2p
Főleg Kelet-Magyarországiak kérnek lakhatási támogatást, hogy a fővárosba vagy nyugatra költözhessenek dolgozni.

Keletről nyugatra

A beadott támogatási kérelmek alapján főként Kelet-Magyarországról, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből kívántak az álláskeresők a fővárosba, Pest megyébe és Győr-Moson-Sopron megyébe költözni munkavégzés céljából.

A Napi Gazdaság a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján azt írja: 2012 októbere − a mobilitást segítő lakhatási támogatás létrehozása óta − 2014. január végéig a megkötött hatósági szerződések száma meghaladta az 1500-at, további 300 kérelem elbírálásra vár.

Ki kaphat támogatást?

Lakhatási támogatást a legalább 3 hónapja álláskeresőként regisztráltak, a pályakezdők, a csoportos létszámleépítésben érintettek igényelhetnek − utóbbiak esetében a nyilvántartási időt nem kell vizsgálni, ahogy azoknál sem, akik közfoglalkoztatást követően kerültek az álláskeresők regiszterébe.

A támogatás megítélésének az is feltétele, hogy az új munkaviszony legalább hat hónapra szóljon, minimum heti 20 órás foglalkoztatást biztosítson, a munkavállaló állandó lakóhelye és a munkavégzés helye legalább 100 kilométerre legyen egymástól, vagy a munkahelyre való napi tömegközlekedéses ingázás több mint 5 órát vegyen igénybe. Szintén feltétel, hogy a kérelmezőnek ne legyen ingatlantulajdona a munkavégzés helyén - írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG