3p
75 ezer középiskolás diáknak, 1100 iskolában kezdődött el az érettségi vizsga.

Megkezdődtek a magyar írásbeli érettségik országszerte a középiskolákban hétfő reggel, a diákoknak a vizsga első részében - az eduline.hu értesülése szerint - Moravcsik Gyula: A papiruszok világából című könyvének egy részét kellett értelmezniük.

A szövegalkotási feladatok között:

  • Csoóri Sándor,
  • Tamási Áron,
  • Vörösmarty Mihály
  • és Illyés Gyula művei szerepelnek.

A papiruszok világából című, 1942-ben megjelent könyv az ókori szövegekről szól, Moravcsik Gyula fennmaradásuk körülményeit vizsgálja.

A szövegértési rész után következtek a szövegalkotási feladatok.

Ezek között érvelésnél Csoóri Sándor Nomád naplójából kaptak egy szövegrészletet a diákok. Választhatják Tamási Áron Szerencsés Gyurka című novellájának értelmezését vagy Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez, illetve Illyés Gyula Bartók című alkotásának összehasonlító elemzését.

A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy középszintű és emelt szintű írásbeli vizsgája 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell kitölteniük: a szövegértési feladatokra 60 perc, a szövegalkotási feladatok megoldására pedig 180 perc áll rendelkezésükre.

Szőlőcukor és tollak egy diák asztalán a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgán a szentendrei Ferences Gimnáziumban 2016. május 2-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

A diákok először a szövegértési feladatokat oldották meg, és e feladatlapok beadása után kezdhették meg a szövegalkotási feladatlap kitöltését.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint magyar nyelv és irodalomból középszinten 1161 helyszínen 74 662 vizsgázó, emelt szinten 51 helyszínen 1868 vizsgázó tesz érettségit. Magyar mint idegen nyelvből középszinten 62 helyszínen 132 diák írásbelizik. Ebből a tárgyból csak középszintű érettségi vizsgát lehet tenni.

A szövegértési feladat szövege általában egy esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete. A feladatok megoldása általában a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként megadott válaszvariációk közötti döntés.

A magyar mint idegen nyelv tárgy írásbeli érettségi vizsgája négy elkülönülő részből áll: a diákok az "Olvasott szöveg értése", a "Nyelvhelyesség", a "Hallott szöveg értése" és az "Íráskészség" feladatsorait oldják meg.  A középszintű írásbeli teljes időtartama 180 perc.

A feladatok megoldásának értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG