azaz az alakuló ülést - követő harminc napon belül, majd azután minden évben január 31-ig kell vagyonnyilatkozatot tenniük – írja a hírügynökség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG