1p
A kormány a foci mellett lovagolni is szeret: a szilvásváradi lovasközpont 1,6 milliárdot kap például.

Szeretjük a lovakat

A kormány tudatosan ápolja a magyar kultúrában mélyen gyökerező lovak iránti szeretetet – jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szombaton Szilvásváradon, Horváth László megyei kormánymegbízottal közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Abban reménykedünk, hogy Magyarország Európa legnagyobb lovasközpontja lesz - mondta Selmeczi Gabriella a Heves megyei településen hétvégén zajló Lipicai Lovasfesztivál szombati programjait megelőzően. A Fidesz szóvivője arról beszélt, hogy a lovas kultúra érzelmileg is nagyon sokat ad minden korosztálynak, de gazdaságilag is nagyon fontos befektetés lehet: a lovas sportok, a lovas turizmus vendégeket vonz és munkahelyeket teremthet.

Selmeczi Gabriella emlékeztetett: a kormány átfogó stratégiája, a Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretében szeptembertől már kétszáz általános iskolában tanulhatnak lovagolni a gyerekek, miután a lovaglás a nemzeti alaptanterv része lehet. Ez jó a hazai lovardáknak is, mert megnő a kihasználtságuk – tette hozzá.

Lovas szakmák: hol a becsület?

Közlése szerint a lovasterápiát szeretnék bevonni az egészségbiztosítási rendszerbe. A lovas turizmus fejlesztése szempontjából pedig nagy lépés, hogy Magyarország Európa legszabadabban belovagolható országa lesz, miután az erdőket is be lehet vonni a lovas programokba. Az ezt lehetővé tévő törvénymódosítás nyomán már 1140 kilométer lovas utat tártak fel – közölte. "Európai szinten is példa nélküli, hogy a lovasok és a kerékpárosok szabadon mozoghatnak erdeinkben" – mutatott rá a szóvivő.

"Szeretnénk visszaadni a lovas szakmák becsületét is: a szakképzésben már megjelentek az olyan szakmák, mint a lovas túravezető vagy a patkolókovács" – mondta Selmeczi Gabriella. Hozzátette: a kormány márciusban döntött számos lovas létesítmény, köztük a szilvásváradi lovasközpont fejlesztéséről is, a létesítmény 1,6 milliárd forintból újulhat meg.

Horváth László (Fidesz) országgyűlési képviselő, megyei kormánymegbízott elmondta: európai mércével is egyedülálló, hogy egy kormány nemzeti lovasprogramot alkosson. Hozzátette: a munka dandárja a vidékfejlesztési miniszterre hárul, az ő munkáját fogja segíteni miniszterelnöki megbízottként, de a program végrehajtásában szerepet vállal a gazdasági tárca és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is. A szükséges forrásokat a költségvetésből biztosítják - tette hozzá.

Horváth László közlése szerint a létesítmény-fejlesztéseken túl lovas programokat is támogat a kormány, így a díjugrató világkupát, a nemzeti vágtát, a négyesfogat-hajtó EB-t és az OTP lovas világkupát. A képviselő emlékeztetett: az elmúlt másfél évben a regisztrált lovas szolgáltatók száma 60 százalékkal nőtt, de csökkentették a lótartás költségeit is, így például a lóútlevél ára nyolcezer forint helyett négyezer forint lett. Szavai szerint a lovas programot sikerült társadalmasítani: nőtt a rendezvényeken részt vevők száma, és új "lóhasználati" formák is megjelentek, mint például a lovas polgárőrség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG