3p
Palkovics László ragaszkodik hozzá, hogy nem a CEU ellen szól a CEU működését ellehetetlenítő törvényjavaslat. Egyeztetni sajnos nem volt idő az egyetemmel.

Nem lehetetleníti el a működést, nem diszkriminatív és nem a Budapesten működő Közép-Európai Egyetem (CEU) ellen szól a felsőoktatási törvény kezdeményezett módosítása - jelentette ki az ATV csütörtök reggeli műsorában Palkovics László oktatási államtitkár, aki szerint nincs rá ok és kicsi is a veszélye annak, hogy az intézmény elhagyja Magyarországot.

Ezzel szemben Michael Ignatieff, a Közép Európai Egyetem rektora egy levélben azt írta: "A CEU a jelenlegi formájában nem működhet tovább felsőoktatási intézményként, ha elfogadják azt a törvényt, amit ma benyújtottak a magyar parlament elé”.

A CEU Palkovics szerint sem kamuegyetem, mégis együtt mehetnek a levesbe

A törvénymódosítás okaként említette, hogy szeretnék elkerülni a "kamuegyetemek" magyarországi megjelenését, hangsúlyozva, hogy a CEU nem tartozik ezek közé, a közéleti és médiareakciókra utalva pedig azt mondta, az intézmény érdekérvényesítő képessége "talán erősebb", mint társaié.

Persze erős érdekérvényesítő képességért a kormánynak sem kell a szomszédba mennie: a kormány egyik kiemelt szócsövévé vált Origo korábbi hírportál gyakorlatilag a törvényjavaslattal egyidőben írt a CEU-n folyó állítólagos súlyos szabálytalanságokról és csalásokról egy cikket.

Azért nem tárgyaltak a CEU-val, mert nem volt rá idő

Palkovics László megjegyezte, el fogják magyarázni az ügyben fellépő nagyköveteknek, hogy az a cél: "valós egyetemek" működjenek az országban, hangot adva azon álláspontnak, hogy attól egyetem egy egyetem, hogy abban az országban is folytat képzést, ahol kiadja a diplomáját.

Az államtitkár kérdésre válaszolva azt jelezte: előzetesen nem tárgyaltak a törvényjavaslatról a CEU-val, mert nem volt erre idő. Szerda este az államtitkár egyeztetett a CEU rektorával, ezt követően azt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a kormány nem tartja indokoltnak a törvényjavaslat visszavonását.

A Privátbankár.hu már februárban arról írt: a 2017-es év itthon a Soros György elleni harc jegyében telik, melynek részeként megkezdődtek az előkészületek a CEU ellehetetlenítésére is.

Az Oktatói Hálózat kiáll a CEU mellett

Az Oktatói Hálózat csütörtöki nyílt levélben azt írja: hogy a Közép-európai Egyetem 25 éve a magyar tudomány és felsőoktatás szerves része, a honi akadémiai élet egyik legjelentősebb és nemzetközileg is legsikeresebb műhelye, a külföldiek mellett sok magyar hallgató, oktató és kutató szellemi otthona. Az egyetemi rangsorokban elért előkelő helyezései alapján a CEU a magyar kormányzat által olyannyira vágyott akadémiai kiválóság, nemzetközi versenyképesség megtestesítője - írták.

Az Oktatói Hálózat a magyar felsőoktatásban oktatók és kutatókautonóm szervezete, a 2016 márciusi adatok szerint 543 tagja van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG