1p
Harminc magyar egyetemista vehette át kedden Budapesten ünnepélyes keretek között a "Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői" ösztöndíjat.

Az ösztöndíjakat Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója és Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára nyújtotta át a magyar egyetemi hallgatóknak.

Gavin Dai az ünnepélyes díjátadón elmondta: a kínai informatikai vállalat a magyarországi üzleti terjeszkedés mellett társadalmi felelősségvállalási stratégiája keretében elkötelezte magát a szakemberképzés támogatása mellett is. A Huawei tavaly két felsőoktatási intézménnyel együttműködésben alapított 30 millió forint összdíjazású ösztöndíjprogramot, hogy a diákok közelről tanulmányozhassák, illetve megismerhessék a legújabb telekommunikációs fejlesztéseket, technológiai trendeket.

Kínában is voltak a díjazottak

A "Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői" elnevezésű ösztöndíjat 2011 és 2015 között évente 15 diák kaphatja meg. Közülük tízet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, ötöt pedig a Budapesti Corvinus Egyetem delegálhat a programba. Minden évben az intézmények és a vállalat képviselői közösen rangsorolják és választják ki a támogatást elnyerő hallgatókat, akik egy évre 2000 amerikai dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz.

Az első 15 díjazott egy 10 napos kínai tanulmányúton is részt vehetett, és meglátogathatta a Huawei kutatóközpontjait. A mostani ünnepségen két "évfolyam" kapta meg az ösztöndíjat.

A Huawei egyik partnerét győzködi, hogy nyisson üzemet Magyarországon

A két éve zajló kezdeményezés nemcsak a diákok, de a Huawei számára is új távlatokat nyit, amelynek köszönhetően akár a képzésből kikerülő friss magyar diplomások is aktívan bekapcsolódhatnak a vállalati fejlesztésekbe. Egyik, optikai kábeleket gyártó kínai beszállító partnerünket, a Comlinket szeretnénk meggyőzni arról, hogy Magyarországon is hozzon létre gyártóüzemet, ezzel is támogatva a hazai ipart és munkahelyteremtést" - mondta Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója.

A Huawei Technologies Corporation mobil távközlési eszközöket, hálózati berendezéseket gyártó multinacionális vállalat a világ 50 vezető szolgáltatójából 45-öt tudhat ügyfelei között, így a Föld lakosságának egyharmadát szolgálja ki közvetlenül vagy közvetve. A kínai székhelyű, 150 országban 140 ezer alkalmazottat foglalkoztató vállalat 2011-ben 32,4 milliárd dollár bevételt ért el, melynek 10 százalékát fordította kutatás-fejlesztési beruházásokra.

A Huawei Magyarországon budapesti központtal 2005-től működik, Pécsett és Komáromban pedig egész Európát ellátó összeszerelő központot (Huawei Europe Supply Center), illetve Biatorbágyon és Üllőn szintén európai hatáskörű, logisztikai központot üzemeltet (Huawei Europe Logistic Center).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG