3p
A vasárnapi futball világbajnokság döntője volt a legizgalmasabb sportesemény a Facebook történelmében. A közösségi oldalon világszerte 88 millió ember beszélt az argentin-német meccsről. És mire kerestek rá a Google-ben? Meglepő.

Összesen 280 millió különböző interakció történt a Facebookon bejegyzések, hozzászólások és lájkok formájában a brazil világbajnokság utolsó meccsével kapcsolatban. A 2013-as Super Bowl így a második helyre csúszott, hiszen ott csak 245 millió interakció történt - derül ki egy friss kutatásból.

Csakazértis kiírom!

A legtöbbet a Facebookon Mario Götze-t és Lionel Messit emlegették. A döntőt a Facebookon az USÁ-ból követte a legnagyobb érdeklődés, a legtöbb reakciót az utolsó sípszó váltotta ki, amikor a Németország a negyedik alkalommal lett világbajnok.

„A sportesemények rajongói mindig is szerették megosztani egymással az élményt. Mára a közös meccsnézések fontos kiegészítője lett az is, hogy a tévé előtt vagy a szórakozó helyen mellettünk ülő barátainkon kívül Facebookos ismerőseinknek is elmondjuk a véleményünket” -mondta el Lévai Richárd közösségi média specialista.

Azonnal ráguglizunk

„A média fogyasztási szokásaink abban is változtak, hogy közvetítések alatt azonnal rákeresünk a Google-ben arra, ha valami érdekel minket egy játékossal vagy egy csapattal kapcsolatban.” A teljes vébé alatt természetesen a különböző csapatok támogatása is folyamatosan változott. A kieső csapatok rajongói, más-más továbbjutókhoz csapódtak attól függően, hogy inkább fontosabbnak érezték a saját kontinensük másik országának győzelmét, vagy éppen ellenkezőleg: a nagy rivális ellen szurkoltak tovább.

Ki, kinek szurkol?

Például Dél-Amerikában a két legnagyobb ellenfél Argentína és Brazília. A brazil szurkolók nagy része az Argentin csapat ellenfelének szurkolt az elődöntők során.

Európában hasonló a helyzet, ott az olasz–német ellentét volt a meghatározó.Például a németországi Facebookozók jelentős része inkább Uruguaynak szurkolt, amikor Olaszországgal játszott. A Facebook adatelemző csoportjának adatai szerint a döntőben a Facebookozók 55 százaléka Németországot támogatta, 45 százalékuk pedig Argentínát.

 

 

Nem meglepő

Talán nem meglepő, hogy a holland Facebookozók európai szomszédjuknak drukkoltak inkább (81 százalékos arányban), mint az argentin csapatnak, akitől kikaptak.

Ez viszont igen

Érdekesebb, hogy a brazilok nagy része a döntőre azt a német csapatot támogatta, akitől 7-1-es vereséget szenvedtek. A magyar Facebookozók körében az érdeklődés a foci vébé iránt jelentősen nőtt. Míg az első meccs előtt mindössze 100-150 ezer 8 év fölötti hazai Facebook felhasználót érdekelt valamilyen szinten a világbajnokság, a döntő környékére 250-300 ezerre nőtt ez a szám.

A magyar focirajongók is inkább a németekre voltak kíváncsiak a Facebookon. Nagyjából 90 ezer ember érdeklődött a német nemzeti válogatott iránt a Facebook szerint, míg az Argentin csapat mindössze 70 000 Facebookozót érdekelt.

Hányt Messi?

A Google-ben a világbajnoksággal kapcsolatos témában 2,1 milliárd keresés történt. A döntő kapcsán a német csapattal kapcsolatos témákban több keresés történt, hiszen a kereséseknek mindössze 33 százaléka foglalkozott az argentinokkal.

A döntő során olyan témákra kerestek az emberek, mint például Messi hányt-e a döntőben, Beckham támogatja-e az argentinokat, vagy ki volt a bíró a meccsen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG