Idén nyáron csaknem 40 vegyész-, anyagmérnök-, gépészmérnök és közgazdászhallgató vett részt a Wanhua-BorsodChem Zrt. szakmai gyakorlati képzési programjában. Többségük a Miskolci és a Debreceni Egyetem hallgatói közül került ki, de a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem néhány diákja is részt vett a jellemzően 4-6 hetes programban.
Az egyetemisták mellett gyakorlati ismeretekkel bővítette elméleti tudását a vállaltnál 70 kazincbarcikai szakközépiskolás is. Vegyésztechnikusok, elektronikai technikusok és műszerészek, valamint géplakatosok teljesítették kötelező nyári szakmai gyakorlatukat a vállalatnál: az alsóbb évesek a Wanhua-BorsodChem tanműhelyében, a felsőbb évesek pedig valódi üzemi területeken szereztek gyakorlati tapasztalatokat.
A BorsodChem évtizedek óta szervez szakmai gyakorlati programot azzal a céllal, hogy a közép- és felsőfokon műszaki, vegyipari és gazdasági képzésben résztvevő diákok gyakorlati tapasztalatokon alapuló, magas színvonalú és széleskörű tudást szerezhessenek.
A program keretében a hallgatók évről-évre aktívan részt vesznek a vállalat egyes funkcionális területeinek működtetésében, feladataiban. A diákok bepillanthatnak a munkafolyamatokba, kipróbálhatják magukat az adott szakterületen és megtapasztalhatják a csapatmunkába való beilleszkedést. Ezenkívül lehetőségük nyílik a BorsodChem multinacionális vállalati kultúrájának megismerésére is.
„A gyakorlati programban a korábbi években résztvevők Tudományos Diákköri sikerekről, kiváló szakdolgozati eredményekről, és a munka világába történő könnyebb beilleszkedésről számoltak be. Számos olyan hallgató, aki a szakmai gyakorlat során bizonyította rátermettségét, tanulmányai befejezését követően a BorsodChemnél kapott munkalehetőséget.” – hangsúlyozza Kálmán Erika, Vice President HR & Communication.
A BorsodChem tervei között szerepel a szakmai gyakorlati program további fejlesztése, melynek keretében a hallgatók csoportos gyárlátogatáson vehetnek részt, egy cégbemutató előadás során részleteiben is megismerhetik a BorsodChem történetét és tevékenységét, sőt, kompetenciafejlesztő-tréning segíti őket abban, hogy szakmai gyakorlati ismereteik bővítése mellett készségeik fejlesztésére is lehetőségük nyíljon.
A diákoknak a tanév megkezdése után érdemes minél hamarabb jelentkezni a szakmai gyakorlati programra, hiszen nagy a túljelentkezés, és a gyakorlati helyek feltöltése folyamatos - derül ki a cég sajtóközleményéből.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
A Wanhua-BorsodChem Zrt. vegyész-, anyagmérnök-, gépészmérnök és közgazdászhallgatóknak kínál lehetőséget arra, hogy az egyetemen tanultakat a gyakorlatban is hasznosíthassák, szakmai gyakorlatot szerezzenek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Felturbózták az oroszok a legveszélyesebb bombáikat, főhet az ukránok feje
5 órája
-
Leleplezhették a Louvre kirablóit
6 órája
-
Putyin embere üzent a budapesti csúcstalálkozóról
7 órája
-
Még mindig keresik a túszok holttesteit Gázában
8 órája
-
Csak a fejüket kapkodták a befektetők, annyi minden történt
8 órája
-
Putyin nyugtalanító bejelentést tett – sikeres a nukleáris rakéta?
10 órája
-
Fontos üzletet üthet nyélbe Trump és a kínai elnök?
10 órája
Mfor.hu Top24
- Olyan szám érkezik a héten, ami Orbán Viktornak sem mindegy
- Nem akármilyen találkozók várnak hétfőn Orbán Viktorra
- Árulkodó jelek: így ismerhetjük fel, ha a ChatGPT írta a szöveget
- Trump és Hszi megegyezhet? Újabb fordulat a vámháborúban
- Költözzünk be egy börtönbe!
- Ön is így fűt? Meglepően veszélyes lehet
- Ketyeg az óra: aki nem kap észbe időben, jelentős pénzekről csúszhat le
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier
Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier
Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier
Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Heti top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén 2025. október 25. 14:12
- Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében? 2025. október 20. 06:17
- Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés 2025. október 20. 14:22
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Friss
Nemzetközi
Még mindig keresik a túszok holttesteit Gázában
Izrael egyiptomi segítséggel keresi a meggyilkolt túszok holttesteit Gázában.
8 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
top 24
-
Putyin embere üzent a budapesti csúcstalálkozóról
2025. október 26. 15:52
-
Trumpot kiborították: kemény lépést tett
2025. október 26. 10:41
-
Fával fűt, kandallója, gáztűzhelye van? Olyan hatása lehet, mint a dohányzásnak
2025. október 26. 06:18
-
Meloni megcsinálja: tényleg elindul az építkezés, amelyről Mussolini is álmodott
2025. október 26. 08:28
-
Felturbózták az oroszok a legveszélyesebb bombáikat, főhet az ukránok feje
2025. október 26. 17:16
Egyikőjük éppen elhagyni készült az országot. 
